Örülni kell, ha hisztizik a gyerek

Örülni kell, ha hisztizik a gyerek

Ha az üvöltő gyerekkel mi is üvöltünk, azt mutatjuk, hogy épp ez a helyes reakció az idegességre – állítja Peer Krisztina gyermekpszichológus. Fontos szerinte, hogy az apa aktívan kivegye a részét a gyereknevelésből, az ugyanis a gyerekek intellektusa fejlődéséhez is hozzájárul.

Engedjük-e az óvodás fiút hercegnőruhába bújni a farsangon? Mit tehet a pedagógus a hiperaktív gyerekkel? Hogy lehet leküzdeni a szülői megfelelési kényszert? A hvg.hu interjúja.

Mi bántja a gyerek lelkét? című könyvében azt írja, hogy a hiszti – amely sok kisgyerekes szülő rémálma – valójában jó dolog, a hisztinek örülni kell. Miért is?

Az a szülő, akinek a gyermeke hisztizik, megnyugodtat, mert a gyermek fejlődése a legjobb ütemben halad, hiszen a hiszti lényegében az autonómiára való törekvés a gyerek részéről. Egyre többször és egyre több dolgot szeretne önállóan végrehajtani, de erre az esetek nagy részében még képtelen.

Azt is írja, hogy önmagában már a hiszti szót sem szereti. Miért?

Bár az érthetőség kedvéért hisztiként írok róla, nem szeretem, mert nagyon megbélyegző. A szülő sokszor azzal gerjeszti a  hisztit, hogy azt mondja a gyerekének, ne hisztizz, hagyd már abba a hisztit. A címkézés csak felerősíti a reakciókat. Azért is tartottam fontosnak, hogy írjak a hisztiről, mert a szülők sokkal könnyebben bánnak a hisztiző gyerekkel, ha tudják, mi rejlik a hátterében, miért csinálja a gyerek, illetve azt, hogy ez egy életkori sajátosság. Általában másfél éves korban kezdődik, és még 3-4 éves korban is tapasztalhatóak a jelei. Amikor a gyereket akadályozza valami az önálló cselekvésben és az akarata kiteljesítésében, kiborul. Lényegében ez a hiszti.

Tulajdonképpen egy ügyetlen érzelemkifejezés a gyerek részéről?

Igen. Amikor a gyerek szeretne valamit megcsinálni, de akadályokba ütközik – mert hiányoznak a szükséges képességei, vagy mert a cselekvésének egyéb fizikai korlátai vannak –, és ettől diszkomfortosan érzi magát, frusztrált lesz, de még nem tart ott verbálisan, hogy ezt elmondja nekünk. Nem tudja közölni a bölcsődei gondozóval vagy az óvodai dajkával, hogy most hagyj békén, majd két perc múlva elindulok. Felnőttként mi ilyenkor azt mondjuk, hogy most mindjárt felrobbanok az idegtől, de – jó esetben – megvannak a saját technikáim arra, hogy 2 perc múlva megnyugodjak, és utána visszatérhetünk rá, akkor már mehetünk.

Mi a jó szülői stratégia ebben a helyzetben?

A konfliktushelyzetben adott reakciónk minta lesz a gyerek számára. Ha üvöltök a gyerekkel, hogy hagyd már abba az ordítást, azzal megmutattam neki, hogy az üvöltés teljesen rendben van, az a helyes reakció, ha idegesek vagyunk. Minden reakciómmal azt tanítom neki, hogyan kell egy problémahelyzetet megoldani, az érzelmeinket kezelni. A hiszti kezelésében tehát iszonyú tudatosnak kell lenni. A könyvem távolról sem tanácsadó könyv, nem akar kész recepteket adni, de most kivételesen adok egy tanácsot: amikor a gyerek hisztizik, érdemes azt mondogatni magunkban, hogy ez nem nekünk szól, ez nem rólunk szól. Szó sincs arról, hogy szándékosan minket akarna a viselkedésével bosszantani. Szülőként érdemes tudatosítanunk magunkban, hogy a gyerek ilyenkor bajban van, és iszonyú rosszul érzi magát a bőrében. Neki most megnyugtató szülői reakcióra van szüksége.

Ennek ellenére a mai napig sok szülő a csap és a hideg zuhany alá tartja a hisztiző gyereket.

Ez elég nagy baj. Semmiképpen sem szabad drasztikus dolgokat csinálni. Például nem szabad magára hagyni a gyereket, beküldeni a szobájába, és rázárni az ajtót, mert úgyis csinál valami olyat, ami miatt be kell mennem, ezzel a figyelemmel pedig elérte a célját. A hideg zuhany nagyon durva, agresszív reakció, konkrétan a bántalmazásnak egy formája. Sajnos én is elég gyakran találkozom vele. A hideg zuhany – a fizikai bántalmazáshoz hasonlóan – rólam és a saját szülői tehetetlenségemről szól. A tehetetlenség érzésével és állapotával önmagában nincsen semmi baj, hiszen emberek vagyunk: miért kellene minden helyzetben azonnal feltalálnunk magunkat? De nem mindegy, hogyan kezeljük a helyzetet. Ilyenkor egyébként nyugodtan kommunikálhatjuk a tehetetlenségünket a gyerek felé, és kérhetünk időt. Mondjuk, egy boltban elég nagy kihívás, amikor kitör a hiszti, és 500 szem szegeződik ránk. Ilyenkor nyugodtan azt mondhatjuk a kétévesnek, hogy anyát most nagyon zavarja ez a helyzet, és feszült is lett ettől, ezért most anya jobbnak látja, ha együtt kimegyünk a boltból, és ha megnyugodtál, majd visszamegyünk. Meg fogja érteni. Merni kell reflektálni arra, hogy szülőként hogyan érzem magam. Például a humor, a figyelemelterelés sokat segíthet: ezt a gyerek is érzi. Sokszor egyébként egy néma ölelés is elég.

Az interjú folytatása (szülői viselkedési minták, az apa szerepe) a hvg.hu oldalán olvasható.