Tari Annamária: a szülőnek nem kell versenyeznie az okostelefonnal

Tari Annamária: a szülőnek nem kell versenyeznie az okostelefonnal

Az online élet odasimult az offline mellé, és minden szülőnek kell hozni egy döntést arról, hogy ő ezt a korszakot veszélyesnek tartja-e – mondja Tari Annamária. Kell-e versenyeznie a gyereknek, s kell-e a szülőknek az online térben, vagy az online térrel?

A pszichoanalitikus az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a családok kötelező médiastratégiájáról, arról, hogy a szülőnek kell-e versenyeznie a mobileszközökkel és még sok minden másról…

Versenyeznie mindenkinek kell?

A versengő életmód olykor csoportnormából jön. Tehát ha valaki versengő munkahelyen dolgozik, akkor ő a csoport egy tagja, akként tud működni, ha felveszi a csoportnorma fontos jellemzőjét. Egy versengő csoportban a szélen állni, az a kispad, akkor ő azt fogja érezni tényleg, hogy nincs benne, mondjuk, így a flow-ban.

A versengésből úgy lehet kimaradni, hogy az ember magában hoz egy döntést arról – de ehhez kell, hogy az önértékelés, önbecsülése, önbizalom háromszöge stabilan álljon –, hogy amit el akar érni, azt el fogja érni a saját sebességén, és nem fog rivalizálni. Nagyon nehéz ma nem rivalizálni. Az online tér, vagyis a közösségi média a folyamatos képi megosztással állandóan rivalizációs lehetőségeket ad mindenkinek.

– Kinek jobb az élete, ki volt jobb helyen, kinek szebb az autója, kinek van szép háza?

– És mindenkinél van szebb. Minden fantasztikus. Nyilván mindenki a Maldív-szigeteken nyaral, tök jól néz ki, egy kis szerkesztés után abszolút látszik, hogy négy nap alatt lefogyott húsz kilót, és gyönyörű. Na most ebben a képi versengésben mindenki indul.

A versenykiírás megtörtént 15 évvel ezelőtt, csak senki nem vette észre.

Ezek az online csoportok narcisztikus buborékok. A csoportnormának az online verziója is működik, egy tíz és húsz év közötti ember nagyon nehezen tudja ma megtenni, hogy nincsen hálózatban, nem tagja csoportoknak és nem veszi fel az online ritmust.

Ha a szülei ebben nem segítenek, nagyon hamar olyan szituációban találja magát, hogy a heterogén, moderálatlan csoportban mindenféle indulat meg érzelem kezd jönni-menni, megindul a csoporton belül először az indulat, aztán az agresszió, és ha valaki nem moderálja, akkor eszkalálódni fog.

Különböző szerepek osztódnak le: lesznek a centrális magban, lesznek a körülötte lévő holdudvarban, és lesznek leszakadók meg végképp marginalizált helyzetűek, akik szélről figyelik, hogy mi történik. De ők is meg kell hogy küzdjenek a rivalizációs érzésekkel.

Ebben azt tartom a legrosszabbnak, hogy miután nagyon fiatal életkorban regisztrálnak ezekre az online felületekre a gyerekek, és a szülők nem mindig figyelnek erre, olyan korai, éretlen személyiségállapotban éri őket ez a rivalizációs hatás, hogy a biológiai életkorukhoz rendelhető érzelmi apparátus nem áll rendelkezésre.

Még egy felnőtt is napokig tudja hordozni azt az indulatot, kétségbeesést vagy szorongást, hogy őt betámadták az interneten. Akkor most képzeljünk el egy 15 évest…

Van kiszállás?

– Ha a szülő segít ebből kiszállni, akkor hova száll ki a gyerek? Van-e élet egyáltalán az online kapcsolatokon kívül?

– Hogyne lenne élet! Ez itt most egy olyan átmeneti korszak, amikor az online élet odasimult az offline élet mellé, és minden szülőnek kell hoznia egy döntést. Arról, hogy ő ezt a korszakot veszélyesnek tartja-e.

Ma egy család nem engedheti meg, hogy ne legyen médiastratégiája.

A családnak tudnia kell dönteni arról, hogy ki, mikor, mennyi okoseszközt használ, mennyi időt tölt ezzel és ezt valahogy illeszteni kell a család offline életébe. A veszélyesség ügyében én azon kutatók közé tartozom, akik megpróbálnak középen maradni, tehát az internet hasznát, eredményét megtartva azt kell mondjam, hogy most kezd világossá válni sokaknak, hogy a közösségi média milyen veszélyes, holott már tíz éve látszik.

A családban az offline életet kell olyanná visszavarázsolni, hogy egy gyereknek látszódjon, az online tér csillámpora mellett az offline legalább olyan klassz vagy sőt, klasszabb.

Nem kell a szülőnek versenyeznie az online térrel

– A valóságban mit tudunk kínálni neki, ami vetekszik ezzel az élménnyel? Amit egy pici, mindig használható, mindig működésre kész eszközből azonnal megkaphat?

– Na ez a nagy tévedés! Egy szülőnek nem versenyezni kell a közösségi médiával vagy az okostelefonnal. A versenyben a szülő lemarad. Együtt dolgozás, inkább azt mondanám. Most az a csapda, hogy az influencerek és a videókban, posztokban, fotókon látható emberek olyanok – és ez a média és a marketing nagy csavarja –, mint én. Akkor az ő klassz élete lehetne az én klassz életem is, ha egy kicsit jobban csinálnám.

Ma egy szülőnek először is jó lenne, ha lenne fogalma arról, hogy kik az influencerek, és azt kellene megértetnie, hogy az influencer olyan, mint egy film, elmagyaráznia, hogy egyébként akinek 15 millió követője van, annak már egy egész stábja van, aki kitalálja a videofilmjeit. Szóval hogy ez egy biznisz.

Ajánljuk figyelmetekbe a Tari Annamáriával készült teljes beszélgetést az infostart.hu oldalon!