Képernyőn túl – Kis rajongók, nagy hatások

Képernyőn túl – Kis rajongók, nagy hatások

Magabiztos szülők Soroksáron!

Egy izgalmas, edukációra, szemléletváltásra és párbeszédre ösztönző előadássorozat indul Soroksáron, melynek az első előadását a Felelős Szülők Iskolája szervezésében, dr. Guld Ádám média és társadalomkutató szakértőnk és a Tibenszky Moni Lisa, sport mentáltréner, kamaszcoach, a Felelős Szülők Iskolája alapítója tartják, Képernyőn túl – Kis rajongók, nagy hatásokkal címmel szeptember 17.-én, ahol is már az óvodás korosztálytól kezdve nézünk rá a gyerekek tartalomfogyasztására, az ez által Őket ért hatásokra.

 

Az egyre növekvő képernyőidő, a figyelmükre, szociális kapcsolódásaikra és tanulásukra is igen jelentős hatással van, ami a mozgásfejlődésben, pszichológiai és neurológiai értelemben is sajnos nem feltétlenül jó irányba viszi Őket.

 

Jó gyakorlatok, összefüggések és a szülő felelősség hangsúlyozása a cél, együttműködve a szakemberekkel.

 

Mit tehetünk, hogy jobban legyenek a gyerekeink, jól használjuk ki a digitalizációt és mégis megmaradjon a szabad játék és a közösségek ereje?

Induljunk ki abból a megállapításból, hogy minden szülő és nevelő a lehető legjobbat szeretné a gyerekének, de vajon a mai túlvezérelt, információkkal elárasztott világunkban, hogyan találhatjuk meg a boldog gyerek, boldog család receptjét.

 

Az előadás és interaktív beszélgetés teret és helyet ad arra, hogy megálljuk és más-más szempontból ránézzünk a gyereknevelés kérdéseire.

Egy fajta tudatosítás azon a téren, hogy milyen keretek, szabályok, elvek mentén haladjunk és itt és most a fókusz a médián, a digitális téren és a fogyasztott és a kisgyermek agyát sokkal intenzívebben befolyásoló tartalmon lesz.

 

Előadó, szakértő: Dr. Guld Ádám, médiakutató, író, PTE egyetemi docense

Háziasszony, moderátor: Tibenszky Moni Lisa, sportmentáltréner, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője

 

Képernyőn túl - Kis rajongók, nagy hatások

 

Ádám kiváló szakember, aki a hosszú évek óta foglalkozik a Z és alfa generációval, kutatja szokásaikat, attítüdjeiket, vizsgálja médiafogyasztásukat és ezek hatásait.

Sok összefüggés és tudás, amit egy-egy alkalommal átad, ami alapján újratervezhetjük  a digitális családi szabályokat, ha szeretnénk.

 

Érintett témakörök:

 – Kütyük az ovisoknál – hogyan befolyásolja a figyelmet, a mesehallgatást, játékot a rendszeres digitális tartalomfogyasztás?

 – Hogyan változtak a társas kapcsolataink a digitalizáció korában?

 – Miért lenne fontos, hogy tartsuk a szemkontaktus, ahelyett, hogy a képernyőbe bújva kommunikálunk egymással?

 – Iskolaérettség, iskolakészültség – igaz, hogy a hallott mese, a szabad játék akár 1-2 év előnyt is jelenthet az iskolába készülő gyerekek számára?

 – Keretek és szabályok – időben hozzunk döntést az okos eszközök családi használatáról

 – Zéró tolerancia – WHO ajánlása….képernyő, okoseszköz…

 – Mértékkel és megfelelő tartalmat – “csak amíg főzök, csak amíg eszünk, csak amíg a hosszú úton oda érünk..” – a tudatosítás fontossága

 – Példamutatás

 

Az esemény után lehetőség lesz Ádám könyvének megvásárlására és dedikáltatásra is.

 

Érdemes lesz az előadássorozat többi eseményét is megnézni és részt venni rajta, mert mind a témák, mind a neves előadók sokat adhatnak hozzá a szemléletváltáshoz a nevelésben, oktatásban.

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.