Minden második magyar ismer valakit, aki családon belüli erőszak áldozata volt

a nők elleni erőszak megszüntetése

Minden második magyar ismer valakit, aki családon belüli erőszak áldozata volt

Mélyen gyökerező sztereotípiák és tévhitek nehezítik a bántalmazás elleni küzdelmet

Minden ötödik nő szenved el fizikai bántalmazást a párkapcsolatában hazánkban az Európai Alapjogi Ügynökség (FRA) adatai* szerint. A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) becslései szerint számuk 223 ezerre tehető, miközben a rendőrségi statisztikában az esetek mindössze 5 ezreléke jelenik meg. Az IKEA megbízásából a Kantar Hoffmann által Magyarországon is elvégzett nagyszabású nemzetközi kutatásban** azt mérték fel, hogy milyen folyamatok vezetnek a lelki, verbális erőszaktól annak fizikai megnyilvánulásáig, valamint hogy milyen sztereotípiák és tévhitek táplálják a bántalmazást.

 

A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a felnőtt magyar lakosság túlnyomó többsége, 86 százaléka szerint a kapcsolati erőszak több figyelmet érdemelne. A válaszadók kétharmada gondolja azt, hogy ez a jelenség a hazai társadalom nagy, egyharmada pedig azt, hogy csak elhanyagolható részét érinti. Az utóbbiak többsége (83 százaléka) – jóllehet, a problémát marginálisnak tartja – mégis úgy látja, hogy több figyelmet kellene fordítani ezekre az ügyekre, ami a kutatók szerint arra utalhat, hogy bennük is munkál a szolidaritás az erőszakot elszenvedőkkel.

 

A kapcsolati erőszak érzékelése

A megkérdezettek kétharmada 5 és 30 százalék közé becsüli a párkapcsolati erőszakot elszenvedők arányát. Az igazságszolgáltatás iránti bizalom alacsony szintjét, a pesszimizmust jelzi, hogy szintén ennyien gondolják azt, hogy a rendszer nem kezeli megfelelően az ilyen típusú ügyeket, 1000-ből 50-nél is kevesebb jut el bírósági szakaszba.

A válaszadók több mint fele (50-60 százalék között) ismer olyan személyt, aki a tudomása vagy feltételezése szerint elszenvedője volt a párkapcsolati erőszak lelki, fizikai, társadalmi vagy gazdasági változatának, a szexuális erőszak esetében ez az arány jóval alacsonyabb, 32 százalék. Az eltérést az magyarázza, hogy ez a terület különösen érzékeny, ráadásul jelentős a rejtve maradó esetek száma. A válaszadók úgy érzékelik, hogy jellemzően a nők és a lányok az erőszak áldozatai, az elkövetők körében fordított a helyzet, ott a férfiak vannak túlsúlyban, bár a nők is megjelennek az összes bántalmazási típusban lehetséges elkövetőként, még ha sokkal kisebb arányban is. A nők érzékenyebben reagálnak, több figyelmet szentelnek a kérdéskörnek, ugyanakkor figyelmeztető jel, hogy főként azok tartják ezt kisebb problémának, akik egyébként a saját bevallásuk szerint nem érzik magukat biztonságban az otthonukban, illetve a kapcsolatukban. A közömbösség a kutatás szerint elsősorban a fiatal, képzetlen, alacsony jövedelmű férfiakra jellemző.

 

Tévhitek, sztereotípiák

A válaszadók kisebbségére (10-20 százalékára) jellemző, hogy tévhitek alapján mond véleményt a kapcsolati erőszakról. Például úgy gondolja, hogy az első gyermek érkezésével megszűnnek a bajok, vagy úgy látja, hogy egyetemi végzettségűeknél ilyesmi nem fordul elő. Az átlagosnál szélesebb körben elterjedtebb tévhitek közé sorolható, hogy a szenvedés az erőszaktevő elhagyásával véget ér (a válaszadók 36 százaléka így látja), holott a legveszélyesebb időszak gyakran éppen ez után kezdődik, mert az elkövetőnek esetleg nincs már vesztenivalója, esetleg bosszúra szomjazik, büntetni akar. Szintén ebbe a körbe tartozik az a téves nézet (36 százalék osztja), hogy a kapcsolati erőszak csak a társadalom perifériájára szorult családokat érinti. A válaszadók ötöde a kapcsolati erőszakot a fizikai bántalmazással azonosítja. A kutatás készítői több sztereotípiát is vizsgáltak, ezekből emeltünk ki néhányat, a zárójelben feltüntetett adatok azt mutatják, hogy a válaszadók mekkora aránya ért velük egyet.

 

  • A szerelmesek között megengedhető egy feszültségenyhítő pofon (11 százalék)
  • A párkapcsolati erőszak elszenvedői könnyen kapnak társadalmi segítséget (19 százalék)
  • Az áldozatok indokolatlanul félnek attól, hogy nem hisznek nekik (59 százalék)
  • A párkapcsolati erőszak a családok belső ügye (15 százalék)
  • A párkapcsolati erőszak helyszíne kizárólag a családok otthona (25 százalék)
  • Az erőszak kiváltó oka, hogy a nő provokálja férfi partnerét (19 százalék)
  • Sok nő bosszúból vádolja partnerét erőszakkal, ami meg sem történt (40 százalék)
  • Az áldozatok azért nem szakítanak, mert szeretik a partnerüket (46 százalék)
  • A férj joga, hogy szexuális kapcsolatba lépjen a feleségével (51 százalék)
  • Ha az áldozat nem lép ki a kapcsolatból, ő is felelős az erőszakért (60 százalék)
  • Egy férfi nem lehet a kapcsolati erőszak áldozata (14 százalék)

 

a nők elleni erőszak megszüntetése

 

Esély a megoldásra

Ezek a – különösen a mélyen gyökerező – sztereotípiák, tévhitek azért veszélyesek, azért kell oktatással, felvilágosítással küzdeni ellenük, mert erősítik a látenciát, elodázzák a probléma hatékony kezelését. A kutatás eredményei szerint a válaszadók 90 százaléka egyetért azzal, hogy az áldozatoknak speciális segítségre, szolgáltatásokra van szükségük. Ugyancsak jelentős többségük (83 százalék) gondolja úgy, hogy az üggyel az egész társadalomnak szembe kell néznie. A résztvevők 71 százaléka látja úgy, hogy az áldozatok nem is ismerik fel, hogy valójában áldozatokká váltak. Ami szintén megnehezíti a küzdelmet a jelenség ellen.

*Az adatok az ügynökség 2014-es reprezentatív kutatásából származnak.

**Forrás: A kutatás az IKEA megrendelésére készült. A Kantar Hoffmann által végzett, a felnőtt magyar lakosság (18 és 65 év közöttiek) körére kiterjesztett reprezentatív kutatásban 1500 személy vett rész.

###

 

 

A NANE-ról
Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület 1994 januárjában alakult azzal a céllal, hogy segélyvonalat indítson bántalmazott nők részére. A segélyvonalon a családon belüli erőszak és a párkapcsolati erőszak területén képzett önkéntesek immár 26 éve fogadják a hívásokat az ország minden részéről. Hétfő, kedd, csütörtök, péntek este hattól tíz óráig, szerdánként pedig 12-14 óra között tartó ügyeletük napi 5-8 családon belüli erőszakkal kapcsolatos ügyet regisztrál. A segélyvonal mellett az egyesület kiemelt feladatai közé tartozik a családon belüli erőszak társadalmi jelenségéről szóló ismeretek terjesztése, publikációk írása, képzések és kampányok koordinálása.

 

Az Ingka Csoportról

Az IKEA 32 piacon folytatott kiskereskedelmi tevékenységével az Ingka Csoport a legnagyobb IKEA kiskereskedő, mely az IKEA kiskereskedelmi forgalmának 90%-át adja. Az Ingka Csoport több mint 170 000 munkatársat alkalmaz és a 2021-es pénzügyi év végén 37,4 milliárd euró IKEA kiskereskedelmi forgalomról számolt be. Stratégiai partner az IKEA üzletágának fejlesztésében és innovációjában, valamint a közös IKEA stratégiák meghatározásában. Az Ingka Csoport birtokolja és üzemelteti az IKEA értékesítési csatornákat az Inter IKEA Systems B.V.-vel kötött franchise-megállapodások értelmében. Három üzletága van: IKEA Kiskereskedelem, Ingka-beruházások és Ingka-központok. További információ: Ingka.com

 

Az IKEA franchise rendszeréről 
Az Inter IKEA Systems B.V. az IKEA Concept és Brand tulajdonosa és a világméretű IKEA franchise-adója, aki különböző IKEA vállalatokat is megbíz a termékpaletta fejlesztésével, a termékek beszállításával és a kommunikációs megoldások szállításával. Ma 12 különböző vállalatcsoportnak áll jogában birtokolni és működtetni az IKEA eladási csatornákat az Inter IKEA Systems B.V.-vel kötött franchise megállapodás keretében. Mindannyian osztoznak a közös küldetésben: szebb hétköznapokat teremteni az emberek többsége számára. Az IKEA alapítója Ingvar Kamprad, aki 1943-ban hozta létre cégét Älmhult-ben, Svédországban. 

 

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.