Galagonya visszatér a testébe

Bár a gondolataimban már régóta jött felénk, időszámításunk után két pozitív csíkkal úgy éreztem, már szusszanásnyi időm sem maradt a felismerésre. Régóta elképzeltem, hogy majd egyszer ledobja az égi postán: 9 hónap és jövök. STOP. Készüljetek. Hárman leszünk STOP. Mégis, amikor lazán, szinte a semmiből odapottyant a távirat s benne a szöveg:”Nyolc hónap múlva érkezem” – a döbbenet minden árnyalata egyszerre hasított belém.

Arra már két napja tudtam. Ezt üzenték a vénáim, a testem minden rezdülése, az összes teremtett porcikám.  De a lénye néma hangja mégis csak akkor mondta felém: hát itt vagyok.

Nyolc hónap kevés – gondoltam. Nyolc hónap alatt kifordul magából a testem, teljessé válik benne egy másik. Nyolc hónap múlva útjára kell eresztenem. Útjára őt meg ezt a magamat.

Nyolc hónap rengeteg – gondoltam. Két és fél évszak. Csaknem egy egész tanév. Egy fa lombjának élete és halála. Csak nyolc hónap múlva ereszthetem útjára. Útjára őt meg ezt a magamat.

Kár volt ezen töprengeni. Addigra EZ a magam már nem létezett. Egy másodperccel a két csík után búcsút intett, hogy AZ a magam nyolc hónap múlva átlépje a küszöböt.

Ezek után igazán furcsa volt hetekig részt venni a világban. A világban, amely a régi Galagonyát látta, miközben egy új felé induló Galagonya sétált benne. Az első napok zaklatott figyeléssel teltek: ott lappangott a megfogadott némaság, az elhallgatott legnagyobb titok. Lassan vált játékká az egész.

Még nyolc hetet sétáltam így a testemből ki-be − körötte senki nem tudott semmit. Kívülről nézhettem, hogyan viselkedik, kinek mit reagál, min kacag és sír az a volt valaki − s hallhattam, mit gondol minderről a másik, aki egyre csak lesz.

Az igazsághoz hozzátartozik: játékká az tehette a furcsa létet, hogy mindvégig ott volt a kék szempár szőke szalmával a feje tetején. És mosolygott büszkén, hogy ő apa lesz. Attól a perctől, hogy ez világossá vált, úgy éreztem: tőlem jöhet akár még három távirat, a világ akkor sem képes kifordulni a gömbölyödő sarkaiból.

Azóta persze lehullt a lepel. Már a világ is tudja. Galagonya pedig visszalépett a testébe, és teljes harmóniában halad EZ-től  AZ felé. A világ fürkész, figyel, kíváncsian szemlél – még nem hiszi el. Nem baj. Mert a kék szempár továbbra is mosolyog, a távirat feladója pedig egyre biztosabb érkezést üzen.”

szerző: Galagonyalány