Pál Feri atya: “Rá se ránts!” Avagy: a család így ad világképet

Pál Feri atya: “Rá se ránts!” Avagy: a család így ad világképet

Pál Ferenc római katolikus pap, mentálhigiénés szakember 2010-es előadás-sorozatának végén bukkant fel a téma: a család mentálhigiénés funkciói. Izgalmas gondolatokat osztott meg arról, hogyan épülnek be a család történetének részei a gyermekbe, és hogyan válnak világképpé. Ebből hozunk egy részletet, egy szép gondolatmenetet.

“A család világképet és életfilozófiát ad, mivel értékeket közvetít. A világ látását formálja és segíti. Értelmezési keret, ami segít a jelentésadásban és -megtalálásban. (…) Alakítja például a problémákhoz vagy a szenvedéshez való viszonyt. Hogy egyáltalán hogy viszonyuljunk dolgokhoz. Mondok néhány történetet.

Mindannyian ismerjük: egy gyerek nekiiramodik, és nagyot esik. Azon túl, hogy elkezd sírni…

Nézi a szüleit, hogy hogyan kell értelmezni az esést.

Mikor a szülei kedvesen rámosolyognak – az megy át, hogy igen, van olyan, hogy megyek, van olyan, hogy elesek, és attól még nem dől össze a világ. De ha a szülei összecsapják az összes kezüket, lábukkal is toppantanak, könny szökik a szemükbe, és a nagymama sikítva szalad a konyhából előfelé (“jaj mi történt veled, kisunokám??!!”), akkor egy értelmezési keretbe kerül az, hogy elesett a gyerek. Megtanulja azt, hogy A VILÁG NAGYON VESZÉLYES. Lehet éppen olyat, hogy az egyik lábamat a másik után helyezve úgy iramodok, hogy bizonyos pillanatokban (bár ember vagyok és hat rám a gravitáció) egyetlen lábam sincs a földön (ezt hívják futásnak). De ez nagyon veszélyes, ez nagyon veszélyes. Mert aki fut, eleshet! Elesheeet!

Tehát ténylegesen, észrevétlenül is egy bizonyos értelmezési keretet nyújtunk ahhoz, hogy az életeseményeket hogyan értelmezze később egy gyerkőc.

Mondtam, hogy az apukámtól nem túl sok életfilozófiát kaptam, nem tanított meg arra, hogy hogyan érdemes élni. De azért egy mondatát azt nagyon őrzöm: “Ferikém, te rá se ránts!” APA, KÖSZI!

Tulajdonképpen, ahogy próbáltam az “Ez már döfi!” mondat után ezt a mondatot is értelmezni, hát nehéz.

Honnan jön ez? »Rá se ránts!« Nem értem, nem jön össze sehogy se. De ahogy az apám mondta, értettem, hogy mire céloz.

Á, Ferikém! Több is veszett Mohácsnál! (Na hát ez nem igaz, nem lehet normálisan beszélni, csak képekben!) Apukámtól kaptam tehát egy örökséget (Ferikém, te rá se ránts)… ami nagyon érdekes. (…) Akármilyen derültséget kelt (bennem is), nagyon is hatott rám ez a mondat. Van egy pont, ahol azt mondom, hogy: “Ahh!” Valami ilyesmi. Na, ez a “rá se ránts!”

Van egy pont, ahol azt tudom mondani: áhh! Mit sajnáltassam magam?

Gyerekekkel beszélgettem most vasárnap. (A téma még mindig: a család értelmezési keretet nyújt, életfilozófiát, világlátást ad.) Általában valahogyan látjuk az életet. De ha van föltámadás, akkor ugyanazokat a dolgokat másként is láthatjuk. Ezzel játszottam.

Mondtam pillanatfelvételeket. Mit látnak akkor, ha nemcsak a hétköznapi pillantásokkal nézik? Látsz egy édesapát meg egy édesanyát, akik rettenetesen dühösen állnak egymás mellett, egy szavuk sincs. Mit látsz? Nyilván nem az a jó válasz, hogy “egy édesanyát és egy édesapát, akik nagyon dühösek”. Olyan jókat mondtak!

– Látok egy apát meg egy anyát, akik szeretik egymást, csak nem találják az utat egymáshoz.

Képzeljétek el, hogy láttok egy kislányt, akinek a legjobb jegye hármas. Az utolsó padban ül. Kettesei is vannak, négyes-ötös semmi. Mit láttok?

– Én egy tehetséges valakit látok, csak még nem jött ki belőle.

– Én pedig egy csinos kislányt látok, aki nagyon szépen tud öltözködni, nagyon klassz szépérzéke van, de az iskolában erre nem nagyon szoktak ötöst adni. (Pedig milyen nagy dolog a szépérzék!)

Utolsó kép: Képzeljétek el: láttok egy nagyon idős nénit, bent fekszik a kórházban, ott van már két napja, ott fekszik, két napja senki sem látogatta meg, be van csukva a szeme, és két napja nem is ivott semmit. Mit láttok? Gyerekek:

– Azt látom, hogy nagyon hiányzik neki az unokája. Be kellene menni az unokájának.

–Én azt látom, hogy nagyon szeretné, hogy megfogják a kezét. (Nahát, igen, ezért volt érdemes ezt a képet…)

Egyszer csak fönn a tribünön jelentkezett egy kislány:

– Ennek az idős néninek azért van csukva a szeme, mert már két napja nézi az eddigi életét, és annyira szép amit lát, hogy nincs kedve kinyitni a szemét.

Azt gondolom, hogy ehhez kell egy nagyon jó fej anyuka és egy nagyon jó fej anyuka. Emögött a gyerek mögött (Tudom is, egyébként!) hát egy jó kis család kell hogy legyen. Hogy valakinek ilyen gondolata legyen! Hogy becsukja a szemét, mert nézi azt a szép életet! S két nap és még mindig nem jutott a végére, annyi szép volt benne…!”

A “család – életmese – világkép – mentálhigiéné” témával foglalkozó előadások (melyekből ez csak egy pár perces részlet) meghallgathatók vagy elolvashatók Pál Feri oldalán a keddi alkalmak között – a fenti rész ennek az alkalomnak a végén található.