Alkudozás a gyerekkel: mikor és mennyit engedjünk?

Alkudozás a gyerekkel: mikor és mennyit engedjünk?

“A gyereknevelés kulcsa a következetesség: a kimondott nem az mindig maradjon nem!” “A gyerek a család egyenrangú tagja, neki joga van érvényesíteni az érdekeit és az elképzeléseit!” Szülő legyen a talpán, aki e két, egymásnak látszólag ellentmondó alapelv között megtalálja az egyensúlyt.

Mikor engedjünk a gyereknek, és mikor ragaszkodjunk mereven az általunk felállított szabályokhoz?

– Anyu, csak egy Túró Rudit vegyünk!
– Nem.
– De légyszí!
– Na jó…

Tegye fel a kezét, aki gyermektelenként nem csóválta a fejét helytelenítően, amikor ilyen jelenet fültanúja volt a boltban. És ezek közül ki az, aki már maga is szülővé válva pont ugyanígy reagált a nyaggatásra? Na ugye…

Ennyi rossz, következetlen szülő lenne közöttünk? A jó szülő nem meggyőzhető? Vagy pont ellenkezőleg, a jó szülő lehetőségéhez mérten teljesíti a gyermeke vágyait? A megoldást – mint minden esetben – valahol középen kell keresni.

Ranschburg Jenő azt írja, a demokratikus családokat az különbözteti meg az autoriterektől – ahol alapelvárás a feltétel nélküli engedelmesség -, hogy az előbbiekben a szabályok többsége alkuképes. Ez azt jelenti, hogy a gyermek a családban olyan pozíciót foglal el, amelyben kívánságait kifejezheti, és azt szülei, amennyire lehetséges, figyelembe veszik.

Ez nem azt jelenti, hogy a demokratikus családban élő gyermeknek nem kell szót fogadnia. Kell neki, hiszen léte, biztonsága a szüleitől függ. A szabályok azonban, amelyekhez alkalmazkodnia kell, rugalmasak, az adott helyzethez igazodnak.

Vegyünk például egy klasszikus konfliktusforrást: az esti lefekvést. Kilenc óra van, a gyereknek már ágyban lenne a helye, de ő – állítása szerint – még nem álmos. Hogy mennyire ragaszkodjunk ennek ellenére a lefekvéshez, függ attól, hogy másnap kell-e korán kelni, hogy nekünk magunknak van-e olyan dolgunk még este, amit a gyerektől nem tudunk elvégezni, és hogy – főleg kisebb gyerekek esetében – mennyire vagyunk biztosak abban, hogy valójában álmos ő, csak tagadja. Ha ilyenkor elhangzik a jól ismert kérés – “Még egy kicsit hadd játsszak!” -, nem feltétlenül az a jó szülő, aki ennek automatikusan ellentmond. Ha belemegyünk abba, hogy öt percig még tarthat a játék, de utána tényleg lámpaoltás, azzal a gyereknek is engedjük, hogy lelkileg ráhangolódjon a lefekvésre.

A szülő felelőssége azonban, hogy az értelmes egyezség nem csapjon át szükségtelen, vég nélküli alkudozásba. Ha öt percet engedélyeztünk a gyereknek, abból ne legyen tizenöt. Ha a kamasz kijárta, hogy fél órával később jöhessen haza, ne nézzük el, ha másfél órával később esik be az ajtón.

Fontos azt is leszögezni, hogy vannak olyan szabályok, amelyek nem alkuképesek.

A cikk folytatása a Családinet oldalán olvasható.