Mik a gyereknevelés különböző esszenciái? 3 sztáranyukától most megtudhatjuk

Tesco Üzletsor projekt plakátja

Mik a gyereknevelés különböző esszenciái? 3 sztáranyukától most megtudhatjuk

Utolsó hétvégéjéhez érkezik a Tesco Üzletsor és a Felelős Szülők Iskolája „A felelős szülő kérdez, a szakértő válaszol” elnevezésű őszi edukációs rendezvénysorozata. Az eddigi eseményekhez hasonlóan ezúttal is sztáranyukák részvételével zajlik majd a rendezvény, ezúttal a vendégeink között köszönthetjük Szekeres Adrien Artisjus-díjas énekesnőt, Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszót, valamint dr. Dobó Ágnes family lifestyle bloggert. A velük szervezett kerekasztal beszélgetések folyamán mindannyian egy kis bepillantást engednek majd családi életükbe és megosztják a közönséggel a saját gyermekneveléssel kapcsolatos elveiket, történeteiket és azokat a szituációkat, amikből ők maguk is sokat tanultak. November 9-én, szombaton az egri, november 10-én, vasárnap pedig a kecskeméti Tesco Üzletsort töltjük meg játékos fejlesztő foglalkozásokkal, szakmai tanácsadással, illetve a sztáranyukák gyereknevelési esszenciáival.

Felelős Szülők Iskolája által szervezett programon mindkét nap 10-14 óra között várjuk a családokat, ahol a gyermekek számára egy játszó-fejlesztő sarokkal is készülünk nagymozgásos játékokkal, illetve finommotorika fejlesztő kreatív foglalkozással. Miközben a gyermekek szabadon játszanak, a szülők ingyenes szakmai tanácsadáson vehetnek részt a Felelős Szülők Iskolája szakértőjével, aki a program teljes időtartama alatt készséggel áll a szülők rendelkezésére oktatási, nevelési és fejlesztési kérdésekben, valamint egy „Szuper Szülő” vizsgán is részt vehetnek, amely során elbeszélgetünk velük a felelős szülőségről, a hozott és kapott nevelési mintákról, arról, hogy honnan informálódnak a gyereknevelési kérdések kapcsán és mi lenne az, ami valós támogatást nyújtanak nekik abban, hogy még jobb szülővé válhassanak.

A közismert anyukák részvételével zajló kerekasztal beszélgetések mindkét nap 11 órától kezdődnek, szombaton Polus Enikő, mentálhigiénés szakember, a Felelős Szülők Iskolája állandó szakértője moderálásával, vasárnap pedig Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapítója vezetésével.

November 9-én, szombaton az egri Tesco Üzletsoron Szekeres Adrien lesz a program vendége, aki ebben a városban született és nőtt fel, így sok szálon kötődik a településhez. Adrien két gyönyörű lányt nevel, akik mostanra már kamaszok, Csillag Jázmin 16 éves, Emília Gréta pedig 14. A beszélgetés során terítékre kerül majd a feladatok megosztása a két szülő között, az eltérő személyiségtípusú gyermekek nevelése, valamint a határok meghúzása és felállítása is, valamint az, hogyan lehet jól együtt élni a kamaszokkal.

Az énekesnő sokat utazik, a koncertek, fellépések, próbák és interjúk forgatagában kifejezetten fontosnak tartja és tartotta a gyermekek megszületésétől kezdve a meghitt, nyugodt családi környezetet, valamint azt, hogy a férjével mindent közösen csináljanak a lányok körüli teendőkből, hiszen azt vallják, hogy ők ketten együtt vállaltak gyermeket, így a felnevelésük, terelgetésük is a közös felelősségük.

Az egri származású énekesnő egy korábbi interjújában így fogalmazott, amikor még kisebbek voltak a gyermekei és a személyiségükről kérdezték:

 „Nagyon különböző egyéniségek – árulja el Adrien. – Jázmin az a típus, aki mindig mindent tudni, azonnal csinálni akar, és úgy gondolja, hogy rögtön megy is neki a dolog. Így, ha például pizzát sütünk, ő is jön a kis nyújtófájával, és anélkül, hogy meghallgatná a tanácsaimat, már nyújtja is a tésztát önállóan, ahogy ő azt kigondolja. Folyamatosan pörög. Eminek kisebb az önbizalma, őt mindig egy kicsit bátorítani kell. Jobban lehet és kell is irányítani, segíteni, önmagában megerősíteni. Rám hasonlít, csendes, figyelő típus. Anyukám azt mesélte, én is ilyen voltam. Ha leültetett egy könyvvel az ágyra, amíg a Csebokszári-lakótelepről elment a belvárosba ebédért, még akkor is ott ültem, amikor visszaért. Jázmin már szétszedné a házat.”

 

November 10-én, vasárnap Kovács Ágnes, olimpiai bajnok úszó lesz a kerekasztal beszélgetés vendége a kecskeméti Tesco Üzletsoron. Ági 8 éves kisfiáról, Dominikról és a vele együttélésről beszél majd, illetve arról, hogy a kisfiú érkezése mennyire keretezte át az életét, a karrierjét és élsportolóként hogyan szemléli gyermeke sportolását, sikereit.

Korábban így fogalmazott az úszónő, amikor a szülővé válásról kérdezték:

„Segített újratervezni az életemet és igazán felnőtté válni. Bár céltudatos és komoly voltam fiatalon is, valahogy mellette alakult ki az igazi felelősségtudatom.”

Kisfia is imádja a vizet, az úszást, féléves korában vitték le először az uszodába, aztán 3 éves korában már elkezdett játékosan úszni tanulni, azóta hetente kétszer úszik és legutóbb már egy házi versenyt is megnyert. Miből lesz a cserebogár? Ági így nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy örülne-e neki, ha fiáról kiderülne, hogy tehetséges úszó és az ő nyomdokaiba lépne.

Nem tudok erre válaszolni. Nagyon szeretném, hogy legyenek céljai és ideáljai. Az apukája is úszott hosszú ideig, tehát mindketten tudjuk, mivel járnak a napi edzések. Kitartásra neveljük, az biztos. Egyelőre megtettük az első lépéseket, a játéknál tartunk, és nagyon örülünk, hogy együtt megtaláltuk megfelelő helyet ehhez. Kikapcsolódás, pihenés és önfeledt együttlét – ezt jelenti nekünk a vízi élménybirodalom. Nem vagyok az a típus, aki ölbe tett kézzel nézi a játszó gyerekét, mondjuk a játszótéren. A vízben én is aktív lehetek, mindnyájan jól érezzük magunkat.”

 

Dobó Ágnes, egykori szépségkirálynő, a 2010-es Miss World Hungary győztese mindkét nap, szombaton és vasárnap is a kerekasztal beszélgetés vendége lesz, aki párjával két kisfiút nevel, Benediktet és Natanielt. Ági influencerként is aktív,  2014-ben alapított IgazAnya blogját, és hozzá kapcsolódó közösségi oldalait havonta kismamák, édesanyák, édesapák, leendő szülők tízezrei olvassák, megtalálva írásaiban, ha szükséges a segítséget, motivációt, inspirációt, vagy szimplán a könnyed szórakozást.  A szülői élet csodái mellett kendőzetlenül mesél nehézségekről, problémákról, mindennapos élethelyzetekről is, rávilágítva arra, hogy a legnagyobb boldogság, a Családként jól működés, igenis nagy kihívás, amiért dolgozni és tenni kell, még azoknak is, akiknek látszólag csupa csillogás az élete. Videócsatornájukon minden megtalálható, ami „Család”, együtt utaznak, főznek, megélnek csodálatos élményeket, ünnepeket, és hétköznapi pillanatokat egyaránt. Könnyed hangvételű videóbejegyzéseiben bepillantást enged nézői számára mindennapjaikba. A színpadon  többek között arról mesél majd, milyen az élet két sráccal, mi az, amit megoszt a követőkkel a kamera előtt és mi az, amit nem, illetve, hogy vannak bizony olyan helyzetek, amelyek komolyan próbára teszik a családot.

Izgalmas hétvége elé nézünk, minden érdeklődőt sok szeretettel várunk, szombaton az egri, vasárnap a kecskeméti Tesco Üzletsoron.

  • Felelős Szülők Iskolája
  • ügyvezető

Vargacz Alexandra

sportszervező menedzser, online marketing szakember, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.