szeretet Tag


Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő. Évek óta a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványt vezeti, amely szervezet gyermekek jogvédelmével, aktivizmussal és szexuális edukációval foglalkozik.

Álomképünk az anyaságról legkésőbb akkor szertefoszlik, ahogy megszületik az első gyerekünk. Persze, csodálatos dolog anyának lenni, de nem csak móka

Ahogyan egy hagyományos család élete sem az egyik pillanatról a másikra teljesedik ki, ugyanígy a mozaikcsaládnak is be kell járnia

Emlékszel arra, hogy a gyerekkorodban mitől érezted úgy, hogy szeretnek a szüleid? Gondold át. És most, hogy te is szülő

Valósággal szomjazik rájuk a gyerek - mindegyiknek szüksége van ezekre, függetlenül az eredményétől. Szülőként magad is emlékezhetsz, milyen volt, amikor év

A féltékeny testvért gyakran félreértik, pedig a féltékenység normális dolog, hiszen minden gyerek azt szeretné, ha a szülei csak rá

Amikor apák mondják el a véleményüket a feleségükről, és dicsérik, amiért olyan anya, amilyen, akkor mindig kicsit megmelegedik tőle a

Enni adni szeretet. Amikor nem azért állok a konyhapult mellett, hogy jóllakjak, hogy bekapjak valamit, hanem hogy másnak jó legyen.

A nagymamák azok a személyek akikhez bármikor fordulhatunk segítségért, ők soha nem mondanak nemet, az ő bölcsességük és szeretetük határtalan. A

Most legszívesebben megragadnám a pólójánál fogva, ideráncigálnám és összeszedetném vele a francos cipőjét, amit széthányt a lakásban, hogy pakolja már

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.