A kikényszerített bocsánatkérés árthat a gyermeknek

kislány arca közelről

A kikényszerített bocsánatkérés árthat a gyermeknek

Bocsánatkérésre utasítani egy gyermeket, mielőtt valóban megbánná, amit tett, többet árthat, mint használ – derült ki a Michigani Egyetem kutatóinak tanulmányából.

A Merrill-Palmer Quarterly című folyóirat internetes kiadásában megjelent tanulmány szerint színlelt bocsánatkéréskor épp a gesztus lényege – a megbánás kifejezése és a kapcsolat helyreállítására tett erőfeszítés – veszik el, ezért a gyermekek számára ilyenkor még ellenszenvesebbé válhat a bocsánatkérő személy – írta a csalad.hu.

Az egyetem munkatársai megnézték, hogy miként reagálnak a 4-9 éves gyermekek a kortársaik között lezajló három különböző bocsánatkérési forgatókönyvre: a spontán, az utasításra történő, de őszinte, valamint a kikényszerített bocsánatkérésre.

Értik/érzik a gyerekek

Az eredmények szerint a gyermekek ugyanúgy tekintettek az őszinte bocsánatkérésre, függetlenül attól, hogy az spontán módon, vagy egy felnőtt utasítására történt-e.

A kikényszerített bocsánatkérést azonban nem érezték hatékonynak a gyermekek, különösen a 7-9 évesek.

Minden gyermek úgy gondolta, hogy a vétkes fél rosszabbul érezte magát a bocsánatkérés után, mint előtte, de a 7-9 évesek szerint a bocsánatkérésre kényszerített gyermekek rossz érzései inkább a büntetés lehetőségéből fakadtak és nem a bűntudat dolgozott bennük.

Visszafele sül el

A gyermekek mind úgy gondolták, hogy az áldozatok jobban érezték magukat, miután őszintén bocsánatot kértek tőlük, ám a kikényszerített, nem őszinte bocsánatkérést rossz érzésekkel fogadták.

“Ha bocsánatkérésre kényszerítjük a gyermekünket, az visszafele fog elsülni. A gyermekek számára nem szimpatikus egy ilyen bocsánatkérő” – mondta Craig Smith, a tanulmány egyik készítője.

“Amikor a gyermek lenyugodott, segítsünk neki megérteni, hogy mit és miért érez a másik személy”

– magyarázta a szakember. Hozzátette: “a bocsánatkérés csak az egyik lehetőség, de még sok más út létezik. Kutatások bizonyítják, hogy még az óvodások is értékelik, amikor egy bajkeverő társuk tettekkel próbálja jóvátenni korábbi vétségét. A tettek néha erősebbek a szavaknál”.

(csalad.hu)

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.