Különleges mérföldkövek, melyekről érdemes megemlékezni

kisbaba mosolyog

Különleges mérföldkövek, melyekről érdemes megemlékezni

Forgás, mászás, az első fogacska, az első lépések, az első szó – ezeket a fontos mérföldköveket minden szülő megjegyzi. De mi a helyzet azokkal a különleges pillanatokkal, melyekre kevésbé kíváncsiak a szakemberek?

Természetesen a mérföldkövek, például a mászás, a járás, a beszéd kezdete, azért is olyan fontosak, mert segíthetnek meghatározni, hogy megfelelően fejlődik-e a kicsi. De vannak olyan pillanatok, melyek legalább olyan fontosak és különlegesek, túlcsorduló szeretettel töltik meg a szülők szívét, és évek múlva is boldogan emlékszünk vissza ezekre. Alesandra Dubin ezek közül gyűjtött össze néhányat, amelyeket a babaszoba.hu oldal idézett.

Az első mondat

19 hónapos ikreim nagyjából ugyanakkor fűzték össze a megtanult szavakat igazi mondattá: “boldog napot”. Valószínűleg azért ez az optimista mondat volt az első nekik, mert sokat hallották azokban a napokban, hogy boldog születésnapot kívánnak az apukájuknak.

A testvéri szeretet első jele

Mindig tudtam, legalábbis reménykedtem abban, hogy az ikreim közötti kapcsolat igazán különleges lesz. Lehet, hogy még nem tartanak ott, hogy egymás kezét fogva sétáljanak, vagy megöleljék egymást, de soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor először hallottam meg őket a saját kis babanyelvükön beszélgetni.

Az első tánc

Lehet, hogy még nem is lehet igazán táncnak nevezni a ritmusos ringatózást, amit a fiam egy népszerű dalra bemutatott az etetőszékben, de én teljesen elolvadtam tőle.

Az első séta babakocsi nélkül

Imádtam a hosszú sétákat a babakocsival – írja Alesandra -, de tudtam jól, hogy előbb-utóbb eljön a pillanat, hogy ők már nem akarnak a babakocsiban ülni, hanem valóban sétálni akarnak. Nemrég meghívtak minket egy szomszédunk házába vacsorázni. Éppen olyan távolságra volt, hogy kényelmesen el tudtunk sétálni. Abban a pillanatban azt éreztem, hogy vége a babakorszaknak.

A személyiség első jelei

Nagyon érdekes látni, ahogy kibontakozik, hogy milyen is a gyerekeim személyisége: milyen apró jelek utalnak arra, hogy a lányom inkább rám hasonlít (vagyis imádja a kalandokat), a fiam pedig a férjemre (vagyis szívesebben kuckózik be otthon).
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.