A magolás ideje lejárt – élmény kell a tanuláshoz!

A magolás ideje lejárt – élmény kell a tanuláshoz!

ovegesltoltes.hu_Az oktatás célja nem az, hogy befejezett tudást adjon, hanem az, hogy szilárd alapot teremtsen a továbbhaladásra.” – vallotta a méltán világhírű Öveges József professzor, aki messze földön híres volt gyakorlatorientált oktatási módszeréről. A XX. század oktatási forradalmára, Magyar Televízió 100 kérdés című műsorának főszerkesztője volt 135 alkalommal szerepelt nagysikerű sorozataival. Szórakoztatva mutatta be játékos, a jelenségek lényegének megértését segítő kísérleteit, s a magyarázat közben maga is fellelkesült.
Hitt az élő szó hatásában, a tanári magyarázat erejében. Mindig a közönség helyébe képzelete magát, csak azt mondta el, amit maga is szívesen hallott volna. Népszerűvé vált, a “fizika varázslójának” nevezték.

Ma is kellenének ilyen szemléletű tanárok és szülők is, hisz a kíváncsiságot otthonról is hozhatjuk, sőt. Az élmény alapú oktatás visz előre. Az ország legnépszerűbb történelem tanáraként emlegetett Jocó bácsi, alias Balatoni József naponta oszt meg hasznos tanulási tippeket a Jocó bácsi világa facebook oldalán. „A lényeg a „hogyanban” rejlik. Lehet úgyis történelmet tanulni, hogy bemagoljuk, de azt szinte azonnal elfelejtjük, vagy úgyis, hogy ha a lövészárkokról tanulunk akkor megépítjük a barikádokat az osztályban a padokból és krétaháborút hirdetünk. Ezek után már minden diák boldogan keres idevonatkozó tartalmakat az okostelefonján és kérdez, mert a diák kérdezzen.”  A mai diákok már pár kattintás utána kiderítenek minden eredményt, de a felfedezés örömét nem élik meg. Ebben segíthet a Da vinci Learning TV csatorna Pofonegyszerű című filmje ( febr. 26. 19:30), ahol a kortársaktól tanulhatják el a gyerekek a műhelytitkokat.

fupr_5_pofonegyszerukepAz Emmy Kids Award díjas sorozat – mely először látható magyar nyelven, s a Da Vinci Learning csatorna műsorán debütál –  minden epizódjában egy gyermek más-más országból érdekes kísérleteket és jelenségeket mutat be. Hogy készül a mágnes? Mi az a gravitáció? Mitől lebeg a műanyag? A tudományos kísérletek otthon is elvégezhetők!

Iwan Hollandiából, Amanda Svédországból, Sebastian Chiléből, Aung Myanmarból és még sok más műsorvezető tanít érdekességeket a bennünket körülvevő világról.

És ha a fantáziánk beindul, akkor irány a Da Vinci pizsamaparti sorozat, ahol szakemberek segítségével ismerkedhettek meg különböző tematikákkal az ottalvós helyszíneken. Természet, űrkutatás, történelem, csillagászat, filmezés … Felfedezés gomb ON! Kérdezzetek és keressétek meg a megfelelő válaszokat!

Kép:  Raynnan Francia Guayana-ból imád rakétákat építeni. Készítsük el a legegyszerűbbet, papírból. Zárjuk le egy henger végét. Húzzuk fel egy szívószálra, és fújjunk erősen bele. Milyen messze repült? Ha az űrbe, vagy majdnem az űrbe szeretnéd eljuttatni, készíts kilövő állomást, mondjuk pumpából.

  • Felelős Szülők Iskolája
  • alapító, ügyvezető

Tibenszky Moni Lisa

2 gyermek édesanyja, újságíró, marketing-kommunikációs szakember, sportmentáltréner, life coach, a Felelős Szülők Iskolája alapító ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.