Szeretetből és elfogadásból szőtt vattapamacs

Szeretetből és elfogadásból szőtt vattapamacs

Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő. Évek óta a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványt vezeti, amely szervezet gyermekek jogvédelmével, aktivizmussal és szexuális edukációval foglalkozik. Gyurkó Szilvia szerint ezért kell vattapamacs a gyerekek köré…

Fiatalok tömegei fordulnak Hintalovon Gyermekjogi Alapítványhoz a legintimebb kérdéseikkel, s már 700 jogi ügyben nyújtottak segítséget. Az alapítványnál azt vallják: egyetlen gyereknek segítséget nyújtani ugyanolyan fontos és értékes, mint a teljes magyar társadalom gyermekekkel kapcsolatos gondolkodását formálni. A Noizz oldalán megjelent interjúban szó esik a mérgező tévhitekről és arról is, hogy miért lenne fontos, hogy vattapamacsot vonjunk a gyerekek köré.

„én is túléltem, te is túl fogod élni”

Sokszor halljuk, amikor a gyerekek panaszkodnak, hogy az idősebb generáció azt mondja, hogy „én is túléltem, te is túl fogod élni”. Ez milyen hatással van a gyerek pszichéjére, fejlődésére?

Ez az egyik legrégebbi mérgező tévhit, ami velünk él. »Engem is vertek, mégis rendes ember lettem«, vagy »engem is megaláztak, mégis itt vagyok«, vagy hogy »velem is megtörtént, de túléltem«.

Úgy definiálni a gyerekkort, mint ami túlélhető, azt nagyon erősnek érzem.

Alapvetően nem az a cél, hogy a gyerekek túl legyenek a gyerekkorukon, hanem hogy az a lehető legteljesebb és legegészségesebb legyen.

Szeretet és elfogadás – ez a legfontosabb

kisbaba öleli az anyukájátEgy hozzátartozó vagy egy szülő mit tehet azért, hogy egy gyerek jobban ki tudjon állni magáért és ne érezze azt, hogy neki mindig meg kell felelnie azoknak, akik fölötte hatalmat gyakorolnak?

Az elsődleges hatalom, amivel a gyerek találkozik, az a szülő. Hogy egy szülő mit enged meg a gyerekének, az lesz mindennek az alfája és ómegája. Minden szülőnek azt szoktuk mondani, hogy sok minden történik egy gyerekkorban, a szülő rengeteg hibát vét, de ha a gyerek úgy nő föl, hogy tudja, a szülei szeretik, és úgy fogadják el, ahogy van, akkor az a gyerek egészen jól fogja állni az élet viharait.

Ezért kell a vattapamacs

Nagyon sokan azt gondolják – s ez is egy mérgező tévhit –, hogy szülőként az a feladatuk, hogy a gyereket szembesítsék azzal, hogy az élet nem habos torta, vannak nehézségek, és a gyerek minél hamarabb szembesül vele, annál jobb.

Ehhez képest azt tudjuk, hogy nem ez védi meg a gyereket. Az ellenálló képessége akkor nő, az lesz körülötte a vattapamacs, ha gyerekkorában szeretik, odafigyelnek rá, és ha megéli azt, hogy ő fontos, hogy odafordultak hozzá, hogy megvigasztalták, ölbe vették, hogy megtapasztalta az intimitást.

Ez lesz az a védőháló, amivel utána meg fogja tudni védeni magát az életben, mert például nem gondolja, hogy minden helyzetben fontos, hogy a másik mit gondol róla, hanem azt mondja, hogy belefér, hogy adott esetben valaki nem szereti őt, belefér, hogy adott esetben ne legyen tökéletes. Ehhez viszont az kell, hogy gyerekkorban erről legyen tapasztalása. Ez lesz az, ami igazából védi az élete végéig.

A Gyurkó Szilviával készült teljes interjút a noizz.hu oldalon ajánljuk figyelmetekbe.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.