Néha apának is elege lesz

Néha apának is elege lesz

Hogyan segíthetünk, ha az ellenkezés, a hiszti, az akaratosság a szülő kiborulásához vezet? Hogyan segíthet ilyen felnőtt-problémában a kapcsolódó nevelés?

Férjem születése óta imádja 5 éves kisfiunkat, de gyakran nagyon kikészíti őt érzelmileg a sok ellenkezés, az akaratossága és verekedési hajlama – kezdte írását a kapcsolodoneveles.hu szerzője. Egyik hétvégén már reggel óta minden nehézkesen ment, már a reggelinél kitört valamin a „hiszti”, aztán hosszas egyezkedés után sem volt hajlandó elmenni az apjával a piacra (ahová rendszerint szívesen megy), később csapkodni kezdte, semmi nem volt jó neki. Másnap sem volt hajlandó elmenni vele a megbeszélt programra, és a férjem megpróbálta meghallgatni őt – bár közben már valószínűleg igencsak elege volt az egészből. Mikor hosszas üvöltés után egyszer csak egy rossz mozdulattal csapott oda az apja arcába, neki betelt a pohár, lerakta a gyereket, beviharzott a hálószobába, magára csapta az ajtót.

Mi történt apával?

Ekkor úgy döntöttem, kivételesen nem a gyereket, hanem az apját fogom meghallgatni. Utánamentem a gyerekszobába – a kisfiunk egy ideig óbégatott, de érdekes módon egy idő után elcsendesült és játszani kezdett, míg mi a csukott ajtó mögött ücsörögtünk. Talán megérezte, hogy most fontos dolog történik a szüleivel. Odamentem a férjemhez, megsimogattam a vállát, megpróbáltam a szemébe nézni. Ő nem nézett rám, de rögtön mondani kezdte, mennyire elege van, mennyire próbálkozik, de ez a gyerek egyszerűen nem normális, ezt ő már nem bírja, kész, vége van, ez a gyerek kezelhetetlen.

Lakat a szájon

Életemben először sikerült nem belekezdenem egy hosszas magyarázatba arról, miért is normális a gyerekünk meg hogy mi is zajlik benne ilyenkor, nem szóltam semmit – egyszerűen csak ott voltam vele és empatikusan hallgattam. Már csak amiatt is meg tudtam ezt tenni, hiszen akkorra magam is tapasztaltam, hogy amikor nagyon nagy rajtam a nyomás és sok bennem az érzelmi feszültség, milyen fals gondolataim tudnak támadni, mennyire rossz színben tudom látni a máskor oly édesnek tűnő gyerekemet. Hála a Kapcsolódó Nevelésnek, ilyen alkalmakkor én mindig ki tudom adni a bennem lévő feszültséget a meghallgató páromnak. Igen ám, de a férjemnek nem volt meghallgató párja, nem csoda hát, hogy annyira besokallt akkor, azon a hétvégén.

Indulat, fájdalom, megkönnyebbülés

Több mint félórát voltunk bent a szobában, eközben ő csak mondta és mondta, először sok indulattal, majd egyre több fájdalommal a hangjában. Végül egy pillanatra elhallgatott, és a saját apjáról kezdett beszélni, hogy bezzeg ha ővele ennyit játszott volna az apja. A következő pillanatban egy könnycsepp jelent meg a szemében. Én továbbra sem szóltam sokat, csak megfogtam a kezét, és annyit mondtam: tudom, édesem, ez iszonyú nehéz. Ő elmorzsolt még néhány könnyet, majd felnézett (talán először nézett rám ebben a fél órában).

Egyszercsak hirtelen felállt, kivágta az ajtót, és fennhangon elkiáltotta magát: na, hol van az én kis oroszlánom? Kivágtatott és nagy lendülettel birkózni kezdett a fiával, aki persze visítva kacagott, és esze ágában sem volt már valóban bántani az apját.

(forrás: kapcsolodoneveles.hu)