Így lehetnek a szünidőben is biztonságban a gyerekek – tanácsok a rendőrségtől

kislányok a medencében napszemüvegben

Így lehetnek a szünidőben is biztonságban a gyerekek – tanácsok a rendőrségtől

Beköszöntött a vakáció – a fiatalok érthetően felszabadultabbak a nyári hónapok alatt. Sokszor ezzel együtt óvatlanabbak is, ezért a rendőrség a honlapján összegyűjtött néhány fontos biztonsági tanácsot a szünidőre.

Bármit is csináljon éppen kisiskolás, vagy kamasz gyermekünk a nyári szünet alatt: akár otthon számítógépezik, akár biciklizik a városban, vagy táborba, fesztiválra megy, mindig van mire odafigyelni, hogy igazán biztonságban legyen. Az alábbiakkal kapcsolatban inti óvatosságra a rendőrség a vakációzókat.

A tanév befejezésével nagyon fontos, hogy a gyerekek a szabadidőt hasznosan és biztonságban töltsék el. A nyári hónapokban sajnos fokozottan megnő az áldozattá válás lehetősége, a gyerekek veszélyeztetettsége, ugyanis a tanítás befejezését követően esetenként óvatlanabbá, figyelmetlenebbé válhatnak. Ügyeljenek környezetükre, biztonságukra, a testi épségükre, hogy felhőtlenül tölthessék a mindennapokat.

Közös felelősségünk, hogy fokozottan odafigyeljünk a gyerekekre, akár gyalogosan, akár kerékpárral közlekednek, mert még nem rendelkeznek azokkal az ismeretekkel, amelyek a biztonságos közlekedéshez elengedhetetlenül szükségesek, nem érzik a rájuk leselkedő veszélyeket. A közlekedési szabályok megtanítása, a veszélyek tudatosítása, a helyes magatartásminták átadása és a példamutatás megóvhatja őket a balesetektől, akár életmentő is lehet.

Néhány tanács az internetet használó gyerekek számára:

  • Kezeljék óvatosan azokat, akik a világhálón veszik fel velük a kapcsolatot! Nem tudhatjuk biztosan, ki van valójában a profil mögött, akivel beszélgetni kezdenek.
  • Ne tegyenek közzé és ne osszanak meg kihívó képet, idegennel pedig semmilyen személyes információt (adatot, képet stb.)!
  • Fogadják el, ha a szülők biztonsági szűrőt állítanak be a gépen, ezzel felügyelve, korlátozva a nethasználatot. Ez a gyerekek érdekeit szolgálja, használatukkal nagyobb biztonságban lesznek az online világban.
  • Lényeges felhívni a fiatalok figyelmét a kábítószerek és az új pszichoaktív anyagok használatának következményeire is.

Néhány tanács a fesztiválozó fiatalok számára:

  • Fesztiválra, kulturális rendezvényre jegyet online csak megbízható forrásból vásároljanak!
  • Ne fogadjanak el bontott italt idegenektől! Ne tegyék le poharukat, ne hagyják őrizetlenül, amíg meg nem itták annak tartalmát!
  • Javasoljuk, hogy táskájukat lehetőség szerint maguk előtt tartsák, értékeiket ne a farzsebükbe tegyék, ne adjanak lehetőséget a zsebtolvajoknak!
  • Kerüljék a hazafelé vezető úton a sötét, kietlen helyeket!

A vízpartok biztonságos használatára az alábbi videóval hívja fel a figyelmet a rendőrség:

A gyermekek védelmében:

  • Hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó tizenkét éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen felügyelete mellett fürödhet szabad vizekben.
  • Gyermeket még a vízparton se hagyjanak felügyelet nélkül.
  • Úszni nem tudó gyermekek esetében indokolt a mentőmellény vagy mentőgallér használata.
  • Tizennégy éven aluli gyermekek felnőtt felügyelete nélkül lehetőleg ne használjanak vízibiciklit.

A teljes figyelmeztető lista a police.hu oldalon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.