10+1 dolog, amit a kis hercegtől tanultam

rajz a Kishercegről bárányokkal

10+1 dolog, amit a kis hercegtől tanultam

Felfedezhetjük a saját kisbolygónkat! Miért a tettek számítanak, nem a szavak? Mik is az igazán fontos dolgok az életben? Miért olyan furcsák a fölnőttek?

Amikor a kedvenc könyvemről kérdeznek, és én gondolkodás nélkül rávágom, hogy „A kis herceg” az, akkor ahhoz hasonló meglepettség terül szét az emberek arcán, mint amikor Exupéry regényének „fölnőttjei” szembesültek vele, hogy a rajz, amit látnak, nem egy kalapot, hanem egy csukott óriáskígyót ábrázol – írta a pszichoforyou.hu szerzője.

Pedig szerintem ebben a könyvben tényleg minden benne van, ami az életben „igazán lényeges” és – bár sokaknak csak a nyitott vagy csukott óriáskígyó maradt meg a francia szerző kisregényéből – ezen a kérdéskörön jóval túlmutató tanítások sűrűsödnek össze a sivatagban közénk pottyant kisfiú történetében.

Sok helyzetre, sok életkorban meríthetünk belőle

Szeretek újból és újból rácsodálkozni arra, hogy ez a könyv évről évre, életszakaszról életszakaszra tud valami mást, valami újat mondani. Exupéry aranyhajú kis barátjának tanításai (szerintem) minden olyan időszakban, amikor rendezgetjük a dolgainkat, kitűzzük a céljainkat, gyűjtjük az erőt az előttünk álló feladatokhoz, és próbáljuk lefejteni a lényegtelen dolgokat azokról, amelyek igazán fontosak – jó viszonyítási pontot jelenthetnek.

Ezért (is) gyűjtöttem össze, és osztom meg veletek A kis herceg számomra legfontosabb tanításait (és azért is, hogy végre rendes választ adjak arra a kérdésre, hogy miért ez a kedvenc könyvem.)

A tettek számítanak, nem a szavak, „a beszéd csak a félreértések forrása”

„A tetteiből kellett volna megítélnem, nem a szavaiból. Beburkolt az illatával, elborított a ragyogásával. Sosem lett volna szabad megszöknöm! Szegényes kis csalafintaságai mögött meg kellett volna éreznem gyöngéd szeretetét. Minden virág csupa ellentmondás. De én még sokkal fiatalabb voltam, semhogy szeretni tudtam volna!”

A hétköznapokban gyakran előfordul, hogy csak a szavak jutnak el hozzánk. Pedig érdemes néha benézni a szavak mögé is (és meglátni a „csalafintaságok” mögött húzódó szeretetet. Legalábbis engem erre figyelmeztet az a rész, amikor a kis herceg a bolygóján hagyott rózsájáról mesél. Sok párkapcsolatban jelent problémát, hogy – bár a kölcsönös szeretet megvan – nem beszélik egymás (szeretet)nyelvét a felek, és csak az idő, vagy a távolság segít felismerni a másik tettei mögött húzódó érzéseket és szándékokat.

Arról, hogy mi a fontos…

„…a fölnőttek ugyanis szeretik a számokat. Ha egy új barátunkról beszélünk nekik, sosem a lényeges dolgok felől kérdezősködnek. Sosem azt kérdezik „Milyen a hangja?” „Mik a kedves játékai?” „Szokott-e lepkét gyűjteni?” Ehelyett azt tudakolják: „Hány éves?” „Hány testvére van?” „Hány kiló?” ”Mennyi jövedelme van a papájának?” És csak ezek után vélik úgy, hogy ismerik.”

Ezt a részt nemcsak azért szeretem, mert sosem mozogtam valami otthonosan a számok világában, hanem azért is, mert emlékeztet arra, hogy mi a különbség a lényeges dolgok között, és azok között, amiket annak gondolunk.

„A tekintély legelső alapja az értelem”

„A tekintély legelső alapja az értelem – mondta a király. – Ha népednek azt parancsolod, vesse magát a tengerbe: föllázad, forradalmat csinál. Azért van jogom engedelmességet követelni, mert észszerűek a parancsaim.”

A fenti idézet is a saját bolygóján uralkodó királytól származik. Adná magát, hogy egy, a politikusokra mért szarkasztikus megjegyzéssel üssük le ezt a tényleg magasan repülő labdát, de nézzünk inkább úgy ezekre a sorokra, mint egy olyan intelemre, ami minden vezető számára hasznos lehet. Márpedig, ha úgy vesszük, a vezető szerep nemcsak a munkahelyünkön, hanem egy családban, vagy bármilyen közösségben ránk hárulhat. És ha már így alakult, teljesen jogos elvárás, hogy észszerű kéréseket fogalmazzunk meg. Vajon ez mindig sikerül?

„A fölnőttek fölöttébb furcsák”

„- Hát te mit csinálsz itt? – kérdezte tőle. 

– Iszom – felelte gyászos képpel az iszákos.

– Miért iszol? – kérdezte a kis herceg.

– Hogy felejtsek – felelte az iszákos.

– Mit? – tudakolta a kis herceg, mert máris megsajnálta.

– Azt, hogy szégyellem magam – felelte az iszákos és lehajtotta a fejét. A kis herceg szeretett volna segíteni rajta.

– Miért szégyelled magad? – kérdezte.

– Mert iszom”

A kis herceg utazása során az iszákost is meglátogatja a saját kisbolygóján. A kettejük között zajló, rövidke párbeszédben ott sűrűsödik a sokak életét megnyomorító, önsorsrontó minta. Érdemes ezeket visszafejteni, és kívülről ránézni ennek a hiábavalóságnak a tragédiájára, ami csak első pillantásra tűnik komikusnak. Valójában azonban – ahogy azt a kis herceg is érzi – ez nagyon sajnálatra méltó és szomorú dolog.

Arról, hogy mi tesz valójában gazdaggá

 „Nekem – mondta – van egy virágom, azt naponta megöntözöm. Van három vulkánom, azokat hetente kipucolom; mert azt is kipucolom, amelyik kialudt. Sosem lehet tudni. A vulkánjaimnak is meg a virágomnak is hasznukra válik, hogy birtoklom őket. Te azonban nem vagy hasznukra a csillagoknak.”

A harmadik kisbolygón, amit a kis herceg meglátogat, az üzletember lakik. Más se csinál, csak számol, és közben azt hajtogatja, hogy ő egy komoly ember. A csillagokat számolja, és azt állítja, hogy azokat ő birtokolja. A mai, materialista világban annyi minden van, amire vágyunk. De mennyi dolgot érdemes birtokolni valójában? Ez az idézet szerintem nagyon pontosan meghatározza, hogy hol húzódik a határ, ahogy választ ad arra a kérdésre is, hogy mi tesz minket valójában gazdaggá.

A további öt megfogadásra érdemes tanács, valamint a teljes cikk a pszichoforyou.hu oldalon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.