Mire van szüksége valójában egy kisgyereknek – életkor szerint?

Én azt javaslom, hogy induljunk abból, hogy egy adott életkorú – 0-6 éves – gyermeknek mik a valós – elsősorban lelki – szükségletei, amikre szülőként reagálni kell/érdemes.

0-2 éves kor

A születéssel a gyermek fizikailag ugyan külön válik az anyjától, de lelki értelemben ez egy hosszabb és fokozatosabb folyamat.

A gyermeknek nincs még tudása, tapasztalata se önmagáról, se a környezetéről, nincsenek se fizikai-, se lelki én-határai. Nem érzi, nem tudja, hogy hol „végződik ő” és „hol kezdődik” a világ.

Még az érzékelése sem specializálódott olyan módon, mint egy felnőtté, külön szervekhez kapcsolódóan – legújabb kutatások igazolták, hogy pl. egy kellemes hangélmény kelthet akár ízérzeteket is benne.

Kicsit olyan, mintha az egész kis lény egyben „egy érzékszerv” lenne. Ezért nagyon fontos, hogy a szülő – elsősorban az anya, de az apa is – közel legyen hozzá fizikailag is, lelkileg is.

Fontos, hogy ez a kontaktus legyen finom, „meleg”, minél több „bőr-bőr” kapcsolat, sok ringatással, simogatással, énekléssel. Ezzel lehet a kicsi számára fokozatossá és finommá tenni az átmenetet a méhen belüli és méhen kívüli világ között.

A másik lényeges, ami ebben a korszakban dől el a babában, hogy mennyire van biztonságban. Azt kell, hogy érezze: minden szükségletét akkor és úgy elégítik ki, amikor és ahogy szüksége van rá. Itt sokkal nagyobb szerepe van az anyai/szülői megérzésnek, odafigyelésnek, mint bármilyen elméletnek. Ha ezt megtapasztalja, azzal az az élmény rögzül benne, hogy „a világ – akit elsősorban az anya jelent neki – megbízható”.

Ez az alapélmény egész életében elkíséri, tudattalanul is, és ezzel az attitűddel kezd majd el kapcsolódni másokhoz: bizalommal, vagy bizalmatlanul.

Körülbelül 2-4 éves kor között

A második szakaszban ügyesednek, járni, beszélni kezdenek, és bár a biztos bázist még mindig a szülők jelenti, de óvatosan elkezdik felfedezni a világot.

Kicsit eltávolodnak, kísérleteznek – pl. százszor ledobják a tárgyakat, hogy megbizonyosodjanak, hogy mindig lefelé esnek -, aztán visszatérnek a szülői „bázisra” egy kicsit „töltődni”.

Egyre fontosabbá válnak a családi szokások, rituálék, amik szintén azt erősítik, hogy a világban a dolgok nyugodt, kiszámítható ritmusban zajlanak, és csak fokozatosan változnak.

Ez az időszak abból a szempontból is fontos, hogy itt kezdenek kialakulni, megalapozódni a gyermek lelki én-határai is, és az alapvető (ön)kontroll funkciói is. Itt nem csak a szobatisztaságra gondolok, hanem arra is, hogy: abból, ahogy a szülő viszonyul hozzá –mennyire következetes, nyugodt, bizalommal, szeretettel teljes, de határozott -, attól függően lesz a gyermek én-határa, és ezzel együtt a majdani énképe is szilárd, (ön)bizalom-teli, elégedett, határozott.

A cikk folytatódik, egészen 6 éves korig lebontva – ide kattintva, a csaladinet.hu oldalon.