A teremtés koronái

A teremtés koronái

Ma, a nemzetközi Férfiak Napján szeretnénk nagyobb figyelmet szentelni a férfiaknak. Azoknak a férfiaknak, akikre mindennél nagyobb szükségünk van az otthonainkban és a társadalomban is. Akik családapaként is szerepet vállalnak a felelős szülői szerepkörből. A férfiak, akiknek vissza kell majd kapniuk azt a teremtés koronáját, amelyet nekik teremtettek. Sőt mi több: azt a királyi széket is, amelybe újra bele kell helyezkedniük, mert egyes férfiak egy kicsit „világgá mentek”.

Nem bonyolult folyamat, de ma a férfiaknak ehhez mentálisan is meg kell dolgozniuk ahhoz, hogy ne hárítsák a férfierőt, ne tartsanak ettől. A mentális munka ma „generált folyamatokban” tud létrejönni, hiszen ma már nincs – ahogy Bedő Imre mondaná – favágás. Vagyis kevés annak a lehetősége, amitől a fiúkból férfiak születnének.

Ne pasikká, hanem férfiakká akarjatok válni! Mi nők, pedig legyünk újra értékes „kövek”, fényesre csiszolt gyémántok a koronában! Lehet, hogy nem tudunk még róla, de valójában erre vágyunk. A férfierővel rendelkező „király karjába” hátradőlni és biztonságban lenni. Nem akarunk már erős nők lenni, akik mindent megoldanak, ha kell „királykodnak”! Nem erre van szükségünk! Szeretnénk újra gyengédséget képviselve „ékkövek” lenni egy koronában! Nem a nő vagy a férfinak kell külön valami varázslatot találni, hanem közösen kell tennünk ezért valamit azon az „életúton”, ahol a nő és a férfi kéz a kézben járja az útját! Ehhez most három – férfiakat segítő – gondolatmorzsát hoztam:

1. Teremtő erő

Talán nem is gondolnánk azt, hogy a férfiak is rengeteg sztereotípiával és szerepzavarral élnek ma együtt. Férfi klienseimtől mindig sokat tanulok. Régen az nem volt kérdés, ami viszont ma felmerül. Mitől férfi a férfi? Régen erőteljes minták alapján nevelték a következő generációkat és a személyiség is ahhoz alakult. Különböző férfitípusok voltak akkor is, de mindenki megtalálta a helyét a társadalomban, a párkapcsolatokban, a munkájában és tette a dolgát.

A férfi régen megkereste a férfias feladatokat és közben megismerte önmagát, az erejét, a bátorságát, az alkotó- és teremtő erejét. Vagyis tett azért, hogy találkozzon a férfias önmagával. A próbákon való helytállás, a nehézségek, az akadályok és a kudarcok mind hozzájárultak ahhoz, hogy fennmaradjon a férfiban a vágy, hogy férfias erővel rendelkezzen. Ha nincs vágy, nincs motiváció. Ha eltűnik a motiváció, akkor elillan a „tenni akarás” képessége. Ha a férfi nem akar tenni, akkor nem fog tudni semmilyen területen teremteni. A teremtés koronájának pedig teremteni kell a környezetében. Ehhez meg kell találni a feladatokat, ahol a férfi kifejlődik és a teremtő erő megszületik.

2. Férfi közösségekhez való tartozás

Hölgyeim, amennyiben a férfi elvágyódik férfiakkal „kalandozni”, az nem kell, hogy önökben minden áron kétségeket teremtsen. A férfiaknak is szükségük volt mindig arra, hogy férfiközösségekhez tartozzanak és ott egységesen egy közös cél érdekében végezzenek dolgokat, miközben összemérik az erejüket. Meg kell keresni azokat a közösségeket, ahol nem a standard „pasiképzők” zajlanak, hanem az értékes férfiak közös szemléletét alakítják.

Férfinak születni csodálatos és értékes ajándék. De egy út, amelyhez kitartás, küzdelem, erő, hit, remény és bizalom szükséges. Ezek elsődleges tanítói a szülők. Ha nem voltak szülők vagy nem jó a minta, akkor az a jó hírem, hogy pótolható, megtanulható, rekonstruálható a felnőtt életben is. Fogjátok meg a fiaitok kezeit, bátorítsátok őket és adjatok nekik egy jobb példát. Legfőképp arra, hogy szükséges férfi közösséghez tartozni; jó dolog férfias teremtéseket végrehajtani és ne feledjétek a megbízhatóság, felelősség tanítható. Ha neked sem sikerült eddig, még van idő arra, hogy a saját életedben változást generálj ahhoz, hogy a te királynőd melletted nőnek érezze magát, és a te oldaladon találja meg a biztonságot. Ékkő lehessen a koronádban, amire a férfi vágyik!

3. Megbocsátani önmagunknak is!

Ez a világ most ilyen, de szeretjük. Sokan estek bele a marketingvilág hamis szerepeinek gödrébe, amely arra próbált mindenkit rávenni, hogy ha valami nem jó, eldobandó. Ha valami nem tetszik, lecserélendő. Ha valami nem elég „feelinges”, akkor el kell hagyni. A hűség, kitartás, megbízhatóság egy döntés kérdése. Amikor haladsz az úton, egyszer csak érdemes döntést hoznod, hogy nem keresed a jobbat, a szebbet, hanem döntést hozol és megállsz. A megelégedettséget pedig megéled!

De nem a csajképző „boszorkányoknál” kell kikötnie egy férfinak, hanem a kútforrás Királynőinél. Fel kell tudnod ismerni azt, hogy ki az, aki a férfierődet emeli, és nem rombolja. Ki az, aki mellett Királynak érezheted magad és nem szörnynek. Ki az, aki feltétel nélkül is szeret és nem akar mindenáron téged mássá tenni, megváltoztatni!

Ehhez a felismeréshez elárulok neked egy titkot: Bocsáss meg önmagadnak! A legnehezebb dolog a világon. De ha ezzel nem tudsz megküzdeni, akkor elfojtódik a férfienergiád és egyik szerepkörödben sem fogsz tudni helytállni. Légy bátor és erős, tedd ezt meg önmagadért és értünk: a nőkért is. Az első lépést nem lehet ezen az úton kihagyni! Ehhez szükséged lehet egy kis időre, ahol elvonulhatsz, önmagaddal lehetsz és „összeáll majd benned az a kép”, ami alapján megtalálhatod újra a koronádat, az ékkövedet, a királyi székedet!

Kérlek, ha már szervezed a birodalmadban a „hetedhét határra” szóló férfiünnepet, akkor szólj nekünk is, büszkék leszünk rád! Nos, királyuraim, keressük meg újra méltósággal azokat az elrabolt vagy eldobott koronákat, amelynek most már méltó helyre kéne kerülniük!

Polus Enikő
  • ME-Se-Kö Alapítvány
  • mentálhigiénés szakember

Polus Enikő

A Me-Se-Kö Mentálhigiénés Segítő Központ és MESEKŐ Alapítvány alapítója, ügyvezetője - ezek mellett elsősorban három gyermekem édesanyja.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.