Hogyan előzzük meg az eltávolodást a kapcsolatunkban?

felfűzött szívek falevélből

Hogyan előzzük meg az eltávolodást a kapcsolatunkban?

A házasság sokszor olyan, mint egy hullámvasút. Vannak lejtmenetek és hegymenetek. Fontos, hogy sose engedjük, hogy egy lejtmenet a gödör aljáig érjen, mielőbb vegyük észre és tegyünk azért, hogy feljussunk a csúcsra. Csak rajtunk múlik!

A hétköznapok monotonitása során sokszor észrevesszük saját magunkon és a párunkon is, hogy úgy közlekedünk a lakásban, mintha a másik ott se lenne, csak kerülgetjük egymást. Mindketten a saját dolgainkra koncentrálunk, tele van a fejünk a saját hétköznapi problémáinkkal, feladataikkal. Ha egy ilyen időszak sokáig tart, csak növeljük az eltávolodást egymástól – írta a csaladinet.hu.

Ebből az állapotból már nagyon nehéz az intimitást, bensőségességet visszahozni. Ha annyiban hagyjuk és a szőnyeg alá söpörjük ezt az érzést, akkor elkezdjük építeni a falat kettőnk között.

Ellenben ha szeretnénk, hogy ne váljanak a hétköznapok ilyen rutinszerűvé, magányossá, akkor ezt egyszerűen tudjuk orvosolni.

Keressünk két szabad órát egyik hétvégén, amikor mindketten ráérünk

Üljünk le és írjuk össze külön-külön, hogy mi az, amit ha a másik megtesz, akkor érzem belőle a szeretetét, odafigyelését. Legalább 10-15 dolgot írjunk össze:

  • amikor hazaérek leteszed, ami a kezedben van és kijössz az ajtóhoz üdvözölni
  • amikor fáradtan hazaérek, nem kérdezgetsz, csak készítesz nekem egy finom vacsorát és mellettem vagy
  • ha hétvégére te javasolsz valamit hétvégi közös programot

Ezután írjuk le azokat a szituációkat is, amelyek magányossá tesznek, amelyek során szinte fizikailag érezzük az eltávolodást a párunktól… Ezeket is egészen konkrétan írjuk le.

Két fontos dolog van a szeretetigények összeírásánál

Egyik, hogy ne valami általánosságot kérjünk (például: legyél figyelmes hozzám), mert ebből a párunk nem fogja tudni, hogy ez mit jelent nekünk. Legyünk minél konkrétabbak!

Másik, hogy lehetőleg ne azt fogalmazzuk meg, mit ne tegyen a másik, hanem azt, hogy mit tegyen. Ha feltétlen összefügg ez valami olyan tevékenységgel, amit szeretnénk, ha kerülne, akkor is inkább úgy fogalmazzunk, hogy ahelyett mit szeretnénk inkább.

A cikk nem ért véget, további tippekkel folytatódik a csaladinet.hu oldalán!

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.