A karácsony a legnagyobb generációs csapda

A hétköznapi életben nagyon ritka jelenség, hogy annyi generáció tartózkodik egy fedél alatt, mint éppen karácsonykor. Célszerű megérteni és elfogadni ezeket, mert a háború előtt született Veteránok, a háború utáni Baby Boomerek, az 1965 és 80 közötti X-esek, a rendszerváltás idején felcseperedő Y-osok, az internetkorba beleszülető Z-sek és a még csak legfeljebb 7 éves Alfák mindegyik csoportja hordoz olyan generációs jegyeket, amelyeken nem tud, és nem is akar úrrá lenni.

A különbözőségünkből pedig jön a morgás, az elégedetlenség, akár a veszekedés, és a milyenek már ezek az öregek/szülők/fiatalok/gyerekek. Megannyi égető, és feszültségkeltő kérdés, aminek hátterében a generációs jegyek állnak. A cikk szerzője, Steigervald Krisztán, a 6generacio.hu intergenerációs szakértője azt mondja, fontos, hogy megértsük egymás mozgatórugóit, mert az segít a feszültségek feloldásában.

A generációs jegyek ugyanis a világlátás, a szemlélet, a szokások és a sajátos beszéd olyan egyvelegei, amelyek bár szerzett tapasztalatokon alapulnak, mégis mélyen gyökereznek és bemerevednek a generációk tagjaiba. Le- és megtagadni őket egyáltalán nem hatékony, és semmiképpen sem dobja fel az ünnepi hangulatot.

Feladatorientált öregek, őrlődő középkorúak és élményhajszoló fiatalok

Kezdjük talán mindjárt az evéssel, hiszen kár tagadni, hogy ünnep legtöbb konfliktusra okot adó része éppen ez. Ha nagymamán és a nagypapán múlik, akkor halászlét, töltött káposztát, és még nagyon sok mindent rakunk az asztalra, de mindegy is, csak sok dolog legyen vele, mert az öregek gondolkodása reménytelenül feladatorientált, így hát igen, feladatként élik meg a karácsonyt is. Ki ne ismerné a nagyit, aki akkor sem ül az asztalhoz, amikor már mindenki eszik.

Ne zsörtöljünk vele. Az ő szeretetnyelve az etetés, ami most ráadásul végre feladatként is jelentkezik, gondoljunk bátran arra, hogy most van elemében.

Ha középgenerációs X-esek döntenek a menüről, akkor képbe kerülhet a pulyka, és az is lehet, hogy a bejglit nem ők sütik, hanem megrendelik egy nagymamapótló kézműves műhelyből.

Drága mama, nem kell ezen kiakadni, az X-esek őrlődnek a hagyományok és az újdonságok, nagypapák és unokák között, de egész életükben ezt csinálták.

Ők azok, akiknek valahogy folyton váltaniuk kell. Kulccsal a nyakukban nőttek fel egy ostoba rendszerben, aztán ott álltak egy új rendszer kapujában, tele lehetőséggel, de nagyon kevés követhető mintával.

Feltalálták nekünk az internetet, de az a fejükre nőtt, és már csak kapkodják a fejüket, hogy már megint mi az az új alkalmazás, amivel a gyerek üzent az iskolából. Az állandó útkeresés az X-esek meghatározó generációs jegyévé emelte a bizonytalanságot, és azt is, amivel erre reagáltak, a maximalizmust. Nekik nem jó az akármilyen bejgli, és rosszul vannak, ha nem sül át a hal, vagy nem örül mindenki az ajándéknak. Ettől aztán feszültek, ne tegyünk rá még egy lapáttal.

Ha az Y-osokat kérdezzük, mindegy, mi lesz a kaja, lehet vietnámi is, csak ne nekik kelljen elkészíteni, sőt, lehetőleg senki ne dolgozzon ételekkel karácsonykor, mert az azért zavarja a lelkiismeretüket, és különben is, milyen ünnep az ilyen, hozza inkább házhoz valaki a kaját. Ja, és a halászlé – hacsak nem bográcsban készül – meg a töltött káposzta nehezen fotózható, és egyáltalán nem mutat jól a Fészen, legyen inkább valami más.

Hagyjuk őket, hadd osszák meg az ünnepek örömét az ismerőseikkel is, mert nekik nem mi vagyunk az igazodási pont, hanem a lájk.

A Z-sek – bár ők sem szeretnék nézni, hogy valaki karácsonykor a konyhában tölti az ideje nagy részét – mégiscsak megszavaznák, hogy a rántott csirke a nagymamáé legyen, mert az a legjobb. Csakhogy egy fél combnál többet biztos nem ennének abból sem, mert olajban sült, tele van szénhidráttal. Nekik viszont holnap is jól kell kinézniük, ezért célszerű tőlük távolabb leültetni a nagymamát, mert ő viszont személyes sértésként éli meg, ha az unoka nem eszi meg a „csak neki” készített csirkét.

A cikk folytatása a Dívány oldalán olvasható.