16-24 év közötti fiatalok pénzügyi problémáiban segít az OTP Bank influenszereken keresztül

Magyar Influencer Parlament

16-24 év közötti fiatalok pénzügyi problémáiban segít az OTP Bank influenszereken keresztül

Mindenkinél eljön az az életszakasz, amikor a következő kérdések és témák lesznek a legmeghatározóbbak: tudatos tervezés, pénzügyi függetlenedés, külön költözés, utazás, továbbtanulás, első munkahely. Már a fiatalok életében is központi szerepet játszanak az anyagiak, de általában mégsem beszélnek a pénzügyeikről nyíltan, mert nincs hozzá megfelelő platform, vagy lehetőség, hogy választ kapjanak a témával kapcsolatos kérdéseikre. Ennek elősegítésére jött létre az OTP Bank kezdeményezése alapján az  Influenszer Parlament, amelynek célja, hogy a fiatalok életében fontos szerepet betöltő véleményvezérek a pénzügyi szakemberekkel együtt próbáljanak megoldásokat találni a 16-24 év közötti korosztály problémáira. A rendezvényt megelőző kutatás pedig abban is segített, hogy meghatározza, melyek azok a témák, amelyek leginkább foglalkoztatják a fiatalokat.

 

Az eseményen készült videót itt nézhetitek meg:

 

 

Felmérés a fiatalok pénzügyi lehetőségeiről és karrier kilátásairól

Az OTP Bank megbízásából felmérés készült a 24 év alatti fiatalok körében, hogy kiderüljön, melyek azok a témák, amelyek leginkább foglalkoztatják őket a karrierjükkel, pénzügyi lehetőségeikkel kapcsolatban. A nyári, 300 főt érintő kutatásból egyértelműen látszik, hogy a fiatalok többsége nem tétlen vagy céltalan a karrierjük jövőjét illetően.

A 16-24 év közötti korosztály fele tanul, és ezzel tesz lépéseket az álmai elérése érdekében, 41 százalékuk pedig már dolgozik. Megvizsgálták a metszetet is, a középiskolások 12 százaléka, a felsőoktatásban tanulók 70 százaléka dolgozik valamilyen formában (jellemzően részmunkaidőben) a tanulmányai mellett.

A korosztály képviselőinek legnagyobb részét a továbbtanulás (28%), a karrier (26%), illetve a lakhatás biztosítása (19%) foglalkoztatja, ezt követi a munkakeresés (12%), valamint a családalapítás (10%).

 

OTP Junior

 

A válaszadók harmada tart a jövőtől a várható anyagi nehézségek miatt. A felmérés résztvevőinek 56%-a válaszolta azt, hogy a megfelelő háttér hiánya a tanulmányaikban kisebb-nagyobb akadályt jelent, 35% pedig úgy látja, hogy a pénzügyi problémák megnehezítik családalapítási terveik megvalósítását.

A felmérés eredményeiből az látszódik, hogy a résztvevők többsége aggódik az anyagi biztonsága miatt, a válaszadók 16 százaléka egyáltalán nem tud, 5%-uk pedig jelenleg nem is akar takarékoskodni. A legtöbben elektronikai cikkekre és élményekre gyűjtenek, de egyharmaduknál a saját lakás vásárlása is szerepel a kiemelt célok között. A lakhatást arányaiban a legtöbben kollégiumban (31%), a szülőknél (23%), illetve másokkal közös albérletben (16%) tervezik megoldani.

Anyagi segítségért a válaszadók kétharmada fordulna a szüleihez, rokonaihoz, pénzügyekben viszont már kevesebben (51%) kérnének tőlük tanácsot, itt magasabb azoknak az aránya, akik a döntések előtt önállóan gyűjtik be a szükséges információkat, illetve a megérzéseikre hagyatkoznak.

 

A felelősség lehetőség

„Az általunk megrendelt kutatásokból az látszik, hogy az általános vélekedéssel ellentétben a fiataloknak igenis van jövőképük, és hajlandóak is tenni érte, viszont jellemző, hogy nem biztosak abban, hogy elő tudják-e teremteni az ehhez szükséges összeget. Az OTP Banknál ezeket a kételyeket szeretnénk eloszlatni és segítő kezet nyújtani minden fiatalnak, hogy elérhessék céljaikat és megvalósíthassák álmaikat. Épp ezért hoztuk létre az Influenszer Parlamentet. Meggyőződésünk, hogy ez a rendezvény segíthet abban, hogy a véleményformálók és az OTP Bank szakértői közösen találják meg a megfelelő megoldásokat a kihívásokra” – mondta Takács Domokos, az OTP Bank bankkapcsolati területének vezetője.

A fiatalok számára a felelősség első hallásra ijesztő lehet. Érdemes ezért egy kicsit más megvilágításba helyezni ezt a szót: megtenni az életünkben előttünk álló következő lépést, felelősség. Azonban ebben a helyzetben a fiatalok nincsenek egyedül, hiszen szüleik, környezetük támogatja őket, az OTP Bank pedig olyan megoldásokat kínál, amivel ezeknek a fontos lépéseknek a pénzügyi oldalát segít könnyebbé tenni.

 

OTP Junior

 

Az OTP Junior közel három évtizede jelenti a magyar fiatalok jelentős részének az első lépést a pénzügyi önállóság felé, az egyik legnépszerűbb, kifejezetten ennek a generációnak szóló pénzügyi szolgáltatáscsomagként. A siker egyik titka, hogy az OTP Bank figyeli, és fejlesztéseibe beépíti a fiatalok és szüleik visszajelzéseit. A bank most egy egyedi rendezvényen, 2022. augusztus 17-én, össze is hívta a 24 év alattiak pénzügyi önállóságának szempontjából fontos csoportokat, vagyis a fiatalokat, a tanárokat, valamint a szülőket képviselő influenszerek közül néhányat. A bank képviselőjével kiegészülve beszélgettek arról, hogy, milyen kihívásokkal szembesül a korosztály, hogyan tudja őket segíteni a pénzügyi szektor, legyen szó akár továbbtanulásról, munkavállalásról vagy éppen az önálló lakhatás pénzügyi hátterének megteremtéséről. A rendezvényt megelőzően az influenszerek követőik körében mérték fel a legfontosabb kihívásokat, legégetőbb kérdéseket. Bánki Beni, Sápi Vivi, Balatoni Jocó alias Jocó Bácsi és Fonyó Barbara, vagyis Momwithfive is megosztották tapasztalataikat és megvitatták a generáció  problémáit a rendezvényen. Az OTP Bankot Takács Domokos, a bankkapcsolati terület vezetője képviselte, a moderátor pedig Krizsó Szilvia volt.

 

Az eseményen készült videót itt nézhetitek meg:

 

 

Az OTP Juniorról:

 Az OTP Junior szolgáltatáscsomagja egy kifejezetten a fiatalokra (24 alatt), és az ő igényeikre szabott megoldáscsomag, ami három főbb elemből áll:

 

Junior számla: https://www.otpbank.hu/portal/hu/Junior/Szamla

    • Főbb jellemzők: Díjmentes számlavezetés és betéti kártya, Díjmentes internetbank és mobilbank használat, Mastercard Junior kártyával díjmentes a fizetés, online és érintéssel is

 

Junior Kedvezményprogram: https://www.otpbank.hu/portal/hu/Junior/Mar-van-szamlam/Kedvezmenyprogram

    • Főbb jellemzői: pénzvisszatérítést kaphatnak Junioros ügyfelek, amennyiben előzetesen regisztrálnak a mobilbank Kedvezmények menüpontján keresztül, aktiválják a kedvezményeket és kártyával vásárolnak a kiválasztott partnereknél. Példák a résztvevő partnerekre: Notebook.hu, KFC, Pirex, Mobilfox, Starbucks.

 

OTP Junior Next app: https://www.otpbank.hu/portal/hu/Junior/JuniorNextApp

    • Főbb jellemzői: díjmentesen letölthető mobil alkalmazás, amely segít a junioroknak tájékozódni a lehetőségekről legyen szó karrierút választásról vagy épp a tanulmányokhoz kapcsolódó kiadások megtervezéséről. A hírfolyamban megtalálható cikkek olvasásával pedig a legfrissebb híreket lehet nyomon követni a juniorokat érintő pénzügyi és továbbtanulási témában.

 

 

X támogatott tartalom X

 

A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek. További részletekről tájékozódjon az OTP Bank bankfiókjaiban és honlapján (www.otpbank.hu) közzétett üzletszabályzatokból és hirdetményekből.

 

 

  • Felelős Szülők Iskolája
  • ügyvezető

Vargacz Alexandra

sportszervező menedzser, online marketing szakember, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.