Most akkor hogy is kell gyereket nevelni?

Most akkor hogy is kell gyereket nevelni?

Öt éve vagyok anya, de most összecsaptak a fejem fölött a hullámok. Takáts Lilla írása az AnyuSzív blogon.

Alapvetően az őszinteség a hitelesség forrása, és számomra nagyon fontos hogy hiteles maradjak előttetek. Írtam korábban néhány cikket arról hogy szerintem hogy kéne gyereket nevelni. Nálunk nem jött be a dolog. Nem volna fair, ha ezt nem osztanám meg veletek.

Íme.

Két fiam van. Egy ötéves, intelligens, hiperérzékeny, szorongó, szeretetéhes, örökmozgóm, és egy két és fél éves, gyakorlatias, kőkemény, fafejű, akaratos, bújós vigyorim.

És most elakadtam.

Alapvetően az a vezérelvem a nevelésben, hogy a gyereknek a lehető legnagyobb teret kell hagyni, hadd bontakozzon ki a személyisége, de semmi esetre sem szabad korlátok nélkül hagyni őket, hiszen az számukra is biztonságot jelent, és persze így tanulja meg, hogyan is működik az ovi, a suli, az élet.

Mindenekelőtt a gyerekeim lelki fejlődését tartom szem előtt, szeretném, ha egészséges személyiségfejlődésük lenne, és megtalálnák a boldogságukat.

Nem szeretek kiabálni, nem szeretek fegyelmezni, nem szeretek keménykedni, de az a helyzet, hogy mostanában visszaütni látszik a túlzott… figyelmesség (ettől most nem találok jobb kifejezést).

Azért vittem időnként valami apróságot, gyümölcslevet, kis csokit az oviba, mert tudtam hogy örömet szerzek vele. Mára követeli a nagyfiam, és megsértődik ha üres kézzel megyek, dacára annak, hogy mivel itthonról dolgozom, sokkal hamarabb hazajöhet mint eddig.

Szép szóval, higgadtan próbáltam rávenni őket arra, hogy méltóztassanak befáradni a kádba… Ebből mára könyörgés lett… Illetve nem, mára már türelmetlen kiabálás a harmadik kérésnél.

Megengedtük, hogy reggeli után egyenek egy túró rudit. Erre a kisebbikem magán kívül csapkodja (mostmár csak csapkodná) a hűtőajtót, hogy ő reggelire kéri a rudit, nem utána.

Sokszor “segítettünk” nekik összepakolni, aminek az lett a vége, hogy mi pakoltunk helyettük.

A gyerekeink követelőznek, kiabálnak, elégedetlenek, szófogadatlanok (szerintem süketek), sokszor azt látom hogy hülyének néznek, és ezért még csak nem is lehetek rájuk igazán mérges, mert belátom, hogy a mi módszereink azok, amik nem váltak be.

Úgyhogy most reformáció zajlik a háztartásunkban, a gyerekeink nagyon csekély örömére.

A teljes cikk az AnyuSzív blogon olvasható.