Téli madáretetési kisokos

kismadár sárga

Téli madáretetési kisokos

Melyik madárnak, hol és mit adjunk? És mi az, amit egyenesen tilos, mert komoly bajt okozhatunk? Közkeletű tévedést is igyekszik eloszlatni a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

A lakossági települési madáretetési mozgalom 1890-ben indult el Magyarországon. A mintegy ötven potenciális etetőlátogató madárfaj megfigyelése egyedülálló élményt kínál a kertekben, a parkokban és a sokadik emelet magasságában is. Ugyanakkor a vízimadarakat soha, sehol, semmivel nem szabad etetni, mert ez tömeges pusztulásukat okozhatja – írta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleménye alapján a csalad.hu.

Már javában tart az etetési időszak

Az énekesmadár-etetési időszak dandárja hazánkban az első fagyok késő őszi beköszöntétől ezek megszűnéséig, november második felétől márciusig tart. Az etetők madárforgalma elsősorban a tél keménységétől, ezen belül is főleg a hótakaró vastagságától és tartósságától függ. Enyhe teleken az etetőket látogató madarak faj- és egyedszáma gyakran csak fele, harmada a megszokottnak.

Mit adhatunk?

Az énekesmadaraknak adható téli madáreleségek 3+1 csoportba sorolhatók: napraforgó, amibe apró szemű kölest is lehet keverni; állati zsiradék (háj, faggyú, főzéssel sótlanított szalonna, cinkegolyó); alma (gallycsonkokra szúrva és földre szórva) és bogyók (vadszőlő, borostyán, tűztövis, nyugati ostorfa, fagyal); plusz ivó- és fürdővíz, és a befagyott itatókban a naponkénti vízcsere. Bármi mással kísérletezni felesleges, és a madarakra nézve kockázatos lehet. Részletek itt.

Veszélybe sodorhatjuk a vízimadarakat!

Az énekesmadarak téli etetésével szemben a vízimadarak etetése tömegesen sodorja veszélybe, betegíti meg és ítéli pusztulásra az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek. A harminc éve nem tapasztalt keménységű fagyokat hozó 2016/2017-es tél szomorú hazai tapasztalatai, a tömeges madárelhullások rávilágítottak arra, hogy a madarak és az emberek védelme érdekében Magyarországon is beszélni kell erről a témáról.

A vízimadarak életmódja és téli túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus etetőket látogató énekesmadarakétól.

Etetésük szennyezi a környezetet, közben kikapcsolja a téli túlélést szavatoló vonulási viselkedést, ami tömeges jégbe fagyásukat okozza.

Növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót, az ebből eredő sérülésveszélyt és a fertőző betegségek terjedését. A tömeges érintkezés ránk is veszélyes, ez különösen a madárinfluenza kapcsán jelent madárra és emberre egyaránt óriási kockázatot. Ráadásul az etetés folyamatos kenyérdiétája megbetegíti a madarakat, ezek egyik formájának külön neve is van (“angyalszárny-betegség”). Részletek itt.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.