Zseniális megnyilvánulások totyogósokról

Zseniális megnyilvánulások totyogósokról

A totyogós egy külön világ: eltökélt szándékaival, ébredező önmegvalósításával, és a módszerekkel, ahogy te próbálod ezt az egészet kezelni.

Ezek mind vicces helyzeteket eredményeznek, amit szülők néha Twitteren osztanak meg – hogy mind nevessünk és ismerősen bólogassunk – írta a Pöttyöslabda.

“A totyogós gyerekem fel-alá járkál a lakásban, azt mondogatva, hogy “jaj, nem”.
Először vicces volt, de most már félek, hogy tud valamit, amit én nem.”
(Twitter)

“Isten, amikor a totyogóst teremtette: nem lenne vicces, ha bármiféle logikus érvelés nélkül folyamatosan beszélne? Sőt, menjen is állandóan!”
(Twitter)

“Kiskoromban éjszaka a sötéttől féltem, most attól, hogy meghallom, hogy felébredt a totyogós.”
(Twitter)

“A 2 évesem azt mondta, felnőtt. Mondtam, hogy nem, hanem még kisbaba. Mire azt mondta, ‘nem, felnőtt vagyok. Hozzá is fogok nyúlni egy késhez’.”
(Twitter)

“Vakáció (fn.): évenkénti elfoglaltság, amelynek során a szülők egy hetet töltenek egy hotelszobában a totyogóssal, és felfedezik, hogy munkába menni nem is olyan rossz dolog.”
(Twitter)

“Én csinálom egyedül. Én csinálom egyedül. Én csinálom egyedül. Én csinálom egyedül. Én csinálom egyedül. Én csinálom egyedül. MIÉRT NEM SEGÍTESZ?!!!!!” – idézet bármelyik totyogóstól.”
(Twitter)

Folytatása a Pöttyöslabdán.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.