Észre sem vesszük, mennyit káromkodunk

Észre sem vesszük, mennyit káromkodunk

A nők egyre többet káromkodnak. Legalább annyit, mint a férfiak. Ez az utóbbi évtizedek fejleménye. De mi lesz így a családon belüli békével? És hogyan kezeljük így a gyermekek verbális agresszióját – teszi fel a kérdést a csalad.hu.

A nők egy brit felmérés eredményei szerint ötször annyiszor használnak szitokszavakat, mint huszonöt évvel ezelőtt, és ezzel mára elérték a férfiak szintjét. A legtöbbször használt káromkodásokat ezúttal nem idéznénk, azt azonban érdemes a kutatási adatok közül kiemelni, hogy a megkérdezett káromkodó hölgyek mindannyian a mai sztárokat és nyilvános szerepléseiket jelölték meg, amikor az volt a kérdés, hogy miért elfogadottabb ma a nyilvános káromkodás.

Persze arról szó sincs, hogy diszkriminálni akarna bárki is. Valószínűleg a női-férfi szerepek már átalakultak annyira, hogy egy nő esetében is csak annyira botránkozunk meg a csúnya szavak nyilvános használatán, mint amennyire egy férfi esetében tennénk. De nem csak a felfogásunk és az etikett változik, hanem a nyelv is. Így aztán korábban még igencsak alpárinak számító kifejezések ma egészen enyhének hathatnak. Ha a szépirodalomban az elmúlt két évszázad során teljesen elfogadott volt még a nagy írók, költők esetén is az obszcén vagy sértő kifejezések használata, miért lenne ez másként a közbeszédben?

Az persze megint más kérdés, hogy az egyre gyakoribb káromkodásoknak milyen hatása lehet a családi életben. Az valahol természetes, hogy otthon, gyermekeink jelenlétében is kicsusszan néha egy-egy nem kívánatos kifejezés. A gyerekek azonban ezeket, éppen tiltott, vagy számukra vicces hangzásuk okán szinte szívják magukba. Ha visszahalljuk ezeket, vagy akár ijesztő szavak hagyják el a kicsik száját – amelyeket az oviban, iskolában is hallhattak –, nem kell megijedni. Ha nem rendszeresen használunk a jelenlétükben szitokszavakat, ez hamar kikopik a szókincsükből. Az viszont egyáltalán ne lepjen meg bennünket, ha gyakran káromkodunk, és hiába tiltjuk a szavak használatát a gyereknek. Bizony használni fogja, hiszen apa és anya is így beszél. És mivel jellemzően a szavakkal kísért lelkiállapotot is pontosan érzékelik a gyermekek, ideges vagy dühös pillanataikban csúszik ki az ő szájukon is egy-egy káromkodás.

A fellelhető szakirodalom szerint a szitokszavakkal – ha nem minden mondatunk alkotóelemei – valójában tényleg nincs nagy baj, ha nem tőlünk, kortársaiktól biztosan hallják őket a gyerekek. Amit viszont érdemes elkerülni otthon, az a dühből, indulatból származó üvöltözés, akár a másik szülővel, akár a gyermekkel beszélünk. A másolás ugyanis szinte elkerülhetetlen. Arra viszont nem szívesen érkeznénk az iskolába, hogy a tanár szomorúan ingatja a fejét, mert a gyerek a minősíthetetlen kifejezésekkel üvöltötte le osztálytársa fejét.

Pszichológiai kutatások szerint a gyermekek akkor beszélnek tartósan csúnyán, ha valódi probléma, érzelmi stressz áll fenn az életükben. Erőtlennek érezhetik magukat bizonyos szituációkban, és mivel a szüleiktől azt látták, hogy a tehetetlenségükben a megoldást emelt hanggal és szitokszavakkal pótolják, hát ők is így tesznek. A káromkodás

ugyanis egyrészt stresszoldó. Csakhogy a problémamegoldásra való hajlandóságot csökkenti azáltal, hogy néhány rövid kifejezéssel oldja a feszültséget.

A probléma akkor van, ha ez a stressz, és a megoldására adott csúnya beszéd állandósul, és a szülő nem avatkozik be. A tévéből, filmekből, zenéből valamiért a XX. század második felétől áradt a gyengeség elleni kampány. És a populáris kultúrában sok helyütt egyértelműen a verbális agresszió tűnhet helyes iránynak, főként egy gyermek számára. Ha rájön arra, hogy ezzel hatalmat gyakorolhat – mondjuk a kortársai felett –, az már valódi veszélyt jelent a számára. Egyrészt azért, mert egyre kevesebb esélye nyílik arra, hogy maga próbálja megoldani a belső érzelmi konfliktusait. Másrészt azért, mert az ilyen gyermekek agresszív tinédzserré válhatnak, akiken már szakember is csak komoly munkával képes segíteni. Szülőként tehát elsődlegesen az a feladatunk, hogy csökkentsük otthon a verbális agressziót, a csúnya szavaktól pedig ne erőpolitikával tiltsuk a gyermekeket, hanem próbáljunk az adott helyzetekre megoldásokat kínálva felkészíteni őket a családon kívüli káromkodás-özönre.

Forrás: csalad.hu