A bilire szoktatás hét trükkje

bilin ülő gyerek

A bilire szoktatás hét trükkje

Sok kérdés felmerülhet a bilire szoktatással kapcsolatban: mikor kezdjük, honnan tudjuk, hogy mi a jó időpont, fokozatosan vagy huszárvágás-szerűen kezdjük…?

A bilire szoktatás nem feltétlenül egyszerű menet, olyannyira, hogy például az Egyesült Királyságban külön szakértői vannak. Egyikük, Amanda Jenner a téma avatott szakembereként tanácsokat ad szerte a szigetországban az érdeklődő családoknak. Az alábbiakban az ő hét tanácsát osztotta meg a csalad.hu.

#1 Akkor vágjunk bele, amikor a gyermek készen áll

Amanda Jenner szerint a legáltalánosabb hiba, amit a szülők elkövetnek, hogy akkor kezdik bilire szoktatni a gyermeket, amikor úgy gondolják, ideje már megszabadulni a pelenkától és nem akkor, amikor a kicsi jeleit mutatja annak, hogy készen áll rá.

Mik ezek a jelek? Például az, hogy kifejezetten kéri a tele pelus lecserélését, illetve elkezdi használni a pisi és kaki szavakat.

#2 Ne hagyjuk abba az első nehéz pillanatban

A másik hiba az, hogy a bilire szoktatás első pár (leggyakrabban persze sikertelen) napja után a szülők egyszerűen feladják, mert túl sok gond van vele. „Ezzel csak összezavarjuk a gyermeket. Ha egyszer eldöntöttük, tartsunk ki és csináljuk végig” – tanácsolja Amanda Jenner.

Természetesen előfordulhat, hogy tényleg túl korán kezdtük el a rászoktatást, ilyenkor, ha nagyon muszáj, tarthatunk mondjuk egyhónapos szünetet, de ezalatt is folytassuk a gyermek felkészítését, olvasgassunk erről szóló képes könyveket, játszunk vele.

#3 Ne aggódjunk a gyermek kora miatt

Az Egyesült Királyságban drámaian megugrott a bilire szoktatás kezdő életkora, míg az 1950-es években a másfél éves gyermekeket már elkezdték rászoktatni, addig manapság az átlag inkább 3,5-4 éves kor körül van.

Nincsenek konkrét szabályok, hiszen minden gyermek más. Ami fontos, hogy ne engedjünk az esetleges családi, baráti nyomásnak, ha a kicsit még nem érdekli a dolog, ne erőltessük.

#4 Csináljuk drasztikusan

Talán keménynek hangzik, de igazán jó eredményt a szakértő szerint akkor érhetünk el, ha a pelenkát (az éjszaka kivételével) egyik pillanatról a másikra elhagyjuk. Abban a pillanatban, ahogy a kicsi felébred, adjuk rá a nadrágot és egészen estig felejtsük el a pelust.

A cikk folytatása a további tanácsokkal a csalad.hu oldalon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.