Gyerekvárossá alakul egy napra az Autóváros

gyerekváros - Duna Autó

Gyerekvárossá alakul egy napra az Autóváros

A Duna Autó számára az autó bizalmi kérdés, így a következő generáció közlekedéssel kapcsolatos edukációja is kiemelten fontos, ezért az óbudai vállalat szeretettel várja a családokat június 10-én, családi nyílt napján. A részvétel ingyenes, regisztrálni csak tesztvezetésre jelentkezőknek szükséges.

A Duna Autó 19 márkakereskedése közül mindegyik, 24 márkaszervize közül pedig a Volvo, valamint a Magyarországon egyedülálló Tesla Approved Body Shop is megnyitja kapuit a kíváncsi szemek előtt.

 

Gyerekváros - Duna Autó

 

A hatalmas Zay utcai telephely szinte minden pontján találni szórakoztató, informatív, valamint színes aktivitásokat. A Skoda szalon gyerekkoncertnek ad otthont, a Renault szalon pedig egy rövidebb, de annál pörgősebb, kedvcsináló produkciónak biztosít teret, ahol kangoo cipős táncbemutató várható.

 

Gyerekváros - Duna Autó

 

A Suzukinál KRESZ park segítségével tanulhatnak a kicsik a közlekedési szabályokról és ismerkedhetnek a közúti táblákkal. Ezen felül kvízjátékkal gyerekjogosítványt szerezhetnek, valamint kiállításra kerül az első magyar Suzuki, a Közlekedési Múzeum jóvoltából. Ügyességi játék lesz a Volvo szalonban, mely során a kis lurkók feladata a távirányítós autó megfelelő koordinálása lesz. A karosszéria javítóközpontban ütköző szimulátorral tekinthetik meg a gyerekek, milyen veszélyes is tud lenni a közlekedés, illetve interaktív módon lesz szó arról, hogyan javítják az autókat egy baleset után. Ehhez hasonlóan a Volvo szervizben is lesz látnivaló, hogy mi és hogyan zajlik szerelés közben, sőt, ki is lehet majd próbálni egyes folyamatokat.

 

Gyerekváros - Duna Autó

 

A Peugeot márkakereskedés előtt robogó bemutatóval készülnek a szervezők, valamint megtekinthető lesz egy rally cross és egy gyári versenyautó. Ezen felül lesz arcfestés, ugrálóvár, lufihajtogatás, kincskeresés és sok más egyéb program annak érdekében, hogy minden gyermek mosollyal az arcán távozhasson. Annak érdekében, hogy ne csak a gyerekek szórakozzanak, a szülőknek lehetőségük lesz kipróbálni a Duna Autó tesztparkjában állomásozó modelleket. Javasolt online regisztrálni, így elkerülhető a sorban állás és garantáltan lesz alkalom a kiszemelt típusokra. A tesztvezetés alatt a kisebbek felügyelete gyermekmegőrző által biztosított.

 

Gyerekváros - Duna Autó

 

Herczeg Balázs – Mókus – a híres extrém motoros akrobatikus mutatványokkal készül, hogy elkápráztassa nézőit ügyességével és tudásával. A felnőtteknek szóló programok sorát folytatva, a Cupra szalon előtti versenyautó szimulátorral átélhetik az autósport valósághű élményét, tesztelhetik képességeiket és összemérhetik tudásukat egymással. A felnőttek számára is lesz elektromos autós kvízjáték, ahol 1 hetes KIA tesztvezetést lehet nyerni, valamint 50 000 Ft-os Duna Autó utalványt, vagy egy MG-t próbálhat ki egy hétre.

 

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.