Múzeumi programok a nemzeti ünnepen – Hova menjünk október 23-án?

Vasúttörténeti Park

Múzeumi programok a nemzeti ünnepen – Hova menjünk október 23-án?

A nemzeti ünnep hétvégéjén bár az időjárás nem kényeztet el bennünket, de éppen vasárnap nem kell esőtől tartanunk, így nyugodtan tervezhetünk sétálós családi programot. Kimozdulhatunk és tartalmasan tölthetjük a nemzeti ünnep napját. Ha a városban maradunk nyugodtan számíthatunk a legnagyobb múzeumokra, hiszen nyitva lesznek. Sőt, néhány helyen éppen október 23-a kapcsán kedvezményekkel várnak bennünket. Kár lenne kihagyni!

 

A Magyar Nemzeti Galériában a nemzeti ünnep napján díjtalan a belépés mindenki számára a látogatók számától függően. Nyugodtan legyünk bátrak és egy várbeli sétával összekötve vigyük be a gyerekeket a múzeumba. Ha felsős korúak, akkor még az éppen tanult tananyagot is felismerik, azonosítják. Ez pedig minden esetben jó érzés és hasznos. Ilyen például a középkori művészetet, a Gótikus művészet Magyarországon 1300-1500 között c. tárlat a hetedikeseknek, vagy a 19. századi művészetét bemutató rész, hatodik-hetedik évfolyamtól, de a Modern idők tárlat is remek választás. Ha kisebbekkel megyünk, akkor se tétovázzunk, hiszen a legjobb minél korábban megbarátkozni a múzeumok ma már barátságos légkörével.

https://mng.hu/

 

Ha a képzőművészet helyett inkább a tudomány világát válsztanánk, akkor szintén jó hír, hogy a nemzeti ünnepünk egész hétvégéjén 30% kedvezményt kapunk minden teljesárú belépőjegyre az ‘Innováció forradalma’ az Álmok Álmodói 20 kiállításra a Millenárison, amely egy nagyszabású interaktív élmény és tudományos kiállítás, mely a gyerekek, diákok, családok és fiatal felnőttek számára grandiózus módon mutatja be a magyar tudományt, tudósok által feltalált innovációkat, találmányokat, melyek nélkül ma szinte nem is élhetnénk. A  kiállításnak ezer arca van, olyan mennyiségű és minőségű tudományos értéket vonultat fel, ami egyszerre szinte felfoghatatlan, így szánjunk rá néhány órát, mert a család minden tagja, kicsik és nagyok egyaránt élvezik majd.

https://millenaris.hu/

 

Ha sétálós kalandozós technikai programra vágyunk, akkor a Vasúttörténeti Parkban a helyünk, ahol október 23-án ingyenes belépéssel várják a látogatókat. Lehet kerti vasutazni, utazni az 1026-os gőzmozdonyon, vagy éppen a csajka sínautóban, lehet fordítókorongozni, vagy éppen kézi hajtányozni

https://www.facebook.com/vasuttortenetipark

 

Ha egy nagy sétát összekötnénk egy újdonság megtekintésével, akkor irány a Városliget, aztán egy kiadós levegőzés után fedezzük fel együtt a Néprajzi Múzeum fantasztikus épületét és közösségi tereit, üljünk be egy jó kávéra, aztán jöhet az időszaki kiállítás, ahol a költözés jelképe, a zsúfolásig telt láda nyílik ki, amelyből meglepő tárgyak kerülnek elő. A kiállításba nem csak ikonikus tárgyakat válogattak be: az itt látható több mint száz tárgy jelentős része ritkán vagy sohasem került ki a raktárból, most azonban a gyűjtemény legnépszerűbb darabjaival közösen, frissen restaurálva tárják fel a Néprajzi Múzeum múltját és jelenét. Sétáljunk, nézelődjünk, csodálkozzunk rá mindazokra a tárgyakra, amelyeket a hétköznapjainkba szinte észre sem veszünk, vagy már ki is koptak onnan.

https://www.neprajz.hu/

 

A Magyar Nemzeti Múzeum is várja a látogatókat a nemzeti ünnepen, ahol a Magyarország történetét bemutató tárlatok valamelyikének közös megtekintésével méltó módon ünnepelhetünk október 23-án. Ugyanitt még néhány napig megnézhetjük a Word Press Photo 2022 kiállítást is. Az előbbit, például a Tarsolylemezek- a honfoglaló elit kincsei címűt bátran nézzük meg a kisiskolásokkal, ötödikeseknek éppen aktuális, a fotóválogatást viszont a kamaszok is elbírják már.

https://mnm.hu/hu

 

 

Bármelyik irányba is indulunk, legyen ez a nap a megemlékezésé, a családoké, ahol együtt csodálkozunk rá a világ egy részletére, legyen az egy kép, ami előtt megállunk és elmerülünk benne, majd beszélünk róla, vagy egy élmény, amit együtt élünk át. Legyünk együtt és szakadjunk ki a mindennapokból!

 

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.