Mennyi megtakarításunk legyen a nyugodtabb, stresszmentes élethez?

Több megtakarítás, kevesebb stressz

Mennyi megtakarításunk legyen a nyugodtabb, stresszmentes élethez?

Az emberek mindennapi stresszének 30-50% közötti részét okozza a pénzügyi bizonytalanság és a pénzügyekkel kapcsolatos stressz. Amerikai és Nyugat-európai kutatások egyértelműen megállapították, hogy akinek van legalább 5-6 hónapnyi kiadásra vonatkozó megtakarítása, annak a stresszfaktora feleződik, vagyis azon emberek esetében 15-25% közé tehető a pénzügyek miatti szorongás mértéke. Leegyszerűsítve, akinek van pár hónapnyi kiadásra való fedezete – Magyarországon akár már 2-3 hónapnyi megtakarítás is jelentős változást hozhat – az kevésbé stresszes, sokkal nyugodtabb életet tud élni és biztosítani magának, valamint a családjának. Többek között erről is szó volt az OTP Bank sajtótájékoztatóján, ahol az öngondoskodás, a megtakarítások helyzete, az adóvisszatérítések, valamint a nyugdíj-, illetve egészségpénztári lehetőségek is terítékre kerültek.

 

2-3 havi jövedelem, kevesebb stressz

 

Az esemény 3 legfontosabb üzenete így határozható meg:

 

  • Soha ilyen mértékben még nem nőtt az öngondoskodás fontosságának tudatosítása a lakosság körében.
  • A megtakarítás „nem a gazdagok sportja”, a jövedelem önmagában nem határozza meg a megtakarítási hajlandóságot, szinte mindenki képes rá, akár kis lépésekben, apróbb összegekkel el lehet kezdeni.
  • Kezdjük el már ma, mert minél hosszabb az időtáv, annál nagyobb sikereket érhetünk el a kamatos kamat kihasználásával és akkor alakul mindez megszokássá, ha folyamatosan csináljuk.

 

a megtakarítás nem a gazdagok sportja

Digitális megtakarítási segítség – Persely

Azt látjuk, hogy a megtakarítás a hazai lakosság számára egy kicsit olyan, mint az egészség. Akkor érezzük igazán a fontosságát, amikor hiányzik. Éppen ezért talán nem véletlen, hogy bár minimálisan csökkent a megtakarítással rendelkezők aránya, mégis nőtt azoknak a száma, akik fontosnak tartották volna, hogy rendelkezzenek váratlan helyzetre félretett pénzzel. Pedig az első lépés megtétele könnyebb, mint gondolnánk. Az OTP Bank felismerve az egyszerű, kis lépések fontosságát, az idei évben az Internet- és Mobilbankban elérhetővé tette a Perselyt, ami a mindennapi megtakarítást teszi egyszerűbbé. Ezt a törekvést igazolja a Persely funkció sikere, hogy ma már több mint 110 000 Perselyt nyitottak az ügyfelek. – nyilatkozta Takács Domokos, az OTP Bank bankkapcsolati területének ügyvezető igazgatója.

 

kamatos kamat csodája

 

Tízből 4 bankolónak semmilyen megtakarítása sincs

Az OTP Öngondoskodási Indexének eredményei alapján a nehezebb körülmények ellenére csak kevesek élték fel teljesen a megtakarításaikat. Összességében azonban még mindig elmondható, hogy 10-ből négy bankolónak semmilyen megtakarítása sincsen, akik pedig félretesznek, azok is inkább rövid távon gondolkoznak, a gyorsan felhasználható megtakarításokat preferálják. A folyamat hátterében több tényező áll, elsősorban az, hogy a jelenlegi gazdasági környezetet és ebben a saját helyzetüket hosszú távon bizonytalanabbnak érzik a válaszadók. A lakosság jelentős része gondolja úgy, hogy bár stabil az anyagi helyzete, de kihívást jelent félretenni.

 

semmi megtakarítás

 

 

Nyugdíjcélú megtakarítás

Az öngondoskodáshoz kapcsolódó sarkalatos pont a nyugdíj kérdése is. Az OTP Öngondoskodási Index adatai alapján továbbra is csak a lakosság 25 százaléka gondolja, hogy elegendő lesz az állami nyugdíj, ami enyhe csökkenés is a tavalyi értékhez (27%) képest, mégis csak a megkérdezettek 11 százaléka rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással és csak 32 százalék tervez a jövőben nyugdíjas éveire félretenni.

„A sikeres nyugdíjcélú megtakarítások titka, hogy minél előbb érdemes belevágni, akár kisebb, de rendszeresen befizetett összegekkel. Azt tapasztaljuk, hogy azok a pénztártagjaink, akik belevágtak ebbe az öngondoskodási formába, azok ki is tartanak mellette. Ennek köszönhető, hogy a pénztárunk által kezelt vagyon nagysága, idén átlépte az egymilliárd eurót. Célunk, hogy a lakosság fiatalabb részét is megszólítsuk, hogy csökkenteni tudjuk a jelenlegi, 39 éves átlagéletkort az új belépők között” – mondta Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

 

 

Egészségpénztár

Az egészség is befektetés és az Öngondoskodási Index eredményei alapján a hazai lakosság számára kiemelten fontos az egészséges életmód, és az ehhez szükséges anyagi fedezet megteremtése. Az index eredményeit az OTP Egészségpénztár eredményei is visszaigazolják.

Azt látjuk, hogy egyre többen egyre többet tesznek félre az egészségükre, az idei első három negyedévben több mint 25 százalékkal emelkedett a pénztárunkhoz érkező befizetések összege 2022 azonos időszakához képest, míg az új belépők száma 18 százalékkal bővült.  Ugyanakkor látunk még teret a fejlődésre, sokan még mindig nem használják ki a pénztári befizetések után igénybevehető évi, maximum 150 000 Ft visszatérítést” – mondta Kovács Tamás Attila az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója.

 

  • Felelős Szülők Iskolája
  • ügyvezető

Vargacz Alexandra

sportszervező menedzser, online marketing szakember, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.