Zsebpénzt házimunkáért?

Zsebpénzt házimunkáért?

Megoszlanak a vélemények, jó ötlet-e fizetni azért, ha a gyerek besegít a háztartásban. Van, aki szerint nincs ezzel semmi gond, mert mind a két fél nyer: a gyerek megtanulja, hogy a pénzért meg kell dolgozni és jobban fogja becsülni azt, mások szerint viszont ezzel nem lehet arra sarkallni a gyereket, hogy segítsen a házkörüli teendőkben. A Portfolio cikke.

A gyerekek pénzügyi nevelése elengedhetetlen ahhoz, hogy később, felnőtt korukban megfelelő, felelősségteljes döntéseket tudjanak hozni. Az is köztudott, hogy fontos már általános iskolás korban megtanítani az alapokra, hogy később, felnőttként jól boldoguljon a pénzügyek világában. De vajon érdemes-e úgy hozzáállni, hogy akkor kap pénzt a gyerek, ha besegít a háztartásba?

 

Egy 2017 márciusában publikált tanulmány szerint azon szülők 83 százaléka, aki ad zsebpénzt a gyerekének, azt gondolja, hogy azért meg is kell dolgozni, méghozzá úgy, hogy elvégeznek bizonyos házimunkákat. Ugyanakkor Ron Lieber, a The New York Times pénzügyekkel foglalkozó szakírója szerint ez óriási hiba. Hogy miért? Mert ha a szülők nem kapnak semmit azért, hogy kitakarítanak és elpakolnak, ugyan a gyerekeknek miért kéne ezért fizetséget kapniuk?

A semleges

Gail Vaz-Oxlade pénzügyi és életvezetési tanácsadó szerint “a zsebpénz olyan összeg, amit amúgy is ráköltenél a gyerekedre, de odaadod neki, hogy megtanulja, hogyan kell bánni a pénzzel”. Úgy véli, ha a gyerekek elszórják a kapott pénzt, akkor nincs mentőöv, várniuk kell a következő hónapig, és akkor megvenni, amire még vágynak.

A küzdelempárti

Dr. Denise Cummins pszichológus azonban úgy gondolja, annak a pénznek, amiért nem kell megküzdeni, nincs jogosultsága. Hiszen a gyerekek alapvetően azt látják, hogy a felnőttek megadnak nekik mindent, pusztán azért, mert szükségük van valamire vagy vágynak valamire.

Álláspont a házimunka-fizetség mellett

Lauren Greutman pénzügyi szakértő is azt gondolja, hogy hasznos, ha a szülők fizetnek valamennyit a gyerekek által elvégzett háziumunkáért cserébe. Az ő fia például 25 centet kap azért, ha kiviszi a szemetet, és 5 dollárt, ha felsöpör és felmos a konyhában. Alapvetően úgy működik a rendszer, hogy azért a munkáért számíthat fizetségre a fia, aminek elvégzéséért egy takarítónak is fizetnének.

Önök mit gondolnak?

A teljes cikk a Portfolio oldalán olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.