Elkezdődött a visszaszámlálás – nyár utolsó élménycseppjei és a suli

Elkezdődött a visszaszámlálás – nyár utolsó élménycseppjei és a suli

Írta: Balatoni József, Jocó tanár úr

Kép: hetven9.hu

bactoteshoolhetve_huhSzerintem a nyár egyik legszebb hónapja az augusztus: csillaghullás, kellemes napok, hosszú nyári esték, édes dinnyék, szülinap. Élvezem minden pillanatát. De azért van valami negatív is benne: óhatatlanul jelzi, hogy hamarosan vége a nyárnak és kezdődik a suli. Igen, mi pedagógusok sem várjuk feltétlenül, sőt. Mert minden szünet után nekünk is nehéz újrakezdeni még akkor is, amikor szeptember 1-jén mosolyogva várjuk a gyerekeket. Mert ahogy a gyerekeknek, szülőknek, nekünk is fel kell erre készülni. Ezen elmélkedve összeszedtem a gondolataimat, hogy is lehet erre mindenkinek felkészülni. Ezt pedig szokásomhoz híven ki is írom magamból.

– Fontos, hogy ebben az időszakban összeszedjük azt, mi volt jó a nyárban, milyen élmények értek bennünket és még mik várnak ránk a hátralévő pár hétben. Mert azért még van belőle bőven!

– Lassan, fokozatosan kezdjünk el kicsit korábban lefeküdni és egy kicsit korábban felkelni. A gyerekeknél (és sajnos nálam is) mindig a bioritmus visszaállítása a legnehezebb és azt viselem a legrosszabbul. Éppen ezért muszáj időben nekiállni, hogy ne hirtelen csapjon arcul a reggel hatkor zakatoló vekker. Mert az amúgy is szörnyű!

– Beszélgessünk a gyerekekkel, mi az, ami miatt várja a sulit. Újra ott lesznek a barátok, a játék, a szeretett tanárnéni, a kirándulások, stb. Különösen fontos felkészíteni, ha korszakváltás előtt áll: 1., 5. és 9.osztály mindig egy nagy fordulópont a gyerek életében, mert teljesen megváltozik az addig megszokott ritmusa, rendszere. Mondjuk el neki, milyen jó, mert megint nagyobb lett és milyen változásokra számíthat. De semmiképpen se riogassuk, ne ijesztegessük, mert az csak ront a helyzeten. És sokszor sajnos a szülők félelme jelenik meg a gyereken is, ami nagyon rossz dolgokat szülhet.

– Menjünk el közösen bevásárolni a gyerekkel! Írjon ő (is) listát, mire lesz szüksége az új tanévben. A már említett korszakváltásoknál nagyon fontos az új táska, az új tolltartó, mert ezek a változást szimbolizálják. Sajnos mindig vannak menő figurák, menő trendek, mert “mindenkinek” olyan van. Ha tehetjük, engedjünk neki választani, de ésszerűen felállított keretek között, akár az árat is előre maximalizálva. Ha szeretné a gyerek túllépni, akkor áldozza fel a zsebpénzét a különbözetre… Lehet, hogy máris jobban fog tetszeni az olcsóbb!

– A végére hagytam a legrosszabbat: a tanulást. Mert az tényleg nagyon rossz és kényes téma. De minden tanév ismétléssel, sok esetben ismétlő dolgozatokkal kezdődik. Sajnos ez sosem sikerül túl fényesen. Ezért fontos lenne, hogy augusztus közepétől napi egy tantárgy előkerülne, átnézzük mit vettünk tavaly és kicsit ismételnénk. Tudom, ez borzasztó, de csak a vége felé, csak napi egy és csak kis ismétlés. Mert ezzel a saját dolgukat könnyíthetik meg.

És hogy mi pedagógusok mit tehetünk? Hát remegve félünk a sarokban és számoljuk a napokat! Nah jó, van ennél jobb módszer is.

Kicsit gondoljuk végig, tavaly melyik osztállyal hova jutottunk és idén milyen fejlődési célt tűzünk ki magunk elé! Osztályfőnökként kicsit könnyebb: mit szeretnék elérni az osztályommal, milyen közös programokat szervezzünk, milyen teremdekorációs ötleteink vannak, stb. Azért nem kell túlzásba vinni! Ha van osztálycsoportunk a Facebookon, akkor kicsit beszélgessünk Velük is. Jót fog tenni! De ne szaladjunk előre, mert van még idő kiélvezni a napsütést, a strandot, a finom borokat, a grillételeket és az utazgatást. Én sem riogatni akartam senkit, csak gondoltam szólok időben.

  • történelemtanár, pályaorientációs konzulens

Balatoni József

Balatoni József vagyok, történelemtanár, élménypedagógiai tréner, pályaorientációs konzulens, író, influencer.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.