A szülők nevelési problémái – 1. rész

A szülők nevelési problémái – 1. rész

Miután óvodánkban nem jellemző a mindent ráhagyó módszer, a gyerekek számára napirend szerint előre látható, hogy mi után mi következik; tudják, hogy ha el kell tenni a játékot, annak ésszerű, megmagyarázható oka van. A gyerekek szép lassan – nagyjából két hónap alatt – hozzászoknak az új helyzethez, kisimulnak, megnyugszanak, tolerálják társaikat, bízni kezdenek az óvónőkben, mert következetesek, érzelmileg kiszámíthatóak. S amikor megérkezik anyu vagy apu, kezdődik a ramazuri.

A szülők hiába rimánkodnak, hogy csemetéjük öltözzön föl, a folyosón 4-5 gyerek fel-le rohangál a csúszós kövön, a lépcsőn ugrabugrálnak, versenyeznek. A szülők izzadnak, már mennének, de a gyerekek nem hagyják sürgetni magukat, egyik-másik hisztizni kezd, teljes a káosz. Ha újabb gyerekért jönnek, ő is beáll a rendetlenkedők közé, s minden kezdődik elölről. Az óvónő már nem hat, anyuka, apuka meg tehetetlen.

Amikor ez a helyzet tapintatos kéréseink ellenére is mind a két kiscsoportban állandósult, sőt, egyre kezelhetetlenebbé vált, összehívtunk egy-egy szülői értekezletet. A helyzet megoldása és nem a szülők kioktatása volt a cél, s ezért azzal indítottunk, hogy vannak olyan családok, ahol szépen meg tudják oldani a nevelési problémákat, máshol viszont a gyerek nem fogad szót a szülőknek, pedig az óvónőnek nincsenek ilyen problémái vele. Megkérjük a könnyedén nevelőket, adjanak tanácsot, tippet azoknak, akiknek szenvedés, kudarcos a gyereknevelés.

A kezdeti csend után pár perc múlva kialakult a kötetlen beszélgetés, természetesen aktív közreműködésünkkel.

Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy a szülők többsége mennyire igényli az ilyen kibeszélést! Hogy ennyire bizonytalanok abban, hogy mikor tesznek jót, s mitől lesznek jó szülők! Milyen boldogok voltak, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül elmondhatták, hogy időnként bizony szenvednek a tehetetlenségüktől! Mennyire megnyugtatta őket, hogy másnak is van gondja a gyerekével, s nem ők a rossz szülők, csak a módszerük nem megfelelő… Este nyolckor még nem akartak hazamenni!

Sorban jöttek elő a problémák: a szobatisztaság, az esti lefektetés, az evés, az éjszakai szoptatás, a hiszti, a cumi kérdése, és még sorolhatnám. Hangsúlyozom, mindez 3-4 éves gyerekek kapcsán! Miután elhangzottak valóban követhető tanácsok, helyes nevelési elvek és módszerek, a hatás azonnal érzékelhető volt. Megerősítettük a szülőket abban, hogy merjenek felnőttek lenni (szülőszoba-sorrend), s ne a gyerektől várjanak logikus döntéseket maguk helyett.

Meggyőztük őket, hogy sok szeretettel, türelemmel mindössze három napig tartsanak ki következetesen a problémás kérdésekben – esti lefektetés, éjszakai szopás elhagyása, együttalvás megszüntetése, cumi, szoba- és ágytisztaság stb. –, s azzal biztattuk őket, hamar meg fogják majd látni: a gyerek alkalmazkodik az új elvárásokhoz, és hosszú távon könnyebb lesz a vele való foglalkozás.

A következő napokban már érezhető volt a változás, az óvodában is, de főleg otthon. Sorban jeleztek vissza, hogy beváltak a tanácsok. A gyerekek nemhogy rosszabbak lettek volna, de inkább nyugodtabbakká váltak, amióta ők határozottabbak, következetesebbek.

A gyerek akkor jó, ha biztonságban érzi magát!
Ha a vele foglalkozó felnőttek viselkedése kiszámítható, bölcs és energikus.
A szeretet önmagában nem elég. Tény viszont, hogy alapfeltétel!
Hát ezt értem én az „okosan szeressük a gyereket” alatt.

A problémák gyökere

Egyfolytában keresem az okát, miért is izgágábbak, nyugtalanabbak, kezelhetetlenebbek, erőszakosabbak tömegesen a mai gyerekek, miközben egyértelműen okosabbak is. Mi történik 8-10 éve, ami gyökeresen megváltoztatja őket? Sok mindenre találtam magyarázatot, amit az előző fejezetben érintettem is, de végül az unokám megszületése segített rátalálni a probléma gyökerére. Rájöttem: nemcsak nevelési hiba állhat a háttérben.

Lehetséges problémák:

• Táplálkozási problémák
• Biztonságérzet hiánya: szülő, gyerek viszonylatában
• A nevelési elvek elbizonytalanodása
• A gyerekekkel szembeni túlzott elvárások, pszichés terhek

Táplálkozási problémák

30 éve, a körzeti orvosra várakozva véletlenül belehallgattam két idős ember beszélgetésébe. – Tudod, öregem, amikor megszületünk, még egészségesek vagyunk, attól kezdve viszont mindennap mérgezzük magunkat a bevitt étellel – mondta az egyik. Akkor nem is értettem ezt, ma már azonban tudom, mire gondoltak. Sőt, a táplálékon túl a levegő és a víz is lassan mérgez bennünket, mégpedig egyre fokozódó mértékben.

A gyerekek kedvenc táplálékaiban rengeteg az egészségtelen anyag, a tartósítószer, a természetellenes környezetben termesztett, felturbózott zöldség, gyümölcs, a kémiailag előállított mű(anyag) étel, kezdve a zacskós levessel, vegetával, az összes létező margarinnal, folytatva a chipsszel, sós ropival, étolajjal, a sok agyonédesített szörppel, üdítővel, gyümölcsöt nem látott gyümölcslével… Sok gyerek ivóvízzel először az óvodában találkozik!

Sorolhatnánk a végtelenségig: a lényeg az, hogy a fiatal, fejlődésben lévő szervezetet telenyomjuk méreganyaggal. A méregtelenítés pedig rendre elmarad!

Ezeknek az anyagoknak a jelenléte nem csak betegségben (allergia, candida stb.) mutatkozhat meg, hanem a gyerekek viselkedésében is. Kevesen tudják, hogy a zacskós levesek, szintetikus üdítők rendszeres fogyasztása a bennük lévő serkentő, étvágyfokozó anyagok miatt túlmozgást, hiperaktivitást, álmatlanságot okoz. Nagyon sok „hiperaktív” gyerek pillanatok alatt rendbe jönne, ha odafigyelnénk arra, hogy mit és mikor eszik.

Gondoljunk bele, hogy a szervezet folyamatosan küzd a felesleges salakanyaggal: próbálkozik, de nem tudja teljesen eltávolítani őket. Ez a küzdelem rengeteg energiát igényel. A gyerek fáradékony, nyűgös lesz, de pihenni nem tud, mert fel van pörgetve a külső hatások miatt. Ha ez rendszeressé válik, akkor bizony a gyerek egy idő múlva SNI-s besorolást kap!
Szervezetünk tudja a méregtelenítés természetes módját, csak mi nem. Hagyni kellene, hogy a táplálékcsatorna végezze a maga dolgát!

táplálékbevitel (alapos rágással) → emésztés → méregtelenítés

Biológiaórán megtanultuk, hogy ha nem várjuk meg a méregtelenítés végét, és újra táplálékot viszünk be, akár csak néhány falatot is, a méregtelenítés leáll, és azonnal beindul az emésztés. S mit csinálnak a mai gyerekek, csecsemőkoruktól fogva? Egész nap nassolnak, keveset esznek, majd egy óra múlva ismét megéheznek. Aztán csodálkozunk, hogy sok a túlsúlyos, izgága gyerek… Jó, ha tudjuk: felesleges kilóik nagy része méreganyag!

A méregtelenítésnek még egy módja van, az égetés. Ehhez viszont sokkal többet kellene mozogni, sportolni és tiszta (vagy tisztított), natúr vizet inni!

A rossz étkezési szokások hatalmas problémákat okozhatnak, főleg, hogy szinte egész nap etetünk valami egészségtelent otthon a gyerekkel. A bölcsődében, óvodában azért jobb a helyzet.

S most elérkeztünk el szerintem a probléma gyökeréhez. Mikor is alakulnak ki a rossz étkezési szokások? Már a csecsemő életének első pillanataiban! Mi e téren a divat legalábbis 10 éve? Az igény szerinti szoptatás.

Ez azt jelenti, hogy a gyerek akkor szopik, amikor akar. E humánusnak látszó módszernek szerintem csak a köldökzsinórról való leválás után néhány hétig van létjogosultsága. A gyerek súlyának, gyomra fejlődésének függvényében fokozatosan ki kellene alakítani az étkezés rendszerét, elhagyni az éjszakai táplálkozást, időt hagyva a méregtelenítésre. Azt pedig senki se állítsa, hogy az anyatejben nincs méreg, és annak minden cseppje kincs, mert ha ez igaz lenne, nem lennének hasfájós kisbabák, és a mamák bármit ehetnének a szoptatás ideje alatt.

A nappali étkezés esetében egyszerű a helyzet: ha nem drasztikusan toljuk ki a két étkezés közötti időt, csak megnöveljük 10-15 perccel, azt a gyerek szinte észre sem veszi. Kicsit éhesebb lesz, többet szopik, tovább bírja ki evés nélkül. 3-4 nap alatt szükség szerint (és nem csak igény szerint) beállíthatjuk a 3, 4, s végül az 5 óránkénti étkezést. Ehhez már lehet napirendet igazítani.

Az igény szerinti szoptatás hívei arra hivatkoznak, hogy a gyerek ösztönösen tudja, hogy mi jó neki. Már ezzel elkezdődik, hogy a gyerek képességeit, életkori sajátosságait nem kezeljük reálisan, elvárásaink vele szemben túlzottak. Már itt áthárítjuk a gyerekre a táplálkozás felelősségét. Lehet, sőt biztos, hogy a gyereknek pszichésen nagyon jó, ha a mama a közelében van, de ezt nem kellene szorosan és kizárólagosan a szopás tevékenységével összekapcsolni!

Az igény szerinti szoptatás hátrányai:

• Helytelen táplálkozási szokások alakulnak ki. A pici nem igyekszik sokat, elegendő mennyiséget szopni, mert tudja, hogy bármikor újrakezdheti. A vége, hogy kis szünetekkel folyamatosan enni kér.
• Nem alakulhat ki napirend, pedig ez a gyereknek biztonságérzetet adna. Egyre gyakrabban fog sírni, mert bizonytalan benne, hogy mi is fog vele történni, s keresi a határokat, a fix pontokat. Ezt a mama félreérti, s ismét mellre veszi.
• A gyerek akkor is szopik, ha valójában csak azt szeretné, hogy foglalkozzanak vele. Nem tanulja meg, hogyan kell elfoglalnia magát.
• Ha el van keseredve, és sír, hozzászoktatjuk, hogy a vigasztalódás forrása az étkezés, ez elhízáshoz is vezethet. Ráadásul kialakulhat benne az az igény, hogy feszültség esetén mindig legyen valami – cumi, nasi, csoki, később cigaretta vagy alkohol – a szájában.
• A gyerek megszokja, hogy csak el kell magát sírnia, és a „rabszolga” azonnal rendelkezésre áll. Százszázalékosan alkalmazkodunk igényeihez, s nem tanítjuk meg, hogy más is van a világon, nem csak ő. A humánum, a szeretet zászlaja alatt már ekkor kiadjuk a kezünkből az irányítást, aláássuk tekintélyünket. Aztán csodálkozunk, hogy 3 évesen majd miért képzeli magáról azt, hogy ő a „főnök”. S persze minél nagyobb, annál jobban ragaszkodik majd „pozíciójához”.
• Az értelmes, okos gyerek pár hónaposan rájön, hogy mekkora fegyver van a kezében, egyre gyakrabban használni is fogja.
• A mamának nincs ideje két szoptatás között összeszedni magát, s más tevékenységet elkezdeni és befejezni. Az egész napos szolgálattól, az alváshiánytól néhány hét alatt olyan fáradt lesz, hogy nem lesz elegendő energiája sem a gyerekéhez, sem a férjéhez. Mindenkitől várja a segítséget, s mindenkire haragszik, miközben a gond a rendszertelenségben van. Kialakul az ördögi kör: „Meg akarok felelni, jó anya akarok lenni, de képtelen vagyok rá, mert összeesek a fáradtságtól. A gyereknek nem tudok energiát, nyugalmat átadni, ettől ő egyre erőszakosabb lesz. Végzem a dolgom, mint egy gép, mert mese nincs, a gyereket gondozni kell, nem tehetem fel a polcra.” Kérdem én, ez az anyuka hasznosabb a gyerek érzelmi életének fejlődése szempontjából, vagy az, aki napirendre szoktatja a kicsijét, előre kiszámíthatóak a feladatok, s ettől mindenki nyugodtabb. Sajnos a helyzeten még lehet rontani azzal, hogy a gyereket éjszakára a felnőttek ágyába vesszük. A rövid távú kényelem érdekében hosszú távú problémát idézünk elő.

Természetesen érthető annak az oka, hogy kialakult a hosszú, a gyerek 2-3 éves koráig (testvér esetén akár 5 évig is!) való szoptatás trendje. A 70-es években nem volt divat szoptatni, s ez után az időszak után a védőnők, gyerekorvosok mindenkit kapacitáltak, hogy szoptasson, s minél tovább.

Szerintem ők sem gondolták, hogy ennyire át lehet esni a ló túlsó oldalára! Tudnunk kell, hogy az anyatej áldásos hatása egy–másfél éves korig működik. Később sem tápértékben, sem egészségvédelemben nincs semmi különleges értéke. Az időn túli szoptatás tehát már nem funkcionális, inkább egyfajta érzelmi játék. A jót akaró anyukák ráadásul nincsenek tisztában vele, hogy fizikai leválás elodázása akár a gyerek személyiségét is torzíthatja!

Érdekes, az állatvilágban nem hallunk időn túli szoptatásról! A cicamama féléves kölykével sokat játszik, vadászni tanítgatja, de még véletlenül sem szoptatja. Hát igen, macskáéknál a mama ösztönei is dolgoznak, nem csak a kiscicáéi…

Az emlőkről való elszakadásnak, az anya testétől való függés megszüntetésének pontosan megvan a maga szerepe, jelentősége és ideje. Ha ezt 1-2 évvel kitoljuk, bizony nagyot vétünk a gyerek ellen! Ráadásul az egészet a gyerek érzelmi szükségleteivel magyarázzuk, s megint azt képzeljük, hogy a gyerek tudja, mikor kell leválnia… Hát nem. Egyszerűen csak az anyuka határozatlansága és tudatlansága áll a háttérben. No meg a felelősség gyerekre hárítása.

Fel szoktam tenni azt a kérdést a mamáknak, hogy szerintük normális dolog-e, ha egy negyvenéves férfi nem nősül meg, és az anyjával él. Erre minden nő visítva mondja, hogy nem. Hát egy hároméves gyerek szoptatása legalább ennyire nem normális!

Az éjszakai szoptatásról csak annyit: honnan tudná az a szegény gyerek, hogy neki nem enni, hanem méregtelenítenie, meg pihennie kellene éjjel… Látható, hogy ebben a kérdésben sem lehet számítani a gyerek ösztönére, bölcsességére.
A hibás nevelés az igény szerinti szoptatással kezdődik. S minél tovább szopik feleslegesen egy gyerek, annál jobban rögzítjük ezt a hibát…

A biztonságérzet hiánya

Az igény szerinti szoptatás felelős azért is, ha nem alakul ki normális, persze a spontán dolgoknak is helyet adó napirend, szokásrend. Kezdettől fogva hiányoznak a periodikusan visszatérő szokások, rituálék, nincsenek egészséges korlátok, amelyek között kiszámítható közegben élhet a csecsemő.

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a gyerek akkor érzi jól érzelmileg is, fizikailag is magát, ha tudja, mi vár rá, meddig terjed az ő területe, mit szabad és mit nem. Pontosan a begyakorlás igénye miatt nagyon szeretik a kicsik az ismétlődést, a rendszerességet. A bölcsődékben, óvodákban ez természetes dolog, ezért is nyugodtabbak nálunk az otthon izgága gyerekek.

Sajnos az egészséges korlátok és a rend(szeresség) hiányára vezethető vissza, hogy napjainkban annyi az öntörvényű felnőtt, kamasz és kisgyerek. Lám, a magyar nyelv megint remekel. Ha nincs törvény, korlát, szabály, majd mindenki csinál önmagának öntörvényt, csak az önös, saját érdekeit figyelembe véve. Ám a családi, óvodai közösségi, s később a társadalmi együttélés szempontjából ez csak hátrányt, konfliktust, kudarcot hordoz magával.

A szabályok nélkül növekvő gyerekekre felnőttkorukban is jellemző lehet, hogy:

• nem tudják kordában tartani indulataikat, agressziójukat,
• képtelenek késleltetni a vágyaik, kívánságaik kielégülését,
• nincs türelmük befejezni, amit elkezdenek,
• hajlamosak felelőtlenül, bántóan viselkedni másokkal szemben,
• párkapcsolatuk, házasságuk kudarcos,
• nem őszinték a hozzájuk közel állókhoz,
• áldozatnak tekintik magukat, saját tetteiket nem ítélik meg reálisan,
• szervezetlenség, következetlenség,
• könnyen manipulálhatóak, könnyen kerülnek rossz társaságba,
• sokan lesznek közülük szenvedélybetegek,
• a valóság elfogadása helyett pótcselekvésbe, kényszeres cselekvésbe menekülnek.

Az ilyen felnőttek többségét jó szándékú szülők nevelték, akiknek nem volt fogalmuk a gyerekkorban felállított korlátok, határok jelentőségéről. Vagy ők is ilyen mintát kaptak szüleiktől, vagy éppen túlzott szigorúságban nevelték őket, és ezért váltak a liberális nevelés elkötelezett híveivé.

Végig kell azonban gondolni: gyermekként sokkal könnyebb elfogadni a határokat, elsajátítani az alkalmazkodás képességét. Ennek megtanítása, érvényre juttatása a mi felelősségünk. Nekünk, nevelőknek kell tudnunk, hogy gyerekeinknek, unokáinknak, óvodásainknak, tanítványainknak mire van szüksége, s hogy mi a nevelés célja.

Mivel a határok ismerete nem velünk született, tanítani kell: emberi kapcsolatokon, együttélési modelleken és a fegyelmezésen keresztül kell beépülnie a személyiségbe.

Egy gyereknek tudnia kell, hogy hol kezdődik és meddig tart a személye, mi az a terület, amiért neki kell (életkorának megfelelő mértékben) felelősséget vállalnia, s milyen téren támaszkodhat szüleire, mikor nem az ő kompetenciája az irányítás, a döntéshozatal.

Az egyértelmű, világos és ésszerű határoknak köszönhetően a gyermek:

• megismeri önmagát, kialakítja a saját identitását,
• reális ön- és világképe hozzásegíti, hogy jól boldoguljon az életben,
• megtanulja, miért kell felelősséget vállalnia, s milyen következménye van, ha nem teszi,
• megtapasztalja, hogy ha jó döntést hoz, akkor dolgai jól alakulnak, ha rosszat, akkor annak következményei lesznek,
• képes lesz az érdek nélküli, önzetlen szeretetre.

Ellenkező esetben, az elmosódó határok következtében, a gyerek hiányt pótol: megpróbál másokon uralkodni, miközben saját dolgait képtelen irányítása alatt tartani. Nem akar a szülei elvárásaihoz igazodni, de azt elvárja, hogy ők mindig a rendelkezésére álljanak. Képtelen alkalmazkodni, s ha valami nem az elképzelése szerint alakul, hisztivel, erőszakossággal próbál érvényt szerezni akaratának.

(Hamarosan folytatjuk!)

írta: Tárnoki Ildikó 
A teljes cikk a Raabe Kiadó Kisgyermekek, nagy problémák című kötetében jelent meg.