Balatoni turnéra indul A szörnyek és sellők című zenés gyerekdarab

Szörnyek és sellők

Balatoni turnéra indul A szörnyek és sellők című zenés gyerekdarab

A könyv után, – mely A balatoni kacsavész címmel jelent meg – most színdarab is készült Hany Istók és barátai történetéből, akik a gyengélkedő Balaton segítségére sietnek. Jeney Zoltán könyvében Sió mama, a Balaton tündére és a kacsái megmentésére olyan víziszörnyek is csatlakoznak, mint a Kráken vagy éppen Nessi. A színdarab – ahogy a könyv is – a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány ötlete nyomán a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros Program támogatásával, az Art-Színtér közreműködésével valósul meg. A színdarabot Veszprémben, a Gizella Napokon a Gyerekert gyerekfesztivál keretében mutatták be, nyáron pedig turnéra indul és 10 balatoni helyszínen játsszák majd a szórakoztató zenés meseelőadást.

 

Szörnyek és sellők

 

A tavaly ősszel megjelent A Balatoni kacsavész – Szörnyek és sellők története egy, a Balaton ökológiájával foglalkozó szórakoztató és tanító gyermekmese, amelynek központjában a Balaton megmentése áll. A könyv írója Jeney Zoltán, akit a kötettel az Év gyerekkönyv írója díjra is jelölt a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórumon.  A mesehősök Baranyai (b) András illusztrációjának köszönhetően keltek életre. A Lampion Könyvek Kiadó gondozásában megjelent mesekönyv felkerült a BOOKR Mesetárába is, ahol Dolmány Attila hangján szólalnak meg a szereplők.

A könyv nemcsak mesél a Balaton megóvásáról, de egy oktatási program is társult hozzá: a Bakony-Balaton régióban összesen 1200 kisiskolás tanulhatott játékosan, drámapedagógus segítségével a Balaton természeti értékeiről és nyerte el a Balaton védelmezője vagyok kitűzőt. A sikeres drámapedagógiai program és a könyv is a Szörnyek és sellők program keretein belül valósul meg, amely a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program egyik projektje, a megvalósító partner pedig a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány.

 

Szörnyek és sellők

 

„Édesanyaként mindig is fontosnak tartottam az ökológiai és európai uniós értékek átadását gyermekemnek. Kihagyhatatlan és megismételhetetlen lehetőségként kaptam meg Can Togaytól azt a bizalmat, hogy ebben a közös ötletben részt vehessek társalkotóként. Reméljük, hogy a kézben tartott könyv, amelyet Jeney Zoltán és Baranyai (b) András álmaink alapján megvalósított, hasznos segítség lehet minden olyan szülőnek, aki ezen értékeket szeretné játékos formában átadni a következő generációnak” – mesél a projekt kapcsán Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány elnöke. 

A program a Balaton törékenységére, környezeti értékei megőrzésének fontosságára hivatott felhívni a figyelmet, mely a VEB2023 egyik fontos célkitűzése, hiszen Veszprém a Bakony és Balaton régióval együtt viseli 2023-ban az Európa Kulturális Fővárosa címet. A Szörnyek és Sellők program éppen ezért illeszkedik az EKF programba, hiszen a legkisebb korosztálynak játékos, befogadható formában mutatja be a Balaton ökológiai értékeit mind a mesekönyv, mind a színdarab, mind az edukációs programsorozat által. 

 

Szörnyek és sellők

 

Pont, mint a könyvből készült mesés zenedarab, amelyet a veszprémi Gizella Napok gyermekfesztiválján, a GyereKerten mutattak be, nyáron pedig útra kell, hogy még több gyerek élvezhesse a játékos színdarabot. 

A zenés mesedarabot az Art-Színtér művészei viszik színpadra. A darab rendezője Ozsgyáni Mihály, a zenéket Náray Erika és Berdísz Tamás szerezte. A szerepekben olyan művészek láthatóak, mint Gábor Márkó, Tarlós Ferenc, Oláh Béla, Nagy Enikő, Pánics Lilla, Zsichla Dániel, Jerger Balázs vagy Marjai Virág. A színdarab látványáért Rákay Tamás tervező felelt. A történethez kapcsolódva a darabot kőszínházak helyett balatoni strandokon játsszák majd júliusban és augusztus elején. Az előadás egy strandbelépő megvásárlásával lesz látogatható, a hátteret a Balaton adja majd. A darab látható lesz többek között Badacsonyban, Csopakon, Fonyódon, Balatonfűzfőn, Balatonedericsen, Révfülöpön és Vonyarcvashegyen, valamint a Művészetek Völgye Fesztiválon is bemutatják. 

Mivel az egész mese központjában a Balaton megóvása áll, a készítők szerették volna a gyerekeket élőben is megismertetni ezekkel az értékekkel, kicsalni őket a természetbe. Ezért a Digitális Vándor applikációba Szörnyek és sellők nyomában címen felkerült egy digitális tanösvény is, amelyben Sió mama, a Balaton tündérének egy napját lehet végig követni. A 8,3 km hosszú tanösvény Balatonfüreden, a Koloska-völgyből indul és elvezet egészen a Tagore sétányig, miközben a gyerekek megismerhetik a Balaton-felvidék állat-és növényvilágát, valamint kulturális örökségét. 

 

Az előadások helyszínei és időpontjai:

•  2023. július 05. – Badacsony 11:00
• 2023. július 06. – Csopak 11:00
• 2023. július 07. – Fonyód 11:00
• 2023. július 08. – Balatonfűzfő 11:00
• 2023. július 09. – Balatonederics 11:00
• 2023. július 29. Művészetek Völgye Fesztivál 10:00
• 2023. augusztus 03. – Révfülöp 11:00
• 2023. augusztus 04. – Vonyarcvashegy 11:00
• 2023. augusztus 05. – Balatonberény 11:00
• 2023. augusztus 06. – Zánka 16:00

További információ:
https://muveszetekavidekfejlesztesert.hu/szornyek-es-sellok/ 

 

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.