Helikopter vagy világítótorony szülő vagy?

Helikopter vagy világítótorony szülő vagy?

Néha muszáj helikopterkedni, de az igazság az, hogy csak nagyon ritkán. De hogyan kerülhetjük ezt el? Hogyan találhatjuk meg az arany középutat? És milyenek a világítótorony szülők?

A helikopter szülők azok, akik minden igyekezetükkel egyengetik gyermekük előtt az utat, óvják a veszélyektől, hogy minél kevesebb kudarc érje őket: bízva abban, hogy az akadályokat elgörgetve a gyermek könnyebben ér el nagyobb sikert vagy kerüli el a rettegett kudarcot. A hatás viszont pont az ellenkezője lesz, hisz a gyerek nem tanul meg egyedül küzdeni, az önálló próbálkozásoktól való félelme felerősödik, önbecsülése gyenge lesz, így mindig szülői támogatásra szorul majd – írta a Pikinatural oldal.

Ez ugye nem hangzik valami jól!?

Hogyan kerülhetjük ezt el?

Amikor még csecsemő, olyan könnyű nem hagyni egyedül forgolódni a pelenkázón vagy kis tárgyakat a szájába venni, mert biztos sokat tanulna abból, ha hibázna, de nagy baj is történhetne, úgyhogy inkább vigyázunk rá, megelőzzük a tragédiát. Aztán évről évre egyre kevésbé jelent magára veszélyt, egyre szívósabb testileg és lelkileg is, az ügyes szülő pedig szép lassan kihátrál, hogy gyermeke átvehesse saját élete felett az irányítást, önálló, magabiztos, értelmes felnőtté válva. Ugye milyen egyszerű? Leírni…

Mert a gyakorlat, avagy a nagybetűs élet nem ilyen.  A mai szülőknek (de lehet, hogy a tegnapiaknak is) néha muszáj helikopterkedni, és mivel nem vagyunk jövőlátók, kőkemény feladat eldönteni, hogy mikor indokolt és mikor kerülendő.

Mennyi az annyi?

Már a gyermekünk személyisége is más-más mennyiségű és gyakoriságú segítséget kíván meg. Az egyik lurkót már 2 évesen magára lehet hagyni a szobájában játszani hosszabb időre, mert a földön ülve eljátszik, a másikat egy percre sem, mert túl magasra mászik, magára ránt valamit, beszorul a feje stb.

Aztán, ahogy nő, tényleg messzebb kell engedni, hagyni kell hibázni, kudarcot vallani, akadályokat leküzdeni. Csakhogy ebben az életszakaszban is vannak olyan akadályok, kudarcok, amelyeket a gyerek nem tud megugrani vagy feldolgozni. Egyre több anyukától hallom pl., hogy 6-8 éves gyermeke betegeskedik az iskola terhétől, és a szülő nem tudja, hogy mit tegyen, kivegye az iskolából vagy hagyja még, hátha megküzd a helyzettel egyedül és győztesként, megerősödve kerül ki a nehézségből??? …és ebben a helyzetben is csak vélemények lehetnek, biztosan jó tanácsa csak annak lehetne, aki kapva egy időgépet, mindkét alternatívát lejátszva, letesztelve megmondja a végkifejletet.

Közösen

Szóval ne húzzuk rá a vizeslepedőt a helikopterkedésre, mert az arany középúton néha azt is megkívánja a nevelés, de az igazság az, hogy csak nagyon ritkán. Jó, ha a gyermeket hagyjuk egyedül megoldani a problémáit, de ha egyedül nem is boldogul, akkor se a gyerek helyett oldjuk meg a helyzetet, hanem álljunk mellé, és jöhet a közös problémamegoldás.

A világítótornyok

…és akkor itt el is érkeztünk Amerika legjobbnak kikiáltott nevelési módszeréhez a Lighthouse (világítótorony) parenting-hez. A fogalmat Dr. Kenneth Ginsburg vezette be nemrég megjelent könyvében (Raising kids to thrive)

A könyv és az elmélet fő üzenete, hogy a szülőnek olyan biztos pontot kell nyújtania gyermekeinek, mint a világítótorony a hajóknak: mindig elérhető, irányt mutat a távolból. De hogyan válhatunk ilyenné?

Először is fontos, hogy a gyermekünk érezze, hogy minden körülmény mellett szeretjük őt, akkor is, ha sikerül a nyelvvizsgája, akkor is ha nem. Mindegy mit tesz, mit ér el, mi ugyanúgy szeretjük. Így bátrabb lesz, mert ha kudarcot is vall valamiben, a legfontosabb dolgot nem veszítheti el. A legtöbb szülő így is érez, de elfelejti ezt átadni, éreztetni a gyermekével.

A gyerekünk kudarca elszomorít bennünket, ő pedig látva ezt nem biztos, hogy különbséget tud tenni a két negatív érzés között: szomorú vagyok miattad / nem szeretlek téged. Máté (3 éves) is keverte ezt a két érzést. Egy-egy dacosabb kirohanása nagyon el tudott keseríteni, és még dacosabb lett attól, ha megérezte, hogy haragszom rá ilyenkor. Mátéval végül sikerült ezt tisztázni: elmondtam neki, hogy nem tud semmi olyat tenni, ami miatt én vagy az apukája kevésbé szeretnénk őt. Ha mérges vagyok rá, akkor is nagyon szeretem.

Megfelelő elvárások

A másik fő eleme a világítótorony elméletnek az elvárások optimalizálása. Ne vigyük angol, kínai, úszás, tenisz, sakk, balett órákra, csak azért, mert szerintünk fontos a nyelv, a sport és a zenei műveltség. Fontos, hogy egészséges elvárásaink legyenek gyerekeinkkel szemben, hisz így nem rakunk rájuk kibírhatatlan terheket, nem állítjuk olyan helyzet elé őket, amit egyedül nem tudnak megoldani.

Elvárások kellenek, azok nélkül szintén nem működik jól a nevelés. Szóval a szülőnek itt is középutat kell keresni, annyi segítséget azért ad a módszer, hogy ne eredményeket követeljünk meg, hanem viselkedést, jellemet.

Tudjunk örülni egy matek 4-esnek is, ha azért szorgalmasan, nagyon sokat tett. Ha láttuk, hogy valaminek hússzor nekifutott, mire sikerült, akkor örüljünk a kitartásának. Mások tiszteletben tartása, a segítőkészség, a tisztesség sem fog mindig eredményeket hozni, de fontos, hogy ezeket a szülői mégis értékelje (példamutatással és szóval is).

A cikk folytatása a Pikinatural oldalon olvasható.