Hosszabbítás: augusztus végéig lehet utazni Kajla útlevéllel

Hol vagy Kajla? borító

Hosszabbítás: augusztus végéig lehet utazni Kajla útlevéllel

A nagy sikernek köszönhetően, az alsó tagozatos iskolások egy hónappal tovább, augusztus végéig utazhatnak ingyen a MÁV-START és a GYSEV járatain a Kajla útlevéllel.

Júliusban 63 ezernél is több kisdiák élt a lehetőséggel, és indult el, a családokkal közösen, a kíváncsi magyar vizsla kölyök nyomában. Ezeknek az utazásoknak az össztávolsága közel 5,8 millió kilométer volt, ami az átlagos Föld–Hold távolság tizenötszöröse – írta a turizmus.com.

Az első hónap tapasztalatai alapján jól látszik, hogy az ország minden régiójában igénybe veszik a kedvezményt – adta hírül a MÁV-START. A nagyvárosaink mellett továbbra is a Dunakanyar, a Balaton, a Tisza-tó és a Velencei-tó a legnépszerűbb úti célja a gyerekeknek.

Az eddigi 63 ezer utazásra négyezerféle viszonylaton került sor.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kezdeményezésére indult „Hol vagy, Kajla?” elnevezésű országos kampány célja, hogy az alsó tagozatos iskolások jobban megismerjék hazánkat. A gyermekek a kampány segítségével Kajlát, a kíváncsi magyar vizsla kölyköt követve virtuálisan és személyesen is felfedezhetik Magyarország csodáit.

A hosszabbításnak köszönhetően augusztus végéig minden gyermek, aki a vonaton bemutatja Kajla útlevelét és személyazonosításra alkalmas igazolványát (diákigazolvány vagy személyi igazolvány), ingyenes Kajla jeggyel utazhat a MÁV-START és a GYSEV belföldi járatain.

A járatokon a gyermekkel együtt utazó egy vagy két kísérő 33 százalékos kedvezményben részesül, amennyiben más kedvezménnyel nem rendelkezik.

A kampány a Kajla útlevélre épül, emellett egy ingyenes készségfejlesztő mobilalkalmazás is segíti a gyermekeket, ezen keresztül minden megyében két-két, Budapesten pedig három nevezetességet ismerhetnek meg játék közben.

A Kajlával kapcsolatos hírekről és a kampány keretében biztosított kedvezményekről további információ a www.kajla.hu oldalon érhető el.

(Forrás: turizmus.com)

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.