Miért fontos a játék?

 A gyermek nyelve a játék
A gyermek, 6 éves koráig még nincs birtokában olyan magas szinten saját anyanyelvének, hogy beszédben fejezhesse ki érzelmeit, gondolatait, érzéseit. Ezért fontos tudni, hogy gyermekeinket könnyen megismerhetjük a játéka által. Nem kell szakmai tapasztalat, elég csak a józan ész. S már kezünkben a kulcs a gyermekhez. Hiszen könnyű kitalálni, ha szinte minden nap agresszív jeleneteket játszik a gyerek, hogy az életében magas a feszültség, és a játékban adja ki. Ismerjük el, hogy a gyerek okos, mert tudja, hogy verekedni nem szabad, de ha mindig összeütköznek a vonatok a játékban, az senkit nem zavar. Sőt azon sem kell hosszasan gondolkodnunk, ha oviban királylányosat játszik, akkor az óvodai beszokás talán nem zökkenőmentes, de ha mindennap királylánnyá válhat, akkor mindjárt barátságosabb hely lesz az óvoda. Továbbá abból is tudunk olvasni, ha szinte mindig egyedül játszik. Ez jelzés-értékű. Ki kell derítenünk, hogy egyedül jobban érzi magát, vagy nem tud kapcsolatot teremteni, vagy nem mer barátkozni.

A játék a tanulás helye
Mint már említettem, a felnőttek számára is nagyon fontos a játék. Elsősorban a szabályjátékokra gondolok. A sportjátékokra. Ezen játékok közben megtanulhatunk nyerni és veszíteni. Megtanulhatunk csapatban játszani. Megtanulhatunk vezetőként és vezető irányítása alatt működni. Megtanulhatunk szabályokat szigorúan betartani, vagy felrúgni azokat. Sőt, ha igazán előnyünkre szeretnénk fordítani ezeket a játékos alkalmakat, akkor a saját működési  módjainktól eltérő viselkedéseket is kipróbálhatunk. Lehet, hogy a munkahelyen mindig hűen követjük főnökünk utasítását, de itt most súlyosabb következmények nélkül kipróbálhatjuk, hogy milyen lehet nem betartani az utasításokat. Megbomlik a csapat? Vagy miattunk újításokat vezetnek be? S ha igazán jól sikerül a próba, akkor a való életbe is átültethető a tapasztalat és új viselkedési módokkal gyarapodunk.

Hasonló dolgokat figyelhetünk meg a gyerekek játékában is. Hiszen szerepjátékaik közben tanulják meg a legfontosabb szerepeket: anya, apa, tanár, stb. Ha megvizsgáljuk gyermekeink játékát, kiderül, hogy ők is kísérleteznek. Hiszen nem hiába ismétlik annyiszor a papás-mamás játékot. Mindig kis módosítást hajtanak végre. Néha kiabálós anyát játszanak, és kiderül, hogy Katival, aki játékból a gyerek, nem lehet kiabálni, mert kikéri magának. De Lillával lehet kiabálósat játszani, mert ő soha nem szól, csak halkan összegömbölyödve hallgatja. Kell ennél jobb terep a nagybetűs élet gyakorlására?