Biztos az én fiam? Lelki változások kamaszokban

Biztos az én fiam? Lelki változások kamaszokban

Ha te is álltál már teljesen értetlenül kamasz fiad viselkedése előtt, talán megvigasztal a tudat, hogy nem annyira tehet róla, mint azt gondolod.

Kétségtelen, hogy mihelyst belép gyerekünk a kamaszkorba, falra hányt borsónak látszik mindaz, amit eddig neveléssel elértünk; fiunk testében elszabadulnak a hormonok és szinte teljesen átveszik az irányítást – írta a Családinet.hu.

S hogy melyik hormon az, amelyet leginkább “hibáztathatunk”? A fő bűnös a tesztoszteron; ez a hormon a férfiak szervezetének legfontosabbika.

A tesztoszteron, ami 12-14 éves kortól elárasztja a fiúk szervezetét, amitől serken a szakáll és a “csajok” iránti érdeklődés gyakran megelőz minden mást – nos ez a hormon lélektani változásokat is okoz.

Minden fejre áll

Emiatt kergetik a kamaszok sokszor őrületbe a szülőket is; addig kedves és udvarias fiú gyerekünk hullámvasútként ingadozó hangulatával időnként alig emlékeztet korábbi önmagára.

Ezzel egyidejűleg nem csak az otthoni viselkedés változik meg. Az önérzete az egekig emelkedik, és az egyik legfontosabbá válik (de természetesen csak a lányok után) a közösségi megítélés és annak bebizonyítása, hogy “hímebbek a többi hímnél”; kissé agresszívebbek lesznek, gyakoribbak lesznek a “bunyók”.

A hormonok okozta változással nehéz megbirkózni, maguk a fiúgyerekek sem tudják sokszor “hova tenni magukat” – az addig a családot központba helyező kamaszfiút alig látni otthon, sokkal fontosabbá válik a korosztályának társasága.

Önmagukban sem biztosak: kétségek közt őrlődnek, hogy elég jók-e valamiben, vagy éppenséggel hiába dicsérte mindig őket a házban minden néni, hogy milyen jól néznek ki, mégis csúnyának látják önmagukat.

Hirtelen rendkívül fontossá válik a függetlenség is

A kamasz lázad minden ellen, amit egy kicsit is korlátnak érez: “ellenséget” lát a szülőben, tanárban, kalauzban, egyszóval mindenkiben, akivel kapcsolatban azt érzi, hogy rákényszerít valamit. Próbáljunk csak meg kopogtatás nélkül bemenni a szobájába – ez talán a létező bűnök egyik legsúlyosabbika, amit elkövethetünk ellene.

A kamaszkor mind a fiúk, mind a lányok esetében kritikus időszak, szóval: csak türelem! El fog múlni 🙂

(Teljes cikk: Családinet.hu)

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.