A jövő a modern kentauroké

A jövő a modern kentauroké

A generációzás problémájáról, emberek és gépek viszonyáról, és a szakmák sorsáról kérdezte Nemes Orsolya generációkutatót, a Generációs mítoszok könyv szerzőjét a Dívány. De kik azok a modern kentaurok?

Az óra ketyeg, mi pedig tele vagyunk bizonytalanságokkal. Pengeélen táncolunk a 2020-as évek küszöbén, elavult gondolkodásba, rendszerekbe, módszerekbe kapaszkodva. Nem tudjuk, hogy milyen technológiai újítások fogják még felforgatni a mindennapjainkat, az előrejelzésekből pedig azt a következtetést vonjuk le, hogy kezdhetünk rettegni, mert a mesterséges intelligencia meg az automatizáció a következő évtizedekben minket is kitúr a munkahelyünkről. A 2019-ben születetteknek egy „olyan világban kell majd megállniuk a helyüket, ahol a foglalkozások csaknem fele vagy eltűnik, vagy pedig gyökeresen átalakul, és tízből hat jelenleg még óvodáskorú gyerek olyan munkakörben fog dolgozni, amely ma még nem létezik” – írja Nemes Orsolya generációkutató nemrégiben megjelent könyvében, a Generációs mítoszokban.

Klímaváltozás, robotok, modern technológiák, társadalmi egyenlőtlenségek…

Sokan tehetetlennek és haszontalannak érzik magukat ebben az egyre gyorsabb iramban változó világban, pedig csakis rajtunk, embereken múlik az, hogy mit kezdünk az újabb és újabb innovációkkal. De milyen oktatási modellekre, milyen típusú tudásra és kompetenciákra van szükség ahhoz, hogy fiatalok és idősebbek egyaránt lépést tudjanak tartani a technológia rohamos fejlődésével? Mely munkaköröket fenyegeti az automatizáció? Mennyire leszünk lecserélhetők? Milyen lesz a jövő munkaerőpiaca? Hogyan birkózhatunk meg a 21. század legnagyobb kihívásaival: a klímaváltozással, a növekvő társadalmi egyenlőtlenségekkel és a technológia térhódításával? Ezekről a fontos kérdésekről beszélgetett a Dívány szerzője Nemes Orsolyával.

Nem új keletű jelenség az Ezek a mai fiatalok! meg a Bezzeg az én időmben… szajkózása, de az utóbbi években érezhetően felerősödött a generációzásról szóló diskurzus. Mi áll ennek a hátterében?

Mindig az aktuális fiatalokkal van a baj, ez valóban nem újdonság. Rengeteg írásos emlék maradt fenn az elmúlt ötezer évből, amelyek szerzői koruk fiataljaira panaszkodnak. Ebben nyilván benne van az is, hogy az idősebbek néha megfeledkeznek arról, hogy ők is voltak fiatalok. Annak azonban, hogy napjainkra ennyire felerősödött a generációk közti frusztráció, az az oka, hogy nagyon rövid idő alatt nagyon sokat és látványosan, kézzelfoghatóan változott a világ. Míg régebben nemzedékeken keresztül mentek végbe társadalmi vagy globális szintű változások, a 21. században mindössze tíz év alatt radikálisan átalakult az életünk. Olyan mértékben kitágult a világ, hogy egyetlen kattintással szinte bármihez hozzáférhetünk, a digitalizációnak köszönhetően pedig annyi információval találkozunk egy nap alatt, mint egy 15. századi ember egész élete során. Ebben az ingerözönben pedig nem egyszerű eligazodni, megfelelően tájékozódni, ezért sokszor ösztönösen általánosításokba kapaszkodunk, ami alól a generációzás sem kivétel.

Amikor generációzunk, nem vesszük figyelembe, hogy az emlegetett fiatal vagy idős milyen életszakaszban tart, hol jár a családi életciklusban, milyenek a lakhatási körülményei, a tudása és a tapasztalatai, milyen fogyasztói szokásai vannak, vagy hogy milyen anyagi és szociális háttérrel rendelkezik. Olyan lényeges tényezőkre sem gondolunk, hogy az elmúlt 150 évben kétszeresére nőtt az átlagos élettartam, hogy mennyire elmosódtak a felnőtté válás mérföldkövei, hogy mennyire kitolódott az elköteleződés és a gyermekvállalás időpontja, és még sorolhatnám. Annál, hogy igyekeznénk megérteni a kontextust, amelyben élünk, sokkal egyszerűbb születési idő alapján különböző csoportokba sorolni és egységként kezelni az embereket, a családban, a munkahelyen vagy bármilyen társas együttélés során felmerülő feszültségeket pedig életkori sztereotípiákkal megmagyarázni.

A könyv nemcsak a generációzás jelenségéről és az ezzel kapcsolatos tévhitekről szól, de három további, mindannyiunkat érintő problémakörnek, a klímakatasztrófának, a társadalmi és jövedelmi egyenlőtlenségek növekedésének, valamint a technológia térhódításának is szenteltél egy-egy fejezetet. Hogyan függ össze mindez a kutatási területeddel?

Amellett, hogy a tévhitekre és a téma összetettségére igyekeztem fókuszálni, szerettem volna felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a múlton rágódás helyett érdemes lenne inkább összefogni, és konstruktívan a jövő felé mozdulni. Tény, hogy változik a világ, de azért még vannak olyan biztos pontok, amelyekhez visszatérve újra lehet tervezni. A fiatalabbakban és az idősebbekben is ugyanúgy vannak univerzális értékek, és ez egy nagyon jó közös metszet, amiből ki lehet indulni.

Egyetlen nemzedék tenni akarása sajnos nem valószínű, hogy elhozza a megváltást, ezért szükségünk van egy generációk közötti megállapodásra azzal kapcsolatban, hogy hosszú távon hová szeretnénk eljutni, a globális válaszok mellett pedig lokális, vagyis gyors, hatékony és rugalmas helyi megoldásokat is érdemes keresnünk a közösségeinkben. A nyugati társadalmak szlogenje az elmúlt évtizedekben az volt, hogyan tudsz TE boldogulni, előrelépni, sikeresebb lenni, még többet elérni.

Fontos az egyén jólléte és boldogulása, de érdemes lenne ezt a szemléletet végre globális szintre emelni és a MI-ről is gondolkodni.

Ahhoz tehát, hogy a következő évtizedekben javuljon az életminőségünk, minden nemzedéknek végig kell gondolnia, hogyan tud a saját, valamint a gyerekei és unokái számára élhető világhoz hozzájárulni. A jövő ugyanis minden generációnak mást jelent majd. Életkorunkból fakadóan másképp fogjuk látni, megélni és másképpen tudunk majd reagálni az elkövetkező folyamatokra és nehézségekre, és persze más lesz az eszköztárunk is, amelyet bevethetünk az alkalmazkodás érdekében.

Sokfelől halljuk azt a narratívát, hogy jönnek a robotok és elveszik a munkánkat, ezért fel kell vennünk a versenyt a gépekkel. Tényleg ilyen radikális változások várhatók egyes szakmákban?

Szerintem ehhez a kérdéshez inkább úgy kellene hozzáállni, hogy miként tudunk együttműködni az új technológiákkal. Az emberiség évezredek óta azzal kísérletezik, hogy kiterjessze a valóságának a határait. A lándzsa hatékonyabbá tette őseink zsákmányszerzését, a mezőgazdasági gépek felváltották a robotolást és sok monoton fizikai munkát, a mosogatógép vagy a főzőlap használatával pedig időt és energiát spórolhatunk meg, hogy olyan dolgokra tudjunk koncentrálni, amelyeknek nagyobb hozzáadott értéke van.

Az innovációkkal együtt alakulnak át folyamatosan a szakmák is: a sebész már nem érvágással meg piócákkal gyógyít, az építészek pedig, akik néhány évtizede még ceruzával, pauszpapírral és zsilettpengével készítették a tervrajzokat, ma már számítógépes programokkal dolgoznak. Bizonyos szegmensei, egyes részfeladatai biztosan automatizálódni fognak a szakmáknak, de ha mindennek tudatában vagyunk, akkor fel is tudunk rá készülni. A robotok abban jók, hogy egy szűkebb területen belül egy speciális feladatot gyorsan elvégezzenek, vagyis ők a dobozon belül működnek jól, míg mi, emberek a dobozon kívüli gondolkodásban vagyunk erősebbek. Pánikolás helyett tehát a lehetőséget érdemes ezekben a modern vívmányokban meglátni, a robotika és a gépi tanulás ugyanis nem rossz dolgok, csupán eszközök. Rajtunk áll, hogy mit kezdünk velük.

Arra kellene tehát törekedni, hogy jól kiegészítsük egymást a mesterséges intelligenciával.

Meg persze egymással is, hiszen nem lehet mindenki alkalmas mindenre, és ez így van rendjén. Én például soha nem tudnék könyvelni, és valószínűleg borzasztó mérnök is lennék, a könyvírást viszont nagyon élvezem.

Ami a jövő munkaerőpiacát illeti, az úgynevezett modern kentauroké, vagyis a mesterséges intelligencia és az ember együttműködéséé lesz a főszerep.

Sokszor attól hangos a média, hogy a kognitív természettudományos készségekben, vagyis a STEM-szakmákban van a jövő, és itt mutatkozik szakemberhiány, ezért az ilyen irányú képzések felé kell orientálni a diákokat. Arról azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy valakinek érdemes lenne majd segíteni annak eldöntésében, hogy tudósaink és mérnökeink vívmányai jó dolgok-e, és milyen hatással lesznek társadalmunkra és a benne élő emberekre.

A teljes interjú elolvasható a Dívány oldalán, ide kattintva.