Az iskolák védőangyalai

Az iskolák védőangyalai

Ki az, aki ismeri és átlátja az iskola évfolyamain, osztályaiban előforduló konfliktusokat? Aki mindenkire figyel, egyszerre tart kapcsolatot szülőkkel, tanári testülettel, vezetőséggel, gyerekekkel, családsegítővel? Aki meghallgatja a szülők magánjellegű problémáit, a tanárok konfliktusait, és a gyerekekkel egyenként, párban és kis csoportokban is foglalkozik? Az iskolapszichológus feladata szerteágazó. Ami bizonyos: ha segítségre, tanácsra lenne szüksége bárkinek az intézmény falai között, hozzá bátran és bármikor fordulhat.

„Az iskolapszichológus elsődleges feladata a prevenció lenne: a pedagógusokkal együttműködve megelőzni a konfliktusokat, kiszűrni a nagyobb problémákkal küzdő diákokat, családokat, segíteni a gyerekeknek beilleszkedni a közösségbe és szakmai javaslatokkal támogatni a vezetőség munkáját. A valóságban azonban a prevenciót kiszorítja a tűzoltás. Az idő korlátai között leginkább csak az aktuális eseményekre, a már meglévő konfliktusokra tudunk reagálni” – mondja Furmann Zsuzsa, aki Budapest 14. kerületének egyik általános iskolájában dolgozik iskolapszichológusként. Ő mesélt az Edupressnek arról, hogyan telik az iskolapszichológus egy hétköznapja, milyen feladatai vannak, és mit tehet, amikor komoly problémákkal, konfliktusokkal küzdő gyermekekkel és szülőkkel találkozik.

„Az iskolapszichológus egész rendszerben gondolkodik, amelyben fontos szerepet kapnak a koordinációs feladatok, hiszen egyszerre kell kapcsolatot tartania mindenkivel: szülőkkel, tanári testülettel, vezetőséggel, gyerekekkel, családsegítővel” – meséli. „A feladatok is szerteágazóak. Egyrészt bejárok az órákra, ahol megfigyelem az osztályközösségek, a diákok viselkedését, másrészt a gyerekeknek egyéni, csoportos és osztályfoglalkozásokat, a szülőknek tanácsadást, a pedagógusoknak mentálhigiénés találkozókat tartok” – sorolja feladatait az iskolapszichológus.

„A pedagógusok nevelői feladatait akadályozó konfliktusokkal is foglalkozom. Idén két kört vezetek: egy esetmegbeszélőt, ahol heti rendszeresség leül ugyanaz a tanári közösség, és megbeszéli a heti problémákat. Ebben az a nagyon jó, hogy a hétköznapokon egymással keveset találkozó alsós és felsős kollégák is együtt gondolkoznak, és sokszor nagyon jó tanácsokkal szolgálnak egymásnak. Valamint vezetek egy mentálhigiénés csoportot is, ahol feltöltődhetnek a pedagógusok, kiadhatják az egész heti feszültséget, és stresszkezelő technikákat tanulhatnak.”

Magánjellegű problémákkal is felkeresik a szülők az iskolapszichológust
A tanárok mellett a családok is megtalálják problémáikkal az iskolapszichológust. A szülők segítséget kérnek a gyermekük nevelésével kapcsolatban, de gyakori, hogy saját nehézségeikkel – válás, párkapcsolati problémák, depresszió – is hozzá fordulnak tanácsért. „A magánéleti gondjaikat is meghallgatom, figyelek és válaszolok a kérdéseikre, ha pedig komolyabb a probléma, továbbküldöm őket felnőttekkel foglalkozó szakemberhez. A gyerekek ritkán keresnek meg, inkább az osztályfőnökök szokták jelezni, ha probléma van. Ilyenkor látogatom az órákat, és a gyerekkel is elbeszélgetek – de csak a szülő engedélyével. Szerencsére ritka az olyan eset, amikor a szülő nem engedélyezi a beszélgetést, vagy nem sikerül őt elérni, ebben az esetben azonban a tantestület is megszavazhatja a vezetőséggel együtt, hogy a tanulónak szüksége van iskolapszichológus segítségére.”

Az iskolapszichológus szerint a szülői sztereotípiákat könnyű legyőzni az első találkozás alkalmával, a gyerekeknél azonban már nehezebb, hiszen a többiek piszkálják őket emiatt, és az is fejtörést okozhat számukra, hogy miért van erre szükségük. „Első találkozásnál gyakran meg is kérdik: akkor én most beteg vagyok? Ilyenkor pedig nagyon fontos a visszajelzés, hogy természetesen nem, nem erről van szó.”

Attól sem kell tartaniuk a gyerekeknek, hogy amit elmondanak, visszajut a diákokhoz vagy a szülőkhöz. „A kamaszoknál van titoktartás, megbeszéljük, mi az, amit elmondok a szülőknek, és mi az, amit nem szeretnének továbbadni. A bizalom fenntartásához hozzájárul, hogy a szülőkkel csak a gyerek jelenlétében találkozom és beszélek.”

Sosincs kötött forgatókönyv: minden gyerek más és más
Mi történik egy ilyen foglalkozáson? „Az első találkozás alkalmával azt csináljuk, amit a gyermek szeretne – ha van kedve, rajzol vagy labdázik, vagy csak beszélgetünk – bennem pedig ezalatt már kialakul egy kép róla, és eldöntöm, hogy hosszú távon, rendszeresen kell-e vele találkoznom, vagy elég lesz egy-két alkalom. Minden gyerek más, különböző ritmussal, így sosincs kötött forgatókönyv, mindenkinél más módszerek, foglalkozástípusok válnak be – és én nagyon szeretem, hogy ilyen változatos az iskolapszichológusi munka. Van, akinél pár alkalom alatt megbeszéljük, mi a probléma, másoknál hosszabb távú célokat határozunk meg – hogy tudjon csendben ülni, el tudja kerülni a verekedést, vagy meg merjen szólalni az órán, sikerüljön barátokat szereznie” – meséli Furmann Zsuzsa.

A célokat pedig a diákok magukkal vihetik a páros és a csoportos foglalkozásokra is. „Nekem nagyon bevált idén a páros foglalkozás. Sok gyereknél az a cél, hogy tudjon barátkozni, de nagyobb csoportban nehezebben enged fel, vagy nem tudja magát annyira pr-olni, hogy barátai legyenek. Két fő esetében azonban már van esély, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, kialakulhat egyfajta kötődés. Ezért a tanuló meghívhat magával egy „vendéggyereket”, aki segítőként, partnerként van jelen a beszélgetésben. A kiscsoportokat általában életkor alapján alakítom ki, vagy a foglalkozások, módszerek mentén: például zene, dráma vagy bábos csoport. A kicsiknél persze csak úgy lehet sikeres a folyamat, ha közben a szülőkkel is folyamatosan konzultálok.”

Kérdés azonban: mi történik akkor, ha a célt nem sikerül elérni? Ha nem látható a fejlődés a foglalkozások alatt? „A pedagógusoknak rendszerint nehezebb elfogadniuk, hogy van olyan helyzet, melyet nem lehet megváltoztatni, megszüntetni. Nekem azonban arra kell törekednem, hogy abba az órába, amikor a gyerek velem van, beletegyek mindent, ami csak tőlem telik. Ez kapaszkodót teremthet a tanuló számára, és segíthet neki a mindennapokban, vagy akár később is, ha visszaemlékezik minderre” – mondja Furmann Zsuzsa. Hozzáteszi: „az iskolapszichológusnak el kell fogadnia, hogy nem lehet minden családi helyzetet, konfliktust feloldani, és a gyerekeket úgy kell szeretni, ahogy vannak. A fejlődés nem egyenes vonalú, vannak hullámvölgyek, melyeket nem lehet teljes kudarcként elkönyvelni. Ki kell tartani, és a kapcsolatokra kell alapozni. A pszichológus rendszerben, összefüggésekben és folyamatban gondolkozik, amelybe belefér, ha átmenetileg a gyermek rosszabbul van, hiszen ez jelezhet egy későbbi fejlődést, amely más szintű működést képvisel majd. Ami nagyon fontos: a kis lépéseknek is örülni kell.”

(Készítette: Wéber Anikó)
(www.edupress.hu)