„Valahogy majd csak lesz” … – a szülők majdnem fele nem tud vagy mer tervezni a családi életben, de miért?

„Valahogy majd csak lesz” … – a szülők majdnem fele nem tud vagy mer tervezni a családi életben, de miért?

Megdöbbentő kutatás látott napvilágot az Edisonplatform Budapest megbízásából, melyet a SteiGen Consultancy Kft. Insight divíziója végzett magyar szülők körében. A célcsoport 2-14 éves gyermekkel rendelkező magyar szülők. A XXI. századi szülők tapasztalatait, oktatási, nevelési szemléletét és a gyermekeik jövőbeni munkájával kapcsolatos elvárásokat, szempontokat tárta fel a több mint 500 fős reprezentatív mintán végzett kutatás.

Számtalan érdekesség lelhető fel a kutatás eredményeiben, de az biztos, hogy a bizonytalanság átlengi minden választ. A szülők majd fele nehezen gondol bele a jövőbe, a „majd csak lesz valahogy” válasz is ezt sugallja, hogy ennek mi főként az oka, a járvány által hozott mentális és anyagi szorongások, a háborús hírek pszichés félelemei vagy épp a gazdasági lejtő, azt nem tudjuk pontosan. Egy viszont ismét felkiáltójelként áll előttünk, miszerint az empátia, nyitottság és a kezdeményezőképesség a három legutolsó azon kulcskompetenciák között, amelyet a kérdőív feltérképezett. A szülők szerint a legfontosabb kompetencia a problémamegoldás, kitartás és alkalmazkodóképesség. Hát ez bizony elég elgondolkodtató és kicsit ambivalens is.

 

Az is igencsak érdekes, hogy a szülők a jövő szakmái között még mindig toplistásként emlegetik az orvost, a kétkezi szakmunkást – villanyszerelő, asztalos, stb. -, de a tanárt is. Vajon egyáltalán lesznek ezek a szakmák, amikor egyre több műtétet robotok végeznek? Milyen a XXI. századi szülő élete, mik a prioritások az életében, mire készíti fel a gyermekét?  Amikor a kérdésre objektív választ szeretnénk adni, azért azt se felejtsük el, hogy a gyerekek között egyre több mentális betegség, szorongás és atipikus fejlődés jelentkezik, aminek persze számtalan oka lehet, egy biztos, a pszichológiai biztonság, a családi szerető, elfogadó, támogató közeg alapvető feltétele annak, hogy a gyermek fejlődni tudjon.

A HR Festen együtt beszélgettünk ezekről a kérdésekről, most lássuk, hogy miként látják ezt a jövőkutatók, a piackutatást végző szakemberek, a HR oldalát is pontosan látó hozzáértők, akik nem mellesleg szülők is. Interjúmban Veres Rita, az Edisonplatform vezetője és Steigervald Krisztián generációkutató, édesapa, író ad választ a fenti kérdésekre:

 

 

 

Miért van ennyire eltérő vélemény a szülői feladatokkal, hozzáállással kapcsolatban?

S.K.: Egész „egyszerűen” nincs most olyan szülői minta, amihez vissza lehetne nyúlni. Azok a XX. századi jó gyakorlatok, jó minták, amelyek működtek, ma nem feltétlenül jók, vagy legalábbis nem feltétlenül tűnnek jónak a szülőknek. A megszerzett és megtanult eszköztár szűkös, mert olyan globális kultúra-váltás szemtanúi és átélői vagyunk, aminek a következményeképp a mostani szülők nagy része jelenleg saját magán tanulja a szülőséget. Például a digitális család teljesen új, de mindenképpen más szülői reakciókat igényel. Nincs olyan szülő, aki tudná, hogy ezt, hogy kell kezelni, hiszen mi vagyunk az első digitális szülők, vagy akár digitális nagyszülők. Egy csomó új dolgot szeretnénk kipróbálni, amihez nincsenek kész képletek. Ez így természetes, hogy hibákat hoz maga után. Persze ki állíthatja azt, hogy ez hiba, amikor legtöbb esetben jóindulatú próbálkozásról beszélünk? A „régi”, idős szülők (de leggyakrabban a nem-szülők…) nyilván hibának tartják ezeket és kritizálják a mai szülőket. A mostani szülők ugyanakkor próbálnak tanulni egymástól, szakértőktől, az internetről stb., így ez könnyen eredményezheti azt, hogy nagyon eltérő a vélemény a szülői feladatokról, hozzáállásról.

V.R.: Számomra nem volt meglepő, hogy sok fajta hozzáállás van, mindenkinek megvannak a lehetőségei, története, saját megküzdési stratégiái. Ráadásul a jövőről beszélünk, és ez nem könnyű feladat, pláne, hogy csak a múltra, eddigi tapasztaltunkra építve tudunk gondolkozni. Ez sajnos most nem elég De mi az Edisonplatformmal pont ebben próbálunk segíteni, hogy legyen iránytű, ami segít eligazodni a jövő rejtelmeiben. És persze nekünk sincs jósgömbünk, de trendeket abszolút lehet látni – ezekre pedig már lehet “stratégiát alkotni”. Tudjuk, hogy milyen képességek értékelődnek fel a jövőben, amit érdemes ma a gyerekek hátizsákjába pakolni, és azt is hogy vannak olyan szervezetek, amelyek pont ezek fejlesztésére fókuszálnak.

 

 

Egyetértetek-e azzal a kijelentéssel, hogy a gyerek viselkedése, esetleges problémás magatartása a családi helyzetet tükrözi, avagy a gyerek a tünet,  a valódi problémát a szülőknél, a családnál kell keresni?

S.K.: Ez annál összetettebb kérdés, hogy erre egyértelmű választ lehessen adni. Nagyon sokszor nyilván a gyerek tünete egy tükör, egy felnagyobbított kép a családi, szülői viselkedésről. Ugyanakkor azt gondolom, hogy sokkal többet foglalkozunk a gyerekekkel, mint önmagunkkal szülőként, férjként, feleségként, vagy bármelyik életkori szerepünkkel.

 

 

Milyen skillekre van szüksége a XXI. század szülőinek?

V.R.: Pont ugyanarra, mint a gyerekeknek, ahhoz, hogy jól boldoguljanak egy komplex és gyorsan változó világban. Vegyük például a Világgazdasági Fórum előrejelzéseit, ha azt nézzük, mire kell tanítani a gyerekeket, vagy ha azt, mi lesz 5 év múlva a legfontosabb skill bárkinek, aki dolgozik, ugyanazt a képet kapjuk. A szociális és érzelmi kompetenciák fontossága felerősödik, akár gyerekről, akár szülőről beszélünk, az alkalmazkodóképesség, a kreativitás, az együttműködés önsimeret lesznek fontosak, hogy párat kiemeljünk. Miért is ne tanulnánk akkor ezeket együtt?

S.K.: Osztom a legtöbb szakember véleményét, hogy a XXI. század egyik legfontosabb képessége az önismeret. Ezt mélységében a XX. századi ember nem igazán kapta meg, nem tanították, nem voltak rá minták. Ezért a legtöbb szülő vagy pedagógus, aki a gyerekekkel foglalkozik, nem rendelkezik azzal a tudással, hogy valódi önismeretre tudja nevelni a mai gyerekeket. Így az első lépésként azt gondolom, hogy a mostani szülőket és pedagógusokat kellene felvértezni ezzel a képességgel. És minden más skill következhet ezután, a képességektől függően.

 

Hogyan nevelhetünk „boldog”, avagy jól elboldoguló gyerekeket, akik jól érezhetik magukat a bőrükben?

V.R.: Nehéz erre röviden válaszolni, nincs összeszerelési útmutató. A World Economic Forum kutatói szerint a mostani iskolások 65%-a olyan munkakörben fog dolgozni, amely ma nem is létezik. Ha nem ismerjük a konkrét szakmai tudást, amire a jövőben szükség lesz, akkor a gyermekeink azon képességeit kell fejlesztenünk, amik majd hozzásegítik őket a gyors váltásokhoz, rugalmas alkalmazkodáshoz, a szakterületek közötti rutinos mozgáshoz, a tudásterületek kreatív kombinálásához. Vagyis ahhoz, hogy a legváratlanabb helyzetekben is magabiztosan feltalálják magukat. A munka jövője az egész életen át tartó, folyamatos tanulásról és alkalmazkodásról szól. Szülői feladataink is összetettebbé válnak, ha támogatni akarjuk a gyerekünket abban, hogy megtalálja az utat, amin igazi szenvedéllyel és kíváncsisággal járhat.

S.K.: Ha magunk is boldogok vagyunk. Azok vagyunk, kedves szülőtársak? Na ez megint önismeret, hogy ha azt szeretnénk, hogy a gyerekünk boldog legyen, ahhoz a szülőnek meg kell mutatnia, hogy az milyen. Hogy él a boldog ember, mit csinál, hogyan kezeli a problémákat, de hogyan kezeli az örömteli pillanatokat, stb. stb. Ez egy nagyon nehéz kérdés.

 

Milyen tantárgyat vagy edukációs jógyakorlatot vezetnél be az oktatási rendszerbe, ha tehetnéd?

S.K.: Az eddigiek alapján talán nem meglepő, ha az önismeretet. Őszintén szólva már az óvodában bevezetném, de legkésőbb az általános iskola legelejétől, heti minimum 2 órában, felső tagozaton meg heti 2*2 órában. Tudom, már így is döbbenetesen leterheltek a diákok, ez nehezen megoldható feladat lenne. Pláne önismeret nélkül 😊

V.R.: Én nagyon szerettem iskolába járni és tanulni, és ezt kívánnám minden gyereknek… hogy az iskolában szeresse meg a tanulást, hogy legyen ez élmény, és szóljon a világ felfedezéséről. A szülői kutatásunk is ezt mutatta, hogy a szülők azt szeretnék, hogy az élményalapú oktatás nyerjen egyre nagyobb teret, hogy több csapatmunka legyen, és megszerettesse a tanulást. Nagyon egyetértek ezzel.

T.M.L.: És itt megszólalnék, nem, mint a cikk írója, hanem mint a fenti beszélgetés résztvevője. Azt szeretném, ha a gyerekek minél több dolgot láthatnának, megélhetnének, választhatnának jó és rossz között, megtanítanánk nekik és elfogadnánk Tőlük, ha valamit nem szeretnek, nem tudnak vele azonosulni, ha félnek, ha nem értenek. A legfontosabb egy olyan pszichológiai biztonság felépítése lenne számukra, ahol önmaguk lehetnek és nem kell mindenhez érteni, hanem rátalálhatnak a saját életfeladatukra. Megtapasztalhatják, hogy vannak nehézségek, kudarcok és hogy nem minden kattintásra megy, de az út, az önismeret, a közösség, a család, a szülők, a barátok segítik Őket ezen az úton, amit úgy hívnak, hogy élet. Az iskolának szerintem életre kellene nevelni, mintákkal, érzelmi edukációval, közösséggel és izgalmas innovatív ötletekkel, ahol lehet akár egymástól is tanulni, igen a tanárnak a diáktól és fordítva, csakígy a szülőkkel, mert mindannyian valamiben különlegesek vagyunk és ezt kellene megtalálni és erősíteni. És ahogy a finn oktatási rendszerben, simán lehet hogy akár több évnyi tudásanyag különbség van egy-egy diák között, de közben, amiben tehetséges, abban toronymagasan szárnyal és ezt támogatják is. – én így gondolom. (Tibenszky Moni Lisa, újságíró, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetőjeként)

 

Ki neveli életre a gyereket? Milyen tananyag az, ami hasznos, egyáltalán milyen szerepe és feladata van ma az iskolának és mi a szülőknek?

V.R.: Ez egy olyan kérdés, amit igazából a múlt századból hoztunk el magunkkal. A tömegtermelés, iparosodás hozadéka volt az, hogy ennyire dobozolunk. A szülők elmennek dolgozni, a gyerekek iskolába, ahol egyik becsengetéstől a másikig vonulnak állomásról állomásra, egyik intézményből a másikba, és kész is az ifjú elme! A szülő dolgozni jár, a gyerek az iskolába tanulni. Annyira elválasztottuk ezt a fejünkben, holott ez nincs így. Jó lenne ezt elfelejteni! A kutatások is azt mutatják, hogy a fent említett kompetenciákat lehet iskolában is, és otthon is tanulni, de a leghatékonyabb (nem meglepő módon), ha mindenhol ezt kapják a gyerekek. Sőt, ma már sok mindenben legalább annyit tanulhatunk a gyerekektől, mint ők tőlünk. Kutatásunkban kitértünk a felelősségekre, és látszik a szülők nagyon érthető elveszettsége, miközben a legjobb az lenne, ha együtt tennénk mindezt, és ebben a “szövetségben” nemcsak az iskola van és a szülő van benne, hanem az iskolán kívüli lehetőségek vagy éppen maga a gyerek.

S.K.: A XXI. századi család egy sokkal tágabb közösség, mint amilyen a XX. századi, pláne amilyen a XIX. századi család volt. De a transzgenerációs mintáink a családi feladatokról, az életre nevelésről a múltból származnak. Miközben mára a szülőket kiszippantotta a családból a gazdaság, egyre többet dolgozunk – ha épp nincs pandémia, akkor a munkahelyen –, egyre kevesebb időnk jut a családra, egymásra, a gyerekekre. Emiatt szinte mindenki (nem csak a gyerekek, a felnőttek, a szülők, a nagyszülők is!) rengeteg platformon kapcsolódik nagyon sok emberhez, lépnek be csoportokba, járnak el közösségekbe, hogy érezzük a humán kapcsolódásainkat. Ez a sok közösség nevel, formál, átalakít minket, és megint eljutunk oda, hogy erre a kérdésre nem feltétlenül találunk jó választ. Nem azért, mert nincs, hanem mert ennyire bonyolultak lettek a kapcsolódásaink. A kutatás szerint a szülők egy nagy része szerint a szülő dolga ez, egy másik része szerint az iskola dolga ez. Az egy jó teszt lehet, ha a cikket éppen most befogadó kedves Olvasó feltenné magának a kérdést, hogy szerinte ki neveli életre a gyereket 2022-ben?

 

 

Krisztián már dolgozik az új könyvén és ősztől elérhető a kimondottan Apáknak szóló tréningje is melyben a generációs „félreértéseket”, jobb szülői kapcsolódás módszerét, önismeretet és sok más , tanulható „apás” kérdést is érint. Talán nem meglepő, hogy ősszel megjelenő új könyve fókuszában is főként az apák állnak majd…Várjuk, addig marad a többszörös kiadást megért hiánypótló könyve a Generációk harca – Hogyan értsük meg egymást? c. Könyv: Generációk harca (Steigervald Krisztián) (libri.hu)    

 

Steigervald Krisztián a Felelős Szülők Iskolája szakértője, a vele készült generációk közötti kommunikációról, megértésről és meg nem értés okairól szóló beszélgetést itt nézhetitek vissza:

https://www.facebook.com/felelosszulokiskolaja/videos/371282111505380

 

Az Edisonplatform (e sorok írója az Edisonplatform Gondolkodó Körének tagja) pedig éppen az Edison100-as lista frissítésén (azaz innovatív, iskolán túli gyerekeket fejlesztők listája) dolgozik, ez augusztus 10-én lesz elérhető az edisonplatform.hu oldalon. Ha szeretnétek bővebben elolvasni a kutatást, itt tehetitek meg, ha pedig a cikkben is említett jövő tudások, kompetenciák tárházával szeretnétek megismerkedni, akkor a 21 lecke 21. századi szülőknek edukációs sorozatra is feliratkozhattok.

 

Forrás: Whitepaper_2022 (edisonplatform.hu)