A narcisztikus anyák nem képesek szeretni a gyerekeiket

A narcisztikus anyák nem képesek szeretni a gyerekeiket

Álomképünk az anyaságról legkésőbb akkor szertefoszlik, ahogy megszületik az első gyerekünk. Persze, csodálatos dolog anyának lenni, de nem csak móka és kacagás. Sokan vannak köztünk, akik viszont egészen csecsemőkoruktól kezdve egy másfajta, fájó anya-képpel rendelkeznek. A narcisztikus anyák gyerekei sosem élhették meg, milyen az anyai óvó szeretet, és ebből nehéz meggyógyulni. 

 

A Dívány cikkét olvastuk a narcisztikus anyák gyerekük iránti szeretetéről.

Az anyaság, bár egészen konkrétan prototípusa a leányálomnak – a valóságban mégsem az. Anyák napján, vagy reklámokban, nem beszélve a szülők számára gyakran frusztráló Anna, Peti Gergő könyvekről, csodálatos anyákat látunk. Akik boldogok, türelmesek, a legádázabb hiszti és szemtelenkedés közepette is bátorító barackot nyomnak a buksira, és elnézőn mosolyognak.

Vannak anyák, akik nem képesek szeretni a gyereküket…

Az anyai szeretet nem evidencia. Sajnos nem kapcsol be azon nyomban, ahogy felpillant a kisbabád a kinti, furcsa és zajos világra. Sok anyának elég megpillantani a ráncos kis arcot, hogy létrejöjjön a mindent felülíró szeretet, soknak pedig idő kell hozzá. És sok olyan anya van, akik minden hormonhatás és társadalmi elvárás ellenére, saját traumáik és sérülésük miatt nem lesznek képesek szeretetet érezni a gyerekük iránt. Róluk, és az ő gyerekeikről is kell beszélnünk.

Alexis Conason a narcisztikus anyákról szóló cikkében Winnicotot, a híres pszichoanalitikust idézi:

Az anya ránéz a karjában tartott kisbabára, és a baba felnéz édesanyjára, és meglátja az arcában önmagát – feltéve, hogy az anya tényleg azt a különleges, kicsi, védelemre szoruló kis lényt látja, nem pedig a saját, gyerekkel kapcsolatos elvárásainak, félelmeinek, terveinek a kivetülését. Ebben az esetben a gyerek nem önmagát találja meg az anyja arcában, csak az anyja projekcióit.

Ez a gyerek tükör nélkül marad (melyben önmagát megláthatná), és élete hátralévő része arról fog szólni, hogy mindhiába keresi ezt a tükröt.

A narcisztikus anyák önmaguk letagadott sötét oldalát látják a gyerekükben

A narcisztikus személyiségzavarban szenvedő anyák saját maguk kiterjesztésének látják gyermeküket, egy olyan tárgynak, amelyre kivetíthetik önmaguk letagadott és utált részeit, akit versenytársnak érzékelnek, és akire irigyek. A narcisztikus anyák a saját külön világukban élnek, melyben ők a jók, figyelemre és imádatra születettek. Bármit megtesznek, hogy megőrizzék ezt az énképet, és az ezen való munkálkodásuk rengeteg kárt okoz a környezetükben. A narcisztikus anyák nem képesek kapcsolatteremtésre a szó megszokott értelmében, ők az embereket maguk körül olyan tárgyaknak látják, melyek kiszolgálják, vagy akadályozzák saját vágyaik teljesülését.

A gyerekek arra vannak programozva, hogy elismerést, elfogadást keressenek. Ha olyan anyával veri meg őket a sors, aki ezt nem tudja megadni, akkor magukban elfogadják, hogy ők rosszak. Ha jobbak lennének, jobban igyekeznének, akkor elnyernék a törődést és szeretetet. Sok gyerek fáradhatatlanul igyekszik elnyerni szeretetre képtelen édesanyja szeretetét, ami nagyjából annyira esélyes, mint kőből vizet fakasztani.

Meg lehet gyógyulni!

Olvasd el a divany.hu-n Szalay Ágnes cikkét!