Boldog kismamák! Ne változzatok türelmetlen, kiabálós anyává!

Boldog kismamák! Ne változzatok türelmetlen, kiabálós anyává!

Hogy lehet ez? Hogyan fordulhat elő, hogy a gyermek, akit annyira vártunk, akit úgy szeretünk, mint senki mást, kiabálós indulatokat képes kiváltani belőlünk? Miért nem tudunk olyan kedvesek, türelmesek, játékosak és jó fejek lenni, mint vagyunk egyébként minden más szituációban? Figyelem: létezhet megoldás a kiabálós anyává válás ellen!

Nincsenek sem kész válaszok, sem tálcán kínált megoldások a kiabálós anyává lényegülés elkerülésére. Van azonban néhány olyan szempont, amelyet érdemes megfontolni – írja a Családinet.

Mai magyar viszonyaink között az anya otthon marad két-három (testvérek esetében még több) évig a gyerekekkel, az apa pedig éppúgy jár dolgozni, mint annak előtte. Az anya dolga a gondozás, az éjjeli felkelés, egyedül dönt rengeteg apró – majd később kevésbé apró – kérdésben. Ő tölt 24 órát a gyerekkel, ő küzd, fegyelmez. Amit Apa ebből lát, édeskevés – ha kellően jó fej, játszik a babával munka után, de fájóan gyakran fordul elő, hogy a hazatérő családfő egy gyors puszi után „legalább itthon legyen már nyugtom!” felkiáltással leül a gép elé, és nem robbantható ki onnan éjszakáig.

A gyermek pedig természeténél fogva nehéz eset. Nem úgy eszik, nem úgy alszik, ahogyan azt anyja szerint kellene, mindenhová felmászik, folyamatosan a határokat feszegeti. Anya először szépen kéri, utána kevésbé szépen, végül robban. És kiabál.

A kiabálós anya eszköztelen

A kiabálás oka az eszköztelenség. Egyszerűen sehogy máshogy nem tudja elérni, hogy a gyerek végre rá figyeljen. Mindezzel azonban ördögi kör veszi kezdetét, a gyerek ugyanis rászokik arra, hogy egy bizonyos hangszín alatt nem is reagál az anyai szóra. Így lesz egyre több és több a kiabálás és egyre kevesebb az örömteli pillanat. Az anya pedig minden este magába roskad: mit rontottam el?

Több felől hallhatjuk, hogy segíthet, ha a nő visszamegy dolgozni, ez azonban nem mindenki számára megoldás. Valóban hatásos lehet, ha talál olyan munkakört, amelyben örömét leli, és lehetősége van részmunkaidőben végezni, ez azonban nem mindenki számára elérhető. Ingázás és napi 8 óra munka mellett logisztikázni a bölcsőde és az otthon között pedig éppolyan idegőrlő, mint az otthoni lét – megtámogatva némi lelkiismeret-furdalással is. Nem, a munkába való visszatérés egy idő után általában szükségszerű, de a türelmetlenségre ritkán jelent gyógyírt.

A legfontosabb az őszinteség

A megoldást inkább a családon belül érdemes keresni. A legfontosabb az őszinte kommunikáció: jelezzük a párunknak, ha úgy érezzük, összeroppanunk a feladatok súlya alatt, és kérjük, hogy vegye ki a részét a teendőkből. Lehet, hogy egyértelműbben kell fogalmazni: Nyugodtan beszélj meg egy programot a barátnőiddel, majd közöld a pároddal, hogy szombaton délután elmész. Akármilyen furcsa, nem kell erre engedélyt kérned. Apát és a gyerekeket is feltölti érzelmileg egy közös nap.

Ha néha kiszabadulsz a mókuskerékből, talán könnyebben fogsz tudni magadévá tenni másfajta fegyelmezési módszereket is, mint például az értő hallgatás és a pozitív megerősítés. Olvass sokat az interneten, lapozgass nevelési szakkönyveket, vagy beszélgess anyatársakkal. Ez utóbbi talán azért is a legjobb megoldás, mert lelki támaszt is adhattok egymásnak, biztosítva, hogy nem vagytok egyedül.

A kizárólag lelkiismeret-furdalást keltő cikkeket és a magamutogató celeb anyákat azonban kerüld messziről! Ne olvass ilyesmit, és ne kövesd őket a közösségi médiában! Aki azt állítja, náluk mindig minden a lehető legtökéletesebben folyik, az egyértelműen hazudik – neked pedig nem egy hamis kép kergetésére van szükséged.

A teljes cikket a csaladinet.hu-n olvashatod el.