Fejlesztőfüzet helyett! – főzés, teregetés, közös társasjáték és baráti kapcsolódások

családi társasjáték

Fejlesztőfüzet helyett! – főzés, teregetés, közös társasjáték és baráti kapcsolódások

Egyre több helyen látom, olvasom a közösségi médiában, kapjuk az érdeklődő leveleket, hogy hol indítanak iskolaelőkészítőt, melyik fejlesztőfüzetet vegyem meg, milyen különórára írassam be a gyereket még az iskolakezdés előtt? Szívem szerint azt mondanám hangosan, csupa nagy betűvel, hogy SEMMILYENre, de nyilván ennél árnyaltabb a kép. Mert van olyan gyerek, kamasz, akinek kell, hogy elkezdjen újra idegennyelvet tanulni, esetleg pótvizsgára készül, vagy annyira sok kimaradt az előző tanévből, hogy fel kell varrni a ráncokat és apró lépésekkel, heti néhány órában (!) foglalkozni adott tárgyakkal, DE. A vakációban a játék, a különböző helyzetekben való megmérettetés, kihívás a fontos tanulás, talán fontosabb, mint a szorzótábla, mert azt vallom, hogy a piacra is lehet együtt menni és szorozni a kilót az árral, de akár egy-egy nyaralós napot megszervezni, megnézni a menetrendet, a nyitvatartást, a kajakbérlés árát vagy épp csak egy baráti családi találkozót összeszervezni is igen jó képességfejlesztő, de nézzük sorba, milyen otthoni tantárgy, mit fejleszthet.

 

Kicsi kezek ügyesítése főzéssel

Lehet ez óvodás, kisiskolás gyerek egyaránt, egy biztos, a pocakját, a szépen, ízletesen tálalt ételt szereti, pláne, ha együtt készítjük el. A főzés a legjobb tantárgy, ami kiderült már a COVID karanténja alatt is, hisz matematika, kémia, technika is szorul belé.

Minél nagyobb egy gyermek, annál összetettebb feladatot adhatunk neki, keressen ki egy neki tetsző receptet, vásároljon be – ez már egy analitikusabb gondolkodást, tervezést igénylő feladat, amin néha mostanában mi is megdöbbenünk – aztán készítse elő a főzés helyszínét. Sok gyerek előszeretettel használ tutorial videókat, ami nem baj, nem kell receptkönyvből főzni, sőt! Kitalálhatja, átalakíthatja a kaját, hagyjuk alkotni, csak akkor avatkozzunk be, ha valami égtelen bolondságot szeretne tenni. Szóval a jelenlét, a közös főzés, a kapcsolódás önmagában egy élvezetes dolog, hát még ha finom lesz.

Számtalan dolgot fejleszt a hámozás, a vágás, de leginkább a finommotorikát, amire bizony nagy szükségünk van minden életterületünkön.

Ugyanilyen jó kis nyári elfoglaltság a kovászos uborka készítés, ami ugyan egyszerű, de a napról napra való várakozás, izgulás, gondozás öröme és feladata is jellemfejlesztő.

 

Házimunkák, amitől annyira féltjük a gyereket, de miért?

Nem a kémia órán kellene először találkozni a savas, maró hatással, a kemikáliákkal, azok veszélyeivel és persze előnyeivel sem. Nyilván ne a 4 éves gyereknek adjuk a kezébe a Hypot, de a nagyobbak már meg kell hogy tanuljanak vele bánni, felmosni, felporszívózni mindenki tud… Nem baj, ha nem tökéletes, majd az lesz. Mutassuk meg a gyerekeknek, kiskamaszoknak hogy miként működik a mosógép, indítsák el és teregessenek ki Ők, ha persze környezetbarátok vagyunk és vállaljuk, hogy nem a szárító, hanem a napocska szárogasson. A teregetés, csipeszelés még egy nagyobbacska fiúnak is kihívás néha, analitikus munka és megint csak a kéz finommotorikáját hivatott fejleszteni.

A gyerekek néha önmaguktól leülnek szemlélni az elöltöltős mosógépeket, ahogy forognak, ahogy mosnak, hagyjuk Őket szemlélődni, megdöbbentő módon ez is fejleszti az agyat, ahogy ezt nézik.

Apróbb feladatok is lehetnek, mint locsolás, ami alapvetően jó móka ebben a melegben, pláne, ha slaggal lehet és még egymásra is jut belőle.

A házimunka nem egy szörny, csak akkor, ha azt csinálunk belőle, nevetni, viccelni közben igenis ér, sőt feltekerhetitek a hangerőt és nyomathatjátok a legjobb zenéket, így már igazi jó buli lesz.

Erről bővebben ITT írtunk.

 

Nyelvtanulás házilag

Nem csak a méregdrága tanfolyamok lehetnek jók, pláne ha már a gyerek tanult valamilyen szinten nyelvet. Kapcsoljátok át a tv beállítását úgy, hogy egy-egy film angolul/németül/spanyolul menjen, vagy hallgassatok így zenét, nézzetek így meccset, észrevételenül fog ragadni a srácokra a nyelv.

Persze számtalan jó ingyenes applikáció is van, amit szintén érdemes használni.

A Xeropan idegennyelvi applikációról ITT és ITT olvashattok bővebben.

 

Vendégség, utazás, program a barátokkal, rokonokkal

Társas szocializáció, ami talán az egyik legfontosabb folyamat a gyermek életében. Találkozik más – más emberekkel, kultúrákkal, reakciókkal, külső és belső tulajdonságokkal, amik arra tanítják, hogy együttműködjön, elkülönítse a jó és rossz dolgokat, hogy lásson számtalan példát vitákra, örömökre, kapcsolódásokra és ezek tükrében kialakítsa az énképét is. Természetesen válogassuk meg, hogy milyen kínálatot adunk neki, de abban hagyjuk elmerülni, véleményt és érzéseket átélni.

 

Társasjáték, sport – ami önmagában nevel

Szabálykövetés, kitartás, időbeosztás, fegyelem és figyelem – ezt mind adja, hozza magával a társasjáték és a sport is, hisz vannak keretek, de van benne megoldásra járó feladat és a végén remélhetőleg öröm, önbizalom építés. Előremutat, motivál, pláne, ha egy jó közösségben zajlik, olyan résztvevőkkel, akik inspirálnak.

Sokféle sportról írhatnék, nyilván teljesen más egy egyéni úszó sport általi nevelése, mint egy kéziladbásé, ahogy más a sakk és más az activity is. De mindegyikben számtalan olyan képesség, készség fejlődik, ami az életben nagyon kell, hasznos és értékes.

 

Arccal az iskola felé! – ráhangolódás

Augusztus második felében már nem hajtanám a gyerekeket, nem vinném el még egy tengerparti nyaralásra, hanem hagynám, hogy kicsit lecsillapodjon, megérje az a sok élmény, benyomás, ami a nyáron érte. Próbáljuk meg az átállást úgy segíteni, hogy egy-egy napos programot tervezünk, visszaállunk a sportkörökbe, meghívjuk az osztálytársakat egy közös fagyizásra.

Hagyjunk időt a megnyugvásra, az újrakezdésre, mert akkor lelkileg és fizikailag is feltöltve tudunk mindannyian nekiindulni a tanévkezdésnek. Ne parázzunk, azzal foglalkozzunk, ami az éppen megoldásra váró feladat, ami most a nyár, a vakáció és csak apró lépésekkel kerüljenek elő azok a fejlesztőfüzetek…

 

fotó: jatekfarm.hu

 

  • Felelős Szülők Iskolája
  • alapító, ügyvezető

Tibenszky Moni Lisa

2 gyermek édesanyja, újságíró, marketing-kommunikációs szakember, sportmentáltréner, life coach, a Felelős Szülők Iskolája alapító ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.