A kíváncsiság szupererő!

A kíváncsiság szupererő!

Igazán jó kérdés csak őszinte kíváncsiságból fakad, ebben pedig a gyerekek verhetetlenek. Minden szülő szembesült már azzal a kihívással, amikor a kicsik olyan dolog mögé illesztenek kérdőjelet, melyekbe gyakran még nekünk, felnőtteknek is beletörik a bicskánk. Miért irigykedik egyik testvér a másikra? Mit jelent a boldogság? Ki az igazán bátor? És létezik olyan gyerekműsor, ami bevállalja ezeket a témákat!?

 

A kérdezés művészete azoknál kezdődik, akik őszintén rácsodálkoznak a világra, és saját magyarázataik mantrázása helyett még nyitottak a válaszok befogadására. Azoknál, akik mernek kérdezni, mert sem begyöpösödött magatartásbeli korlátok, előítéletek, sem közöny vagy érdektelenség nem tartja vissza őket. Ezek az emberek nem mások, mint a gyerekek. És persze, ha hagyják őket kérdezni, a gyermeki kíváncsiság lelke „megőrződik” felnőttkorra is.

A hitelesség kulcsa viszont nemcsak saját kíváncsiságunk és nyitott érdeklődésünk folyamatos karbantartása, nemcsak a rendelkezésre állás, amikor a gyerekeink hozzánk fordulnak, hanem az is, hogy nem dugjuk homokba a fejünket akkor sem, ha a kérdésre, amit föltesznek, nem adható könnyű válasz. A tudomány is így működik: általános iskolában még csak összeadunk-kivonunk, egyetemista korunkban már autómodelleket vagy algoritmusokat tervezünk a matematikai kérdések segítségével. Ha szem előtt tartjuk, hogy a gyerekünk csak akkor fog később is, már komoly témákban kérdezni-kutatni, ha erre gyerekként is lehetőséget adunk neki, akkor mindenkinek nyert ügye van! Engedjük, hogy fölvesse a kényes témákat is, és együtt járjuk vele körbe azokat! Ösztönözzük további kérdésekre, és világítsunk rá, hogy egy kérdést többféleképp is föl lehet tenni. Mutassuk meg, hogy nemcsak egy szempont létezik, és hogy a különböző álláspontoknak megvan a metszete, csak elég szorgalmasan kell keresgélni. Így az emberi kapcsolataiban is helytálló, kötődésre képes emberkét nevelhetünk, és észrevétlenül megtaníthatjuk nemcsak a kérdezés, de a hallgatás és a válaszadás művészetét is.

 

Ebben ráadásul egy kiváló tévéműsor is a segítségünkre siet, melyet a gyerekekkel együtt is nézhetünk. A gyerekeknek szóló filozófia két szakértője, Edwige Chirouter és Jean Charles Pettier imádnivaló rajzfilmsorozatot hozott létre, amely olyan szórakoztató módon közelít a témákhoz, amilyet ritkán látni a gyerekcsatornákon. Ismerjétek meg Mily-t, a barátait, a családját és az okos kutyáját, Popot! Kíváncsi Mily nem fél föltenni olyan kérdéseket, mint „Hol voltam, mielőtt megszülettem?”, „Hogyan döntsek két szülinapi meghívás között?”, „Ki hibázott?”, „Vajon miért féltékeny valaki a kishúgára?” A válaszok, ha nem is egyszerűek, de nagyszerűek

A Kíváncsi Mily című műsor március 3-án, szombat délután négy epizóddal jelentkezik, és a következő hetekben minden nap több rész is látható a Da Vinci TV műsorán. Egy-egy epizód tíz perces, így hosszabb családi beszélgetésekhez kiváló rövid gondolatébresztőként is szolgálhat, tehát a közös idő és az egymásra figyelés minőségét is javítja.

  • Felelős Szülők Iskolája
  • ügyvezető

Vargacz Alexandra

sportszervező menedzser, online marketing szakember, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.