Országos pályázat a közösségi falfelületek megújítására

falat festenek

Országos pályázat a közösségi falfelületek megújítására

Iskolák, óvodák, kórházak, önkormányzatok és aktív közösségek is jelentkezhetnek a Let’s Colour Településszépítő Egyesület pályázatára, melynek keretében 800 négyzetméter kültéri vagy beltéri falfelület kifestésére elegendő festéket lehet megnyerni.

A jelentkezéseket idén is két kategóriában várják, a tízezer fő alatti, illetve a tízezres lélekszámot meghaladó települések külön versengenek – adta hírül a koloknet.hu. A pályázat nyerteseinek a festéshez szükséges mennyiségű festéket, a grafikai terveket, a munka koordinálását valamint a szakértői támogatást a Let’s Colour biztosítja, az akciót pedig a közösségek önkéntesei együtt valósítják meg. A nevezés feltétele, hogy a kifestendő kültéri vagy beltéri falfelületet – mely az adott közösség életében központi szerepet tölt be – a pályázó biztosítsa.

Összefogás a színes közösségi terekért

„Az a legfőbb célunk, hogy színt vigyünk a hétköznapokba, és minél több embernek tudjuk bemutatni a színek erejét. Hiszünk abban, hogy együtt nemcsak a kedvelt tereket, hanem a közösségek életét is pozitívan tudjuk befolyásolni a színek segítségével” – mondta Nagy Gergely, a Let’s Colour Településszépítő Egyesület szóvivője. Hozzátette: „Évről évre csodálattal tölt el bennünket, hogy ilyen sokan hajlandók összefognak egy közös cél, például egy iskola, egy ebédlő vagy egy szürke betonkerítés újrafestésének érdekében.” A Let’s Colour Településszépítő pályázat a legsikeresebb ilyen jellegű kezdeményezés hazánkban: a szervezet működése során eddig több mint 25 ezer négyzetméternyi szürke falfelületet varázsolt színessé csaknem 2500 önkéntes segítségével. A projekt elindulása óta eltelt 8 év alatt rendszerint évi 40-50 pályázat érkezett az ország minden szegletéből. A tavalyi felhívásra pedig már rekordmennyiségű, összesen 68 pályázat jött be, amire a 21 napos szavazási időszak alatt közel 34 ezer szavazatot adtak le.

A pályázatok 2019. május 10. éjfélig tölthetők fel a www.letscolour.hu weboldalra. A megadott határidőn belül bármikor el lehet küldeni a jelentkezéseket, azok sorrendje nem számít a későbbi elbírálásnál. Ezt követően 2019. május 13-tól egészen május 31-ig lehet szavazni a benyújtott pályázatokra, az eredményhirdetésre pedig június 3-án kerül sor.

Az online szavazás eredményeként a kategóriák 3-3 legtöbb szavazatot kapott pályázata jut be a döntőbe. A döntős pályázatokat a korábban megszerzett szavazatok számától függetlenül értékeli a szakmai zsűri, és hirdeti ki a kategóriánkénti győzteseket. A döntőbe jutott, de nem nyertes pályázók idén is 50-50 liter Dulux színes falfestékkel „vigasztalódhatnak”. A festéseket legkésőbb 2019. augusztus 15-ig kell megvalósítani.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.