Szívszorító dolgozat: Bárcsak anya telefonját soha nem találták volna fel

Szívszorító dolgozat: Bárcsak anya telefonját soha nem találták volna fel

Egy amerikai általános iskola tanítója nemrég fogalmazást íratott a másodikos osztályával arról, melyik találmány szomorítja el őket. Az eredmény sok szülőt sokkolt.

Az okostelefonok elterjedésével párhuzamosan erősödtek egyre jobban azok a hangok, amelyek szerint a mobil függőséget okozhat és káros hatással lehet az életünkre. A Deloitte korábbi kutatása szerint a nap folyamán egy felhasználó körülbelül 47-szer nézi meg a telefonját, de a 18 és 24 év közöttieknél ez a szám eléri a 82-t, de este sem szeretünk megválni a készüléktől. Bár a kutatások elég egyértelműen mutatnak rá arra, hogy változtatni kellene a szokásainkon, az igazság az, hogy ezt csak nagyon kevesen teszik meg. Pedig a probléma meglehetősen súlyos, ezt támasztja alá egy amerikai tanító esete is – írta a hvg.hu.

Sosem kellett volna feltalálni?

A louisianabéli iskolában Jen Adams Beason nemrég arra kérte a második osztályos (7-8 éves) diákjait, írjanak le egy dolgot, aminek szerintük soha nem kellett volna elkészülnie. A 21 gyermekből négyen is azt írták, szerintük a telefon az, amit soha nem lett volna szabad feltalálni. Az egyik dolgozatot a Facebookon is megosztotta.

A kisdiák a fogalmazásában azt írja, gyűlöli az anyukája mobilját, és azt kívánja, bárcsak soha nem találták volna fel, neki pedig soha ne lett volna telefonja. Mint írja, szülei minden nap a mobiljukon “lógnak”, ami szerinte igen rossz szokás. A dolgozat aljára készített rajz pedig önmagáért beszél.

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.