Különórák – Kellenek ezek nekünk?

kislány egy füzetbe rajzol

Különórák – Kellenek ezek nekünk?

Mint sok más alkalommal, a gyermekek délutáni foglalkozásainak (a különórák) kiválasztásakor is nagyon fontos, hogy körültekintően döntsünk és mértéket tudjunk tartani.

Két véglet figyelhető meg a szülők hozzáállásában. Az egyik, aki semmilyen különórára sem íratja be gyermekét, a másik pedig, aki túl sok egyéb foglalkozást erőltet rájuk. Ezek közül egyik sem kifejezetten hasznos a gyerekeknek – írja a koloknet.hu.

Miért hasznos?

A különórák segítenek már korai időszakban felismerni a csemeték erősségeit, tehetségét. A táncórák játékosan fejlesztik a lányok nőiességét, mozgását, a drámaszakkör hasznos lehet tanulási zavarokkal küzdőknek, a zenetanulás pedig komplex módon fejleszti a képességeiket. Minden gyermek egyéni adottságokkal rendelkezik, ezért először fel kell mérni, hogy mennyire terhelhető.

Egy hiperaktív iskolás esetében például hasznos lehet a sportfoglalkozás, különösen a karate, mivel ez a mozgáson kívül a koncentrációt és a fegyelmezettséget is fejleszti. Egy kifejezetten zárkózott gyermeket nem szabad hirtelen sok különböző közegbe helyezni, vigyázni kell a csoportos szakkörökkel. A rajz például sok tekintetben hasznos lehet egy ilyen gyermeknek, mivel így a szorongást ki tudja fejezni vizuális formában, így könnyebben feloldódik benne a feszültség. A városban nevelkedőknek ajánlott a lovaglás, ha van rá lehetőség, például egy tanyán, mert itt a kicsik találkozhatnak különféle egyéb állatokkal is a lovon kívül.

Az óvodás és kisiskolás korban történő nyelvoktatás megosztja a véleményeket. Sokak szerint hasznos, ha az diákok már korán, első-, második osztályban megismerkednek az idegen nyelvekkel. Más szakértők azt mondják, hogy a gyermeknek először az anyanyelvét kell megtanulnia, hogy később megértse más nyelvek szerkezetét. Más a helyzet a kétnyelvű ovikkal, vagy iskolákkal, ezekben az intézményekben eltérő szisztéma szerint tanulnak nyelveket, mint egy heti egyszeri foglalkozáson.

A ló túloldala

Sok szülő hajlamos arra, hogy erőltesse a heti 3-4 edzést vagy késő délutáni, esti elfoglaltságokat. Ezek, hiába hasznosak kis mennyiségben, ha a játéktól vagy az alvástól vonnak el időt, nagyon ártalmasak. A sport hasznos, mert segíti a koncentrációt az iskolai órákon is, de túl sok igénybevételtől fáradékonnyá válhat gyermekük.

Egy túlterhelt kisiskolás figyelemzavarossá válhat, ennek következtében elveszítheti az érdeklődését. Ennek később komoly következményei lehetnek a tanulásra nézve is. Ha a gyermek elkezd rosszabbul teljesíteni az órán, ekkor a szülő még korrepetálásra is beíratja, ami csak tetézi a bajt.

A pedagógusoknak is nagy szerepe van abban, hogy észrevegyék ezt a jelenséget. Ugyancsak nem szabad túl korán versenybe hajszolni a kicsiket, inkább az egyéni sikereiket kell elismerni.

A fentiekkel ellentétben vannak olyan családok is, ahol egyáltalán nem íratják a gyermekeket különórákra. Ezek a gyermekek rengeteg szabadidővel rendelkeznek és előfordulhat, hogy temérdek idejüket a televízió vagy az internet előtt töltik. A nagy mozgásigényű gyermekeket szokták tévesen hiperaktívnak diagnosztizálni, ha nincsenek megfelelően lekötve a szabadidejükben. Az is fontos érv a kisiskolás különórák mellett, hogy ha nem kezdjük el időben rendszerességre szoktatni csemeténket, kamaszkorban már hiába szeretnénk, hogy kiaknázza a tehetségét, nagy eséllyel késő lesz elkezdeni a foglalkozásokat.

Nagyon fontos, hogy tetemesebb anyagi befektetéssel járó oktatásra csak abban az esetben kezdjük el járatni a gyermekünket, ha biztos, hogy később is tudjuk majd finanszírozni példádul a lovaglást vagy a magán zeneórákat. Mint az már elhangzott a cikk elején, a mértéktartás a legfontosabb.

Olvasd el, mit javasol a koloknet.hu szakértője!

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.