Hiperaktív vagy csak nem alszik jól? Kísértetiesen hasonlóak a tünetek
Már százezrek osztották meg a Facebookon annak az amerikai kisfiúnak a történetét, akit minden orvos ADHD-val akart kezelni, pedig a magatartásproblémáit a felületes alvás okozta.
Az édesanya, Melody Yazdani azzal kezdte a posztot, hogy felhívta a figyelmet: gyanakodjunk, ha a gyerekünk folyamatosan a száján keresztül veszi a levegőt!
A szájon át történő lélegzés
- természetellenes,
- nem megfelelő pózban tartja a nyelvet,
- deformálja az állkapcsot,
- és megakadályozza, hogy elegendő oxigén jusson a szervezetbe.
Annak, ha egy gyerek folyamatosan így lélegzik, oka van, amit ki kell vizsgálni – idézte a Facebook-posztot a csaladinet.hu.
Az alvás kezdetben fel sem merült problémaként
Melody kisfia, Kian jelenleg nyolcéves, tavaly kezdte az első osztályt. Az óvodában semmi gond nem volt vele, az iskolából azonban napi szinten érkezett rá panasz: nem ült meg a helyén, lökdösődött, izgett-mozgott. Közben otthon is drámaian megváltozott a viselkedése. Reggel ötkor kelt hisztérikusan üvöltve, minden apróságtól dührohamot kapott, az ételekben pedig válogatóssá vált, alig evett valamit.
A probléma a második osztály kezdetekor csak tovább súlyosbodott, így a szülők orvoshoz fordultak, aki ADHD-ra gyanakodott. Mivel Kian addigra már folyamatosan köhögött is, felkerestek egy tüdőgyógyászt és egy allergológust is. A megoldáshoz vezető útra azonban nem ők, hanem a fogorvos vezette el a szülőket, aki felismerte, hogy a kisfiú éjjel csikorgatja a fogait.
Kulcsfontosságú, hogy milyen az alvás minősége
A szülők végül alváslaborba vitték a gyermeket, ahol megállapították, hogy a kisfiú az éjszaka folyamán egyetlen percet sem tölt REM-fázisban, a fül-orr-gégésznél pedig kiderült, hogy a sinusai szinte teljesen el vannak tömődve, és levegőt is jóval nehezebben kap a szükségesnél.
Kiamnak kivették a manduláját, eltávolították az orrpolipját, ennek következtében megszűntek a légzésproblémái, sikerült újra pihentetően aludnia, a magatartása pedig egy csapásra megjavult.
Az anya részletesen beszámolt a lehetséges aggasztó jelekről – a cikk teljes változata a csaladinet.hu oldalon olvasható.