Érzékenyítő gyerekkönyvek

Érzékenyítő gyerekkönyvek

Szülőként téged mi visel meg jobban? Ha a csemetéd azzal jön haza az oviból, iskolából, hogy valaki bántotta, vagy ha azzal keres meg az óvó néni, egy tanár, egy szülő, hogy a gyereked volt durva valakivel? Ugyanakkor az sem egyszerű helyzet, amikor a gyereked jól érzi magát a közösségben, viszont észreveszi a többiek közötti konfliktusokat és azok megoldásával, feldolgozásával akad gondja. Érzékenyítő történeteket mutatunk!

Az ÉgigérőKönyvek blog olyan könyvcímeket gyűjtött, amelyek abban segíthetnek a gyerekeinknek, hogy belső- és közösségi konfliktusaikat nyitottsággal, egymásra- és magukra figyeléssel megoldják. Mi most korosztályonként egyet-egyet mutatunk meg nektek ezekből az érzékenyítő könyvekből.

Érzékenyítő történetek

Czakó Réka ajánlja az itt felsorolt könyveket meg nem értett borsócskáknak, de olyan gyerekeknek is, akik hajlamosak a látszat alapján, a tömeget követve vagy elhamarkodottan ítélni. Egy-egy ilyen történet felolvasása jó gondolatmorzsát, beszélgetésindítót jelenthet arról, hogy érdemes nem csak a csoport vagy az osztály hangos, a figyelmet könnyen magára vonó tagjaira fókuszálni. Hiszen az ember sohasem tudhatja, milyen kalandvágyó, fantáziadús, humoros kis személyiség lakozhat az olykor szinte láthatatlan, rosszabb esetben mások által bántott társaiban.

Otthoni felolvasásra is jó választás lehet bármelyik történet, de érzésem szerint ovikban, iskolákban is érdemes egyiket-másikat közösen elolvasni és együtt gondolkodni róla.

Óvodásoknak

Vázsonyi Endre: Rémusz bácsi meséi (Kossuth/Mojzer)

Ritkán fordul elő, hogy a nyúl kifogjon a rókán.. Nos, ennek a könyvnek főszereplője, a bátor, furfangos Nyúl lóvá teszi a Rókát, megtáncoltatja a Héját, álöltözetben megrémíti a hetvenkedő Farkast, és tűzön-vízen át megsegíti a bajba jutott barátait. A furfangos Nyúlról szóló mulatságos történeteket Rémusz bácsi, egy jóságos öreg néger meséli esténként a Kisfiúnak. Meséi azonban nemcsak a Nyúlról szólnak, sok szó esik a vendégszerető özvegy kosnéról, Mezeiné asszonyságról, és a viháncoló, kotnyeles báránykisasszonyról, a kópé Tücsök pajtásról, Liba anyóról, a bölcs öreg Teknősről s a muzsikus kosról, Benjámiin bácsiról. A rövid, fordulatos, vidám meséket amerikai négerek mesélgették egymásnak. A múlt század végén gyűjtötte őket kötetbe Joel Chandler Harris amerikai népmesekutató és meseköltő. Kilenckötetnyi meséből válogatta ki Dégh Linda a legszebbeket a magyar gyermekek számára. Ezeket Vázsonyi Endre dolgozta fel, sok új, mulatságos ötlettel, vidám verssel tarkította, és érdekes kerettörténetbe ágyazta az eredeti szöveget. Reich Károly művészi rajzai teszik még élvezetesebbé és teljesebbé az újszerű, vidám mesegyűjteményt.

Nagyobb ovisoknak és kisiskolásoknak

Alexandra Bizi: A kislány, aki nem tudott aludni (General Press)

Valahol messze, az Óperenciás tengeren is túl, volt egyszer egy kislány, aki nem tudott aludni. Éjjelente az ablakában üldögélt, és a főtéren álló toronyórát nézve várta a hajnalt. Gyönyörű szép óra volt ez, a világ minden tájáról sereglettek a városkába az emberek, hogy e ritka kincset megcsodálják.

Ám egy reggel arra ébrednek a városka lakói, hogy eltűnt a toronyóra. Kétségbeesésükben az öreg órásmestert hívják, aki szerint csak egyvalaki orvosolhatja a bajt: egy Flabelino nevű titokzatos manó. Ahhoz azonban, hogy e furcsa szerzet felbukkanjon, valakinek három nap és három éjjel virrasztania kell. De vajon ki tud ebben segíteni?

Kisiskolásoknak

Michael Ende, Wieland Freund: Rosszcsont Rodrigó és Filkó, a fegyverhordozó

Filkó biztos benne, hogy vérbeli rablólovagnak született. Ezért aztán magától a hírhedett Rosszcsont Rodrigótól akarja kitanulni a rablás minden csínját-bínját. Igen ám, de először is ki kell állnia a bátorságpróbát. Mikor Filkó belebotlik Rózsika hercegkisasszony hintójába, úgy érzi, itt a lehetőség. Lehet bármi veszélyesebb, mint hercegkisasszonyokat rabolni? És Filkó ekkor még nem is sejti, hogy a nagy hatalmú udvari varázsló, Rabanus Rochus el akarja kapni Rózsikát.
Rosszcsont Rodrigó története modern klasszikus. A világhírű német író, Michael Ende kezdte el, aki idén lenne kilencvenéves, és a díjakkal elhalmozott Wieland Freund mesélte tovább.

8-12 éveseknek

Eleonor H. Porter: Az élet játéka

Tudat alatt mindnyájunkban ott él még a hajdani gyermek, hacsak a nevelés, a világ elszürkítő hatása máris ki nem ölte belőlünk. E kis regényben nem a felnőttek világa öli meg a gyermekit, hanem megfordítva: egy hús-vér gyermek hódítja meg varázsával a felnőttek állig begombolkozott világát – szinte játszva. Mondanivalója – hogy örömre születtünk a világra – mindig és mindenütt érvényes.

A teljes listát nézzétek meg a egigerokonyvek.blog.hu-n!

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.