Középkori kavalkáddal és helytörténeti kincsekkel indul útjára a Mozaik Múzeumtúra Roadshow Gyulán

Középkori kavalkáddal és helytörténeti kincsekkel indul útjára a Mozaik Múzeumtúra Roadshow Gyulán

Rendhagyó tárlatvezetés a Gyulai Várban és az Almásy-kastélyban, boszorkányperek mai szemmel, közvetlen találkozás Erkel Ferenccel, a Himnusz zeneszerzőjének szülőházában, gyertyafényes barangolás a Ladics-házban: ez csak néhány a Mozaik Múzeumtúra Roadshow 2018 első állomásának programjai közül. Számtalan élmény várja Gyulán a látogatókat március második hétvégéjén, melynek záróprogramján megelevenedik a középkori várudvar: 16. századi zenével, liktárium kóstolóval, és harangkongatással múlathatják az időt a múzeumbarátok.

Fegyverbemutató és pártakészítés

Március 9-én, pénteken a Gyulavári Általános Iskolában kezdődik a Roadshow: a gyulai kiállítóhelyeket interaktív előadással és játszóházzal viszik „házhoz” a gyerekeknek a múzeumok munkatársai. A diákságot többek között fegyverbemutatóval, közös daltanulással, és a Nemzeti Illat nevű parfüm megismerésével örvendeztetik meg a múzeumpedagógusok, de írhatnak pennával és 19. századi ruhákba is bújhatnak, ha kedvük tartja! A helyi fiatalság a délután folyamán sem marad múzeumi program nélkül: a Gyulai Várban bemutatkozik a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum, akiknek a foglalkozásán a lányok a párta készítését, a fiúk az ostorfonás technikáját sajátíthatják el.

Életre kel Erkel Ferenc

A késő délutáni és esti órákban a hely- és kultúrtörténet játssza majd a főszerepet pénteken. Az Erkel Ferenc Emlékházban rendhagyó tárlatvezetés keretében „kel életre” Erkel Ferenc, nemzeti himnuszunk megzenésítője! A programon az is kiderül, milyen személyisége, szokásai és szenvedélyei voltak a zeneszerzőnek. Az este további részében a néhai gyulai polgárság hétköznapjaiba nyerhetnek betekintést a múzeumbarátok, ráadásul igazán hangulatos, gyertyafényes tárlatvezetésen ismerkedhetnek meg a Ladics-gyűjtemény páratlan hagyatékával!

Megelevenedik egy középkori várudvar

Március 10-én, szombaton már reggel 10 órától különleges forgataggal készül a Gyulai vár: a látogatók a nap folyamán a 16. századi udvar életébe pillanthatnak bele. Az „időutazás” folyamán működő kovácsműhelyben lehet ismerkedni a vasműves mesterség rejtelmeivel, de az udvar emellett benépesül a középkorban már tenyésztett, a várban is tartott haszonállatokkal. A vadászat és a madarak szerelmesei örömére 12 órától pedig solymászbemutató is lesz. Aki pedig a Gyulai vár történelmével ismerkedne meg tüzetesebben, több rendhagyó tárlatvezetés közül is válogathat, hiszen Gyula város főépítésze fog mesélni a műemlékről, de lesz jelmezes történelmi séta is, mely által több kor hősei is megelevenednek. Iskolai csoportoknak és családoknak is remek elfoglaltsággal készül a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum: a Mesélő tárgyak című foglalkozáson a résztvevőknek ki kell választaniuk egy tárgyat és kitalálniuk, hogy milyen története lehet.

A vár mellett az Erkel Ferenc Emlékház is gondoskodik délelőtti programról: tematikus tárlatvezetésen derül ki, hogy miért a zeneszerző alkotása nyert a Himnusz-pályázaton, s hogy milyen sakkfeladványokat készített Erkel, kora első számú zeneszerzője.

Hogyan éltek a főurak? És a személyzet?

A szombati napon az Almásy-kastély is csatlakozik a programáradathoz, a Hétköznapok és ünnepek egy alföldi kastélyban című kiállítás tárlatvezetésein az épületben egykor lakott főurak életének színes világa mellett az őket kiszolgáló személyzet mindennapjaiba is bepillantást nyerhetnek a múzeumbarátok. A kastély emellett délután is tele lesz élettel: török kori holttestek rejtélyére derül fény, Béres István, Gyula főépítésze itt is tart rendhagyó épületbejárást, és a vár közelmúltbéli régészeti feltárásának körülményeivel is lehetőség nyílik megismerkedni. 15 órától a született kisasszonyok készíthetnek tű- és illatpárnát különböző hímzéstechnikákkal, a gyerekekkel érkező múzeumbarátok pedig árnyszínházi előadáson vehetnek részt. A hátborzongató történetek szerelmeseinek ajánljuk a Sántáné a sátáné című előadást, ahol kiderül, hogy kik voltak a boszorkányok, s hogyan lehetett őket felismerni. Aki pedig szívesen felfedezné Gyula különleges múltú épületeit, a kastély elől induló kultúrtörténeti sétán a helye, mely két időpontban is indul: 12 és 16 órától.

Festészet és történelem

A Gyulai vár sokszínű forgataga a délután folyamán is folytatódik, ahol a művészetek kedvelői sem fognak unatkozni, ugyanis Kukár István művésztanár segítségével a középkori festészet képalkotási szabályaival ismerkedhetnek meg! Aki pedig mégis inkább a történelem útvesztőjében kalandozna, 17 órától a Kerecsényi Hagyományőrző Egyesület fegyverbemutatóján akár saját bőrén is megtapasztalhatja, hogy mennyire volt nehéz viselet a páncél, s milyen erőben kellett lenni a kard forgatásához. 18 órától pedig ingyenes belépéssel és esti forgataggal vár mindenkit a középkori várudvar! A 16. századi zenéről az Ókörös Trió gondoskodik, de az udvarban marad többek között a Kerecsényi Hagyományőrző Egyesület is, lesz kenyérlángos és liktárium kóstoló, s különleges Kápolnatárlat is. Az igazán bátrak a kápolna harangját is megkondíthatják a Gyulai vár hőseinek tiszteletére!

A Mozaik Múzeumtúra okostelefonos alkalmazással a gyulai múzeumokban is lehet gyűjteni az online matricákat! Az applikáció ingyenesen letölthető a Google Play és az AppStore áruházakból is. Múzeumtúrára fel!

A Mozaik Múzeumtúra Roadshow Gyula Facebook-eseménye:
https://www.facebook.com/events/977514029089980/

Bővebben a Mozaik Múzeumtúráról:
http://www.mozaikmuzeumtura.hu/

Mozaik Múzeumtúra az Instagramon:
https://www.instagram.com/mozaikmuzeumtura/

A Mozaik Múzeumtúra a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.